Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-06-28 / 51. szám

„BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" IS*/?. 62. SZÁM. ime, ha egy árvizet fel is tartani, már a másik menthetlenül kitör. Ezen érvelés most sokkal kevésbbé tartható, mint bármikor, és bizonyosan ha a kétkedők fáradságot vennének maguknak árviz előtt, alatt és után a töltéseken szemlét tartani, miként a megye buzgó alispánja Jancsovies Pál kir. tanácsos ur tevé, meggyőződnének álitásom helyességéről, arról t. i. hogy deczember óta 4 nagy, sőt rendkívüli áradás által meggyengített töltéseknek kitörésén megütközni épen nem lehet; meggyőződnének arról, hogy ott, hol a töltés csak 1 lábbal is magasabb volt az árvíznél és csak olyan a milyen vigyázattal voltak, ott baj sehol sem történt; pedig a töltéseknek 3 lábbal kellene az árvíznek magasabbnak lenni. Ha ki nem törtek azon töltések, melyek csak egy lábbal is magasabbak voltak az árvíznél, és melyek csak némileg is őriztettek ; ugyan kérdem a tisztelt érdekeltségtől és nyugodtan gondolkozó nagy közönségtől, mit ártana az, ha a víz néhány czentiméterrel magasabbra is emekednék akkor, ha már töltéseink 1 meterrel volnának feljebb épitve a nagy víznél, — mint annak szabályszerüleg lennie kellene ? A májusi viz Kis-Jenőnél alacsonyabb volt a márcziusi legnagyobb víznél 7 ctmeterrel, Remeténél ós Gyulánál ellenben magasabb, ós pedig az elsőnél 11, az utóbbinál 7 cztmeterrtíl. Ez a magasodás lenne a végzettszerű vizduzzadás, a minek ellentállni nem lehetne ? Ne hitessünk el magunkkal ily alaptalanságot, ne vezessük félre a könnyen hivő s anélkül is mindenféle elemi csapások által sújtott nagy közönséget, ne raboljuk el hitét, bizalmát. Nézzük meg mi legközelebb van hozzánk, csak a Feher-Köröst Békésmegyében. Itt mint előbb mondám, a májusi viz 7 cztmeterrel minden eddigit felülmúlt, és ugyan volt-e ott valami baj ? pedig még itt sem mindenütt készek a gátak, hanem legalább megvannak magasítva ós vastagítva, de a szabályos mértéktől még meglehetősen távol állanak. Deczemberben árviz vólt, az volt februáriusban, április és májusban ; s ezen árvizek mind elérték a legnagyobb magasságot ; közben volt még vagy három olyan áradás, melyről a közönség mitsem tud, de érezték azok, kik töltést akartak építeni, mert ezen kisebb áradások elöntötték a munkatéit, kizavarták munkájokbói a távol vidékről gyűjtött dolgosokat; azonkívül köztudomásu dolog, hogy az eső folytonosan esett; áprilisban 21 nap volt eső, a magasabb fektű tanya-földek vetései sok helyen viz alatt vannak. Es mind ennek daczára, ha csak 8-10 napra záródtak be az egek csatornái, itt volt * vállalkozónak 1000 sőt 1500—1600 távol vidéki munkás embere ; de hogy újra megeredt az eső, hogy a munkásokat ismételve és ismételve szétzavarta^ s hogy ily mostoha körülmények között, melyek már a buja terméssel kecsegtető vetéseket megsemmisítéssel fenyegették : mondom, mindezekért a szabályozás elvét kárhoztatni, talán mégsem egészen alapos cselekmény. A hatvanas száraz években szüneteltünk, nem dolgoztunk semmit; most meg azt követeljük, hogy az árvizek alatt egy télen keresztül pótoljuk évtizedes mulasztásainkat. Es vájjon mi az a kár, a mit a májusi árviz tett ? — Elöntötte a gyulai Oláh-rétet nádast és kaszálókat, körülbelül 2000 holdat. Elöntött Aradban legtöbb 200 hold vetést és vagy 1000—1500 hold erdőt és kaszálót a balporton, és ugyanannyit a jobb parton. Ez az egész kár. Törpe kicsiség a megmentett 800,000 holdhoz aránylag. Valóban, ha a nagy közönség csak némileg megismerkednék a szabályozás nehézségeivel; ha fáradságot venne magának a dologba kissé mélyebben behatolni, ha ezáltal tudomására jönne azon körülménynek, hogy az elemek elleni küzdelem korántsem oly akadály, mint az elveszünk, elpusztulunk jelszavakat kiadók által, csupa jóakarat vagy nemes de tévesztett túlbuzgalomból előgörditett nehézségek, egyszóval ha a szabályozás lényegével behatóan megismerkednék, s azzal arányosítva merlegeiné a fentebb felsorolt Károkat : akkor lehetetlen hogy keblében a gáncs és guny helyett, nemesebb érzelem nem ütné fel díszes tanyáját. Nagyon elfogult ember volna szerintem az, ki rosz néven venné az érdekeltség felszólamlását, melynek a szabályozás százezrekbe kerül, jól te-izik ha magukat tájékozzák; hanem e tájékozás történjék illető helyen és ne legyen egyoldalú, hanem alapos ; viszont engedjék meg a kétkedők azon kérdést felvetnem : tulajdonképpen mit akarnak, azt akarják-e, hogy az érdekeltség a már közel befejezés elébe néző munkálatát hagyja abba, dobja-sárba a befektetett milliókat s kezdjen uj munkát, ásson a vizek megosztása végett uj medreket vagy építsen a hegyek közt vizfogókat s ezekre tegyen sokkal több millió befektetést, mint a mibe a mostani szabályozás került ós kerülni fog ? Ugyan kérem honnan vegyük azokat az ujabb milliókat s miért ? Azórt-e hogy ássunk meg egy uj medret és osszuk meg a vizet s ezáltal az egyből csináljunk két folyót, hogy a megosztott és meggyengített vizerő, mindkettőt beiszapolja; mert ha az egyesített vizerő nem képes saját medrét tisztán tartani, hogyan lehetne arra képes a megosztott? Vagy talán azért, hogy vizfogókat építsünk, s mivel ott is felhagytak, hol ilyenek léteztek. A Fehér-Körösben árvízkor az eddigi adatok szerint — sajnos hogy ujabbak nincsenek — egy másodpercz alatt lefolyik 10,000 köbíáb viz, tehát egy perez alatt 600,000 köbláb, egy óra alatt 36 millió, és egy nap alatt 864 millió köbláb viz. Látjuk, hogy az árvizek 3^4 ritkán 6 napig tartanak a folyók felső vidékén, de csak három napot vegyünk számításba, ezen három nap alatt lefolyik 2592 millió köbláb viz. És most fogadjuk el a kétkedők álláspontját ós mondjuk, hogy ezen óriási tömeget a folyó völgyében kár nélkül levezetni nem bírván, egy harmadrész számára építsünk vizfogót; kellene ekkor 864 millió köbláb tartalmú kazánt rekesztenünk a hegyek között. Már most gondoljuk meg, hogy ez a kedvencz vizfogó kazán szinte emberi mű, a mely ha oly tökéletes volna is, hogy a bele szánt víztömeget egész biztosan felbirná tartani; de tapasztaljuk, hogy a hegyek néha maguktól is megmozdulnak, falvak elsülyednek, anélkül, hogy azon vidék természetes állapota emberi mű által változást szenvedett volna, hát ha ott most annyi millió köbláb víztömeg és oly óriási suly össze tömöri ttetnék, mennyivel inkább következhetne valami véletlen mozzanat, mit emberileg kiszámítani lehetetlen. S kérdem a vizfogó eszme barátait, mi történnék ily esetben, ha egy másodpercz nem a mostani 10,000 köbláb, hanem a mesterségesen összegyűjtött 864 millió köbláb viz kiszabadulva egyszerre reánk zudulna ? De eltekintve a bekövetkezhető végpusztulástól a mi e vízözön esetében bekövetkezhetne, magát a költséget képtelenek volnánk kiteremteni, mert kis viztogó nem ér semmit, a nagy költséges ós veszedelmes. Ennek ellenében tartsunk még egy kis kutatást a mostani viszonyok és állapotok felett. Mondám, hogy a létező adatok szerint a Fehér-Körös nagy víztömege 10,000 köbláb másodperczenként. Ezen víztömeg mostani alacsony és gyenge töltéseinket kitörte s elöntött mint fentebb érintém körülbelül 5000 holdat. Ezen területen a viz magasságát — átlag — vegyük egy lábnak, noha a viznek szabad terülése lévén, legtöbbnyire csak néhány hüvelyk magasságban áll meg a földeken ós csak a laposabb fenekekben fekszik meg vastagabban — akkor a kitört viz tömege tesz 216 millió köblábat, a mi 12-én éjjeli 12 órától 14-én déli 12 óráig tehát 36 óra alatt folyván ki, esik egy másodperezre 1666 köbláb, a mi minthogy aprilisban ki nem tört, Békésnél 16 cm. magasodást okozott. Ez a mai helyzet, számolnunk kell 1666 köbláb vizzel ós 16 cm. duzzadással. Érdemes e végett most, midőn már anynyira előhaladtunk, a félúton megállani és hozzá fogni egy ujabb, milliókba kerülő experimentaczióhoz ? Ezt nagyon meg kellene fontolni azoknak, kik közbeszólásaikkal a közönséget lehangolják, elcsüggesztik ós a szabályozás előmenetelébe, mind ujabb és ujabb nehézséget gördítenek : a tulbuzgó jó akarattal sokszor nagy károkat tehetünk. Folytassuk tehát megkezdett munkálatainkat, tökéletesítsük átmetszéseinket és töltéseinket, a felismert bajokat orvosoljuk és dolgozzunk kettőzött szorgalommal; ha ezt teszszük, és minél fokozottabb mérvben teszszük, annál hamarabb elérjük azon nagy czólt, melyet a szabályozás által magunk elé tűztünk t. i. a 800,000 holdnak mentesítését és jövedelmezővé tótelét. S midőn ezzel értekezésemet befejezem, lelkem mélyéből kívánom: engedje a mindenható méltóságodnak megérni, hogy a fiatal lelkesedéssel megkezdett, férfias kitartással folytatott szabályozási nagy müvet, reménysége feletti sikerrel szerencsésen be is fejezhesse ! Egyebekben maradtam méltóságodnak alázatos szolgája : Szegheö Attila, kir. főmérnök. Munkálkodjunk! (Vége.) Az idő hasonbecsü a pénzzel, mondja az angol, az élet órái hirtelen lefolynak: ennélfogva kötelességünk az idővel is jól élni tudni. Az óra, mely lefoly már a jelenben ó, a jelen múlttá lesz a jövőben, a perez, azon pillanatban, melyben születék, már meghalt, és leszáll millió testvéreihez a multak nagy sírjába, előttünk csak a jövő áll, sivatag, át nem hatható éjjelével. Hány bölcs ajkakról pergett le már e szózat: „élj az idővel," mégis hány ember van, ki legtöbb idejét munkálatlanul tölté ? s mindenre kész, csak munkára nem; már pedig a munkanélküli élet természetellenes helyzet, a ki mun-kálatlanul és tótlenül él, az maga a természet ellen tesz. Mily sokan vannak, kik legszebb idejüket játszás s heves vitákkal töltik el: mily sokan, kik rágalom s más aljas kicsapongásokkal hajtják a gyors szárnyakkal repülő, de nekik mégis önlábakon haladó időt? Pedig mind a roppant nagy természetnek, mind saját alkotásunknak figyelmes vizsgálata, különösen az önfentartásnak ösztöne, arra serkentenek bennünket, hogy napjainkat munkára fordítsuk. Az emberi méltóság egyedül csak ott rejlik, hol az ember az állat fölött áll. Ha nem vagyunk más, mint merő hus és csonttömeg, melyet az enyészet göröngye örökre eltakarand, akkor az oktalan állattal hasonló fokon állnánk. Az életben vaspályán kergeti tova rejtélyes gépét a sors, midőn vándora a boldogságra munkáló ajánlatlevelével válta útlapot. Az élet irányzó eseményei fél-éber álom látmányaiként merülnek fel koronként, s mint az utóddal eltünelgő bokrait, szinezetlen kamera setét képeivé olvasztja a czélvágy; a halk intő szózatok tanácsait, az emelkedő gondolatot, a tért és időt, a gép őrjöngő rohama nem egészen nyomtalanul sepri tova. Nekünk adatott a tarka szőnyeg dus kertében a fonadékok végtelen szövevényei közt egyes szálak pályáját nyugodt szemmel a vakitó egész csillogó fel-