Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-06-10 / 46. szám

„BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" 1877. 36. SZÁM. denekelőtt a tisztviselők megválasztását kéri. Megválasztattak : Alelnöknek : Rainer Ferencz (Szegedről) és Benkő István (Veszprémből). Előadónak: Grelléri Mór. (Szeged.) Jegyzőknek : Véghelyi Dezső és Zwikker Ferencz (Veszprém). Ezután fölolvastatott a szegedi országos ipar-gyűlés jegyzőkönyve, mely irányadóul szolgáljon a teendőkre nézve. A napirendre kitűzött tanácskozmányi tárgyakra vonatkozólag az elökészitő bizottság pontonkint tüzetesen indokolt javaslatokat készített, melyeket Grelléri Mór előadó olvasott föl, s melyek higgadt megvitatás után a gyűlés túlnyomó többsége által el is fogadtattak. Az I. pont két részből állott, a) az iparos ifjúság társulása önképzés, betegsegélyezés stb. tekintetéből. A határozati javaslat kellő indokolás után kimondatni kéri, hogy az összes hazai nevezetesebb iparos testületeket szólitsa fel a vándor-gyűlés iparos ifjak önképző és betegsegélyző egyletek alakításának kezdeményezésére, b) Hogy ezen az ország különböző vidékein alakult egyletek egymássál kölcsönösségi viszonyba lépjenek, hogy a lakhelyüket vagy alkalmaztatásukat változtató tagok az egyik helyen megkezdett önképzést a másik helyen mintegy folytassák és a segélyezés alapszabályszerű előnyeiben ott és itt részesüljenek anélkül, hogy ezen lakhely-változtatás miatt uj fölvételi kötelezettségeket teljesítenének. E két pont átalánosságban elfogadtatott Grelléri és Szabó Sándor (Egerből) hozzászólása után. II. Az önképző- és segélyegyletek köteleztetnek tagjaiknak tovább képeztetése czéljából az üzletökhöz szükséges tantárgyakból szakemberek által rendszeres előadásokat tartatni ós ezen oktatási rendszert mielőbb életbeléptetni. Hozzászólás nélkül a határozati javaslat fogadtatott el. III. A betegsegélyezés. E pont körül leghevesebb vita fejlődött ki. Első volt, ki hozzá szólt, Kürschner Budapestről, ő a betegsegélyezést az önképzéstől el választatni véleményezi és indítványozza, hogy határoztassék el a budapesti munkás-betegsególyző egyletek fiókjainak terjesztése. Hasonló értelemben szólottak Kaczander Budapestről, Szabó Sándor (Eger,) Door István (NagyKanizsa) Benkő Mihály (Budapest). Indítványukat Írásban is benyújtották, de pártolókra nem találtak, mert szavazáskor az öt indítványozón kivül senki sem szavazott velök. A határozati javaslat mellett és az említett indítvány ellensúlyozására hatalmas argumentumokkal harczoltak : Grelléri Mór, Véghelyi Dezső, Balcay Nándor, Brader (Pápa), Budin (Szeged) és különösen Juhász József fiatal iparos Debreczenből, kinek nyugodt ós szép higgadt beszédét többször megéljenezték, végül pedig megtapsolták. A hoszszas minden heveskedéstől ment vita eredménye lett, hogy az önképzés és segélyezés egyesítése kimondatott és a segélyezésre nézve elfogadtattak a szeg«>di iparos ifjúság egylete szabályzatának következő pontjai: a) Azon egyleti rendes tag, ki három hónapnál rövidebb ideig tagja az egyletnek, betegsége esetén csupán orvosi segélyre tarthat igényt. b) Azon egyleti rendes tag, ki legalább három hónapig rendesen fizette az egyleti járulékokat, betegsége esetén az egylettől orvosi segély, és nyolcz napon át gyógyszert nyer, ha pedig kórházban kivánná magát gyógykezeltetni, az egylet nyolcz napon át fedezi a kórházi illetményeket. c) Azon egyleti rendes tag, ki legalább hát hónapig rendesen fizette az egyleti járulékokat, betegsége esetén az egylettől orvosi segélyt, tizenöt napon át gyógyszert és ezentúl tizenöt napon át huszonöt krajczárnyi pénzsegélyt nyer; ha pedig kórházban kivánná magát gyógykezeltetni, az egylet tizenöt napon át fedezi a kórházi illetményeket. d) Az a) b) és c) pontok alatti segély minden egyleti rendes tag által félévenkint csak egyszer vétethetik igénybe. e) Országos járványos betegségek esetében a 2. és 3. pontok alatti segély megszűnik, az egylet választmányi, esetleg közgyűlési határozat utján gondoskodhatik a beteg egyleti rendes tagok segélyezéséről. f) A bujakórban szenvedő rendes egyleti tagok csupán orvosi segélyre tarthatnak igényt. IV. Kis takarékpénztárak. Az iparosiljusági egyletek alakítsanak kcbelökben az iskolai takarékpénztárak mintájára kis takarékpénztárakat, melyek az egyleti tagoknak alkalmat nyújtanak kisebb összegeket is megtakarítani és nélkülözhető filléreiket kamatozó tőkévé nevelni, szóval a takarékosság elvét megvalósítani, terjeszteni. Végre a gyűlés kimondja, hogy a penny-bankókról szóló javaslatot elfogadja, azoknak felállítására azonban a vidéki iparos-egyletek nem köteleztetnek, csak tanácsoltaiik. * (Vége köv.) LEVELEZÉS. Szent-András, junius 4. Tekintetes szerkesztő ur ! Szinte megborzad az ember, ha a lapokban regisztrált öngyilkossági eseteket olvassa ; oly mérvet ölt ez, hogy szinte félünk ezen betegségtől — talán járványos ? Ép ma reggeli 5 órakor vették le, már holtan, egy itteni szegény, de becsületes izraelita Schneer Salamoni hulláját lakása kamarájának mestergerendájáról, hova inagát felakasztotta. A szerencsétlent nyomasztó anyagi bajok vitték e kétségbeesett lépésre s igazán szegény körülmények közt hagyta hátrn szomorodott özvegyét s számostagu gyermeket. A kanonika vizsgálaton jelenleg Szarvason időző s ott nagyszerűen fogadott Szeberényi Gusztáv püspök ur, Kemény Mihály felüggyelő ur kíséretében holnap fog községünkön át utazni, Szarvasról csolnakon jővén hozzánk; mi leszünk szerencsések őt Öcsödte szállitni, honnan T.-Földvárra megy egyházkerületi vizsgálatainak folytatása czéljábol. A viz — állandó rovatot képezvén, ki nem hagyhatom — 3 nap alatt nálunk 11 cmt. apadt s apad íolytonosan. A vetések még mindég igen szépek, kivéve a kukoriczát, mely legtöbb helyen, a nagy hantok alatt ki sem kelt s a hol kikelt is silány, el fog késni s kapálni nem lehet. Tisztelettel : Körösparti. Gyoma, jun. 8-án. Főtisztelendő Dr. Szeberényi Guszt á v ágost. hitv. ev. püipök ur, májushó 30. és 31-ik napján végezte a gyomai ágost. hitv. ev. egyházban a kanonszerü föpásztori vizsgálatot, nt. Sárkány János esperes, a nt. esperességi jegyző, nt. idősb Jeszenszky Károly, raezö-berényi lelkész, s világi részről, tek. Kemény Mihály esperességi felgyelő és Asztalos István békési szolgabíró urak segédlete mellett. A főünnepóly 31-ón d. e. a templomban folyt le, mely rendes istenitisztelettel kezdődvén, helybeli lelkész Schulz Jenő ur tartott, róm. lev. 1. 16. v. alapján, egy tartalomdus ós szabályszerűen kidolgozott alkalmi beszédet, mely nemcsak a hallgatóság osztatlan tetszését érdemelte ki, de méltó arra is, hogy róla a megyei közönség is tudomást vegyen. Ezt követőleg püspök ur lépett az oltárhoz. Beszédének alapigéje neu volt felolvasva, de azért mégis ezen evangyeliomi szavak képezték sarkkövét: Ne félj kicsiny sereg; mert tetszett ati atyátoknak, hogy adjon nektek országot! Legtalálóbban gondolom jellemezve e hatásos beszédet, ha azt mondom, hogy a korrekt előadás szelid méltósávállalkozó az a kis Ámor. Gyönge kezeitekkel nem foghatjátok össze a kazánt, mely szétrobbanni készül. Avagy az áskólódó vakand beomlaszthatja-e az Elborus hegyét ? Apollo kisasszonyt s a kók-tenyerű Rafaelt a szerelem rózsalánczai füzek össze évek hosszú során át. Mi mindent mesélhetne erről nekünk a szende holdvilág, a susogó akácz, a titoktartó lugas! De mint annyi másnak, nekik is utjokba állt a kedves atyafiság. A hosszú epekedés megtermi a kétségbeesés keserű gyümölcsét. Menekülnek, hogy hidegszivű idegenektől kérjék ki azt, mit otthon nem nyerhetnek meg. A nagyváradi kámzsás barátok összeadják a szende párt, mely mint férj és nő tér vissza a fészekbe, honnan kiröppent. A nagyváradi kirándulásról egyéb „részletet" nem hallottunk. * * * Ez előzmények, reporteri programmunk következő pontjául a kis Bébék majálisát igtatják be jegyzökönyvünkbe. Kis babák, ti rózsabimbók viruljatok nekünk. Jusson eszünkbe látástokra, hogy valaha mi is olyan fakadó gyöngyvirágok voltunk, melyek felett az anyai szerelem védő lombja őrködött. Legyünk a kicsinyek vendégei. Meghívónk ugyan nincs; tulajdonítsuk annak, hogy a piczik még nem tudnak meghívót írni. De talán nincs is szükség reá; papák, mamák, bácsik, nénik szívesen látott vendégek ott, csak hozzanak magukkal czukrot, meg süteményt a fórtenczernek, meg az iczi-piczi bálkirálynénak, a ki most lett bevezetve először a nagyvilágba. Ott hemzsegnek a „Széchenyi-liget" deszkacsarnokában, a hol mi nagyok, egyébkor kötjük hódolatunk füzéreit s „öntözzük" boldog fiatalságunk pünkösdi rózsáit. A kis bálkirálynó elém szalad s czukros naivsággal kérdi : vájjon szép-e? Bájoló, pompás kis lelkem, — mondám. Milyen szép harisnyája van magácskának, s a czipőcskéje milyen/ szép fehér, édes galambom. Ugye? A mama vette, hogy szép legyek. Leguggolok hozzá. Nyakamba borul. Oh én boldog hírlaptudósító. Osak tizenkét rövid esztendőkön túl volnál én kis aranyos madaram. „Nem jön el velem k«dves kis leány a czukrászhoz ? veszek magának mindenfélét, a mit akar." „Elmegyek bácsi, de ne mondja meg a mamának, mert a mama azt mondta, hogy ha valami kell, tőle kérjek," — mondja csókolnivaló szeretetreméltósággal. A nagy leányok is azt mondják — gondolom magamban — mégsem kérnek mindent a mamától; menjünk a ezukrászhoz. Veszek a bálkirálynőnek czukros-mandulát, rózsa-czukrot s egy asztal mellett udvariunk egymásnak. „En nagyon szeretem magát, édes bácsi." „Örülök neki, te kis hatesztendős királynő." Bent nagyban folyik a mulatság. A fórtenczer olyan piczi, hogy az óvó-bácsinak kell elkiáltani a figurákat. De mégis fórtenczer; legszebb bugyigója neki van, kék szalaggal van gyönge derekán átkötve s olyan fáradhatlan, mintha máris parthie után törné magát. A mamák boldog mosolylyal szemlélik gyöngycsemetéik első sikerét; egyik sem búsul el kis leányán, ha „petrezselymet árul" s maga fog tánczost a kicsinek. A papák vigan söröznek a kerti-asztalok mellett. Kis bálkirálynőm már vagy 20 krajczáromba került s száz forintnyi édes emléket költ lelkemben abból a zománczos édes-szavú múltból, mikor én is olyan gyönyörrel szopogattam a földi jó netovábbját': az árpaczukrots a sós-perecz volt még a légvár, mely felé sikertelenül küzködtem. Kis leánykám tánczolni készül. „Köszönöm jó bácsi" — e szavakkal válik el tőlem s bálkirálynő létére negédesen nyújtja felém rózsapiros ajakát, hogy csókoljam meg. Hogyne csókolnám, sőt magamhoz ölelem. Hiszen hajdan-régen nekem is volt egy ilyen kis barátnőm, mikor még olyan apró voltam; emlékszem szép kék szemeire, piros harisnyakötőjóre; ő jut eszembe s a visszaemlékezés kéjével ölelem magamhoz a kis angyalt. „Pá, édes bácsi." — „Isten veled kis kedvesem" — s ha igaz, egy forró könycsepp fut végig arczomon. Az én kis barátném arcza, a ki gyermeteg vonzalmam első tárgya volt, mint elfoszló köd a visszaemlékezés homályos fátyolán rajzolódik le s hosszú gondolatokba merit a sörös-pohár mellett. A gyermekkor édes napjainak képe, virágözönnel behintett ösvénye szövődik emlékemben s a boldogság rózsaszínében fürdik. Intek még egyet a kis angyalnak, a ki mamája felé fut s elgondolom, hogy mily gyönyörűség báli-tudósítónak lenni, ha még csókot is kapok a bálkirálynőtől. Ha minden bál ilyen jól sikerülne Plútónak!