Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-05-17 / 39. szám

„BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" 1877. 36. SZÁM. a helybenhagyott tervezet szerint épitett gátrendszerek között a konczentrált nagyobb árvizek, nem folyhatnak le kitörés nélkül. E szerint vagy a Fehér-Körös vagy a Berettyónak elvezetése szükségesnek találtat­ván, Békésmegyének sürgetésére a tervek ujabban megvizsgálása a minisztérium által el is lett rendelve ; mely megvizsgáló bizott­ság a terveket helyesnek, a Berettyónak pe­dig régi természetes ágyába elvezetését kí­vánatosnak nyilvánította, a gátrendszerek felépítését pedig szükségesnek tartotta, kije­lentvén azon meggyőződését, miszerint ezen nagyszerű szabályozási ügy sikeres bevégez­tével, a 800,000 hold ártér biztosítva leend. Ez, rövid vázlatban a vízszabályozási ügynek történelme. Ha minden olvasó ós értelmes ember az évenként tapasztalt kitöréseknek okait is­merné fel, mint a szakemberek és a bajnak okait minden részleteiben ismernék: befolyá­sukkal helyes irányban vezették volna a nagy áldozó, fizető, dolgozó, s zaklatott közönsé­get. A miért is különösen örvendek s igen nagy megnyugvásomra szolgál, hogy az idei áprilisi nagy árviz, melyet minden eddig tapasztalt árvíznél legmagasabbnak tartok, mégis kitörés nélkül folyt le töltéseink között 1 Nincsenek kezemben az adatok, melyek­kel állitásom helyességét igazolhatnám. Fel­hív jm annálfogva, hogy ezen levelemmel együtt, a birtokában levő adataival sajtó utján értesítse a Bókósmegyei közönséget az árvizeknek hiteles állásairól, a veszedelem lefolyásáról az okokról, miképpen lehetett ez alkalommal a víztömeget hiányos gátrend­szereink között is levezetni. És igy be kell bizonyítani, hogy igen is képes e vidék he­lyesen elkészült gátrendszerével a medrek­nek szabályozásával, a védelemnek helyes és erélyes alkalmazásával a konczentrált nagy árvizeket is kitörés ellen biztosítani. Ezen elégtétellel tartozik a műszaki felfogás he­lyességének, tartozik az olvasó közönség fel­világosítására ós a nagy közönség megnyug­tatására, melyet én bona fide és legjobb szándékkal folytonos áldozatokra és bizalmas közreműködésre felszólítottam. E11 a priori a szabályozási ügynek sike­rülhetóséről meg voltam győződve, de most még alaposabban ismerhetem fel a jövendő­ben teendőket. Lényegesnek tartom, hogy Békésme­gyének értelmes közönsége velem egyetért­sen, ezen irányban igyekezetemet előmoz­dítsa. Az évek súlya megtörte erélyemet; szükséges tehát, hogy erős vállak karolják fel lelkesen ezen nagyszerű kulturális ügyet. Több nemzedék működött már ez irányban, kell, hogy mi ezt folytassuk. S miután alig lehet szerencsém azon örömben részesülni, mely szerint ezen nagy­szerű művet befejezettnek tekinthessem, jó­naic véltem még egy monumentumra felhívni figyelmét. Igaz az, s az idén mindnyájunk szeme láttára be lett bizonyítva : hogy a legmaga­sabb vízállás mellett, a Fekete, Fehér, Se­bes-Körös és a veszedelmes Berettyó árvizei eddig elkészült gátrendszerünk közt lefoly­hattak ; — bizonyos az, hogy ha az átmet­szések mind Csongrádig lefenekelve, a vize­ken létező keskeny ós alacsony hidak meg­igazítva, a gátrendszerek mind kellő arány­ban felépítve, a védelem mindenütt kellően szervezve s végrehajtva leend, az árvizek ke­vesebb zaklatással ós erőlködéssel lesznek fékezhetők. Az azonban mindenesetre tisztán áll előt­tem, hogy egy folyónak elvezetésével keve sebb levén az árviz, ártereink még bizto­sabbá tétetnének. — Ezt tehát annyival in kább ajánlom főmérnök ur figyelmébe, mi­vel már Herrich miniszteri tanácsos ur a Berettyónak természetes ágyából Szeghalom felé vezetését szerencsétlen s elhibázott irány­nak ismerte fel s nyilvánította ki. Ugyan­ezen nézetet erősitette meg a mult évi mi­niszterialis bizottság — ezt kívánja az ér­dekletteknek nagyobb része és én is. — Ezen kívánságom végrehajtását pedig any­nyival inkább tartom eszközölhetőnek, ameny­nyiben jelenleg a Berettyónak meder-igazi­tását, kiásatását a kiszárított rétekben legke­vesebb költséggel eszközölhetőnek tartom. — Ez lenne tehát megindítandó, az adatok be­szerzése, előmunkálatok elkészítése, a hozzá­járulási aránynak meghatározása. Erre idő kell és Békósmegye közönsé­gének pártfogása. Válaszát és véleményét elvárja K.-Ladány, máj. 3. 1877. tisztelője Br. IVeiickheiin László, s. k. a közp. igazgatóválasztinánynak eluöke. MEGYEI KÖZÜGYEK. Nagy Károly árvaszéki elnök urnák hiva­talos jelentése az általa megvizsgált köz­ségi árvatárak ügyében. Tekintetes közigazgatási bizottság ! Az általam folyó évi január 8-ik napján tar­tott bizottsági ülésre tett jelentésemre hozott 57. számú végzés által [lett elutasításom folytán, meg­kezdvén az árvatárak kezelésének s a fizetési köt­vények személyes megvizsgálását, az eddig általam teljesítettekről a következőkben teszem jelentésemet. Mindenekelőtt jelezni kívánom, hogy vizsgá­latom tárgyát a következők tették. 1. A haláleset-felvételi jegyzőkönyv. 2. Az árvás-főkönyv követelési állapota. 3. A fedezeti íőkönyv, a kötvényekkel együtt. 4. A gyámi pénztári napló. 5. A gyámi iktatókönyv. 6. A kiutalváuyozási ós kifizetési napló. 7. A házzal biró árvák házai tűz elleni biz­tosítása. 8. Az árvatárba beutalvanyozott tömegekre emlékeztető jegyzőkönyv. 9. Az ideiglenes t kezelés alatt álló még tár­gyalással s átadással be nem fejezett tömegekről vezetni kellő főkőnyv. 10. Minő helyiségben őriztetnek az árvatárak ? 11. A postakönyv és névmutatók. Csabán jelentem meg elsőben is, s ott ja­nuár 14 tői 17-ig tehát 4 nap alatt ejtettem meg részletes vizsgálatomat legnagyobb megelégedéssel, mert ott minden könyveket a legszebb rendben ta­láltam vezetve, már az uj 1877. évre szóló főköny­vek is elkészítve s a mult évi kamatokat beszedve találtam, kivéve azokat, melyek per vagy tárgyalás alatt állanak, az árvatár fedezeti kötvényei rendbe vannak, mint azt •/. alatt ide mellékelve be is mu tatom. Észrevételeim, melyeket megelégedésem nyil­vánítása mellett az elöljáróság előtt is kifejeztem, a Következők voltak : 1. A 162. tétel alatt levő Var^ágh-féle 1000 frt tartozást*fedező kötvényeket a felmutatott bir­tokivi o (betáblá/ásokkal nem egyezőknek találtam s ezeknek helyrehozását, megegyeztetósót meghagytam. 2. A fedezeti kötvényekre nincsenek a iize tósek reá vezetve s igy a kötvények sokkal többről szólanak, mint a mennyivel a főkönyv szerint az adós valósággal tartozik, meghagytam, hogy jövőre a fizetések vonatkozással a befizetési napló számára azok a kötvényre feljegyzendők, s ekként rendbe hozandók. 3. A haláleset-felvételért szedetni szokott di­jak az azt felvevő segódgyám által régi gyakorlatra hivatkozással szedetvén, meghagytam, hogy az elöl­járók ez érdembe határozatot hozzanak, hogy ez az önkény színét ne viselje. 4. A nagykorúságot elértek tömegeinek kifi­zetéséről szóló nyugtákat, bár az elöljárók előírják, de beismervén, hogy azok kifizetése nem minden' kor történik"előttük, meghagytam, üogy jövőre a kifizetések előttük történjenek s ugy irják alá mint tanuk neveiket s igy annak valósággal lett kifize­tését mindenkor hittel is tanúsíthassák. 5. Az apátlan ós anyátlan árvák világlatba tartására s gondozására és iskoláztatására az elöljá­rókat figyelmeztettem, mint a kiknek teljes világ­latba tartását nem észlelhettem. Többire a kiutalványozott tömegeket kifizetve találtám. Az árvák tömege 192.753 frt 91 kr. A fede­zet 206.862 frt 32 kr. tehát a tartalék-alap teszen 14.108 frt 41 kr., melyből a csabai takarékpénz­tárban van 14.550 frt. Az árvatárt tűzmentes Wert­heim kassza őrzi. (Folyt, köv.) Adófelügyelői jelentés — Felolvastatott máj. 7-én. — Méltóságos főispán ur! Tekintetes közigazgatási bizottság! Az 1876. évi XV. t. cz. értelmében a hatás­körömhöz tartozó közigazgatási ágnak f. évi április havi állapotáról szóló jelentésemet van szerencsém részletesen előterjeszteni. I. Egyenes adó. Az 1877. évi aprilhó végével az egyenes adó allapota Békésmegye területére nézve következőleg mutatkozik és pedig : az 1876. év végével fenmaradt hát­ralék volt 227075.46 Vu ugyanazon évi utólagos elöirás . . 4865.59 '/ t l Tehát a mult évi tartozás ösz­szesen tészen 231941.06 A folyó évi I. és II. évnegyedi előírást hozzáadva 6 43480.99 y a mutatkozik aprilhó végével összes tartozás 875422.05»/« erre f. évi április hó végóig adóleirás fejében törlesztetett 15803.44 % továbbá I. évnegyedi készpénzbeni befizetés volt 312490.07«/, és végre hozzáadva a f. évi april havi beszedési eredményt 62879.19y a mely összegek képezik a lerovási eredményt 3 91172.71'/, ós ennek levonása után mutatkozik 484249.34 hátralók. Midőn Békésmegye f. évi április hó végével összes közadó-állapotát részletesen bemutatni sze­rencsés voltam ; egyúttal pedig f. évi április hóra nézve is 62879.l9V a krnyi adóbehajtási eredményt bejelentettem, mely eredményt a mult évi april havi 39844.427,2 kr. adóbehajtási eredménynyel összehasonlítván, f. évi április hóban 23034.77 kr. kedvezőbb adóbeszedési eredmény mutatkozik. 11. A bélyegilletókek ós százalékokra nézve van szerencsém a f. évi april havi behajtási eredményt következőleg bejelenteni: a) a csabai m. k. adóhiv. ker. befolyt 15098.86 b) a békési „ 8609.39% c) a szarvasi „ „ „ „ 2818.68% d) a gyulai „ „ „ „ 2313.63 és igy összesen befolyt 28840.57 mely eredmény vonatkozólag a mult havi jelenté­semmel bejelentett márczius havi 31778.98% krnyi eredményhez hasonlítva, 2938.41 krral kedvezőt­lenebb. A fentérintett adóhivatalok által f. év april hó végével kimutatott illeték vagy százaléki hátra­lék állapota tesz és pedig: a) a csabai adóhiv. ker. nézve 87828.08 b) a békési „ „ , 81888.11% c) a szarvasi „ „ „ 12328.49 d) a gyulai „ . „ 71116.88% összesen 202661.57 mely tetemes hátralék a mult havi jelentésemben foglalt márczius hó végével kimutatott 192938.85'/, hátralékhoz hasonlítva 9722.71 V a hátralék-növekedést mutat, mely növekedés, illető­leg szaporodás egyáltalában az arra hivatott behajtó közegek lanyha és elégtelen eljárásukban találja in­dokát és annak megszüntetése czéljából lolyóhóbani körutazásaim alkalmával ezen fontos államjövedelmi lorrás rendes behajtási menetére nézve fősúlyt fo­gok fektetni, mely alkalommal minden hanyag be­hajtó közeg a törvény szabta szigorral fenyíttetni fog. (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents