Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - LÁTOGATÓBAN - Takács László: "A be nem következő száz évre is lenne mit festenem..." Battonyai beszélgetés Molnár-C. Pál festőművésszel

Beszélgetésünk során kiderült, hogy ma is érzékenyen benne él képzőművészeti életünkben, közgondolkozásunkban. Tapasztalatai, reményei, csalódásai és aggályai is vannak. Mi a véleménye mai képzőművészeti tevékenységünkről ? Esetleg megfogalmazható-e ebből egy ars poética is? Soha annyit nem írtak és nem beszéltek művészetről, mint manapság. Soha annyi meddő vita nem emésztett papírt és időt, mint mostanság. És soha annyi tévelygés és elvi szembeszállás, mint ma. Itt valahol valami hibának kell rejtőznie! Mert egyébként látszatra minden a legnagyobb rendben van. Van „vizuális látáskultúra". Van „formatervezés". Van ideológiai demokratikus irányító felső szerv. Van államilag gazdagon dotált, fényűző kivitelű szaklap: a „Művészet". Van állami mecenatúra. Van Képcsarnok. Vannak országos, városi képcsarnokszalonok, amelyeket nagy mestereink neve fémjelez. Van „milliós táblaképvásárló heti zsűri". Ezek után ki merné állítani, hogy művészetápolás nincs? Ki merné állítani, hogy a művészet mostohagyermeke társadalmunknak? Ezenkívül annyi a művészettörténész, hogy idestova minden művészre kettő is jut belőlük. A tájékoztató szervezet tehát több, mint bőséges. És mégse tudjuk, hol az olló? Nincs itt valami földcsuszamlás? A művészetkedvelő, sőt rajongva lelkesedő közönség néha még anyagi lehetőségeit próbára tevő módon is mecénáskodik. Vannak gyűjtőink. S mindezek ellenére az érdeklődők széles tömegei ide-oda imbolyognak kiállításról kiállításra, előadásról alőadásra, tanácstalanul, hitükben meginogva, reményeikben csalatkozva tétováznak. Felmerül bennük is a kétely: vajon van-e egyáltalán olló? És itt merül fel bennünk is a kétely, vajon nem a fölényeskedő ún. szakirodalom vonható-e ezért az ingoványos képzőművészeti állapotért felelősségre? Vajon van-e egyértelmű és megbízható értékítélet, elfogulatlan rangsorolás és sorrendiség?Meg merjük mondani: ezek tekintetében a szemlélet kaotikus. Anélkül, hogy szándékom lenne megsérteni a szakmát, szeretném rábírni a művészetelmélet Doktorisszimuszait, lássák be: szerepük tulajdonképpen szekunder, mert hisz nélkülünk, művészek nélkül, mivel is foglalkoznának? Meg vagyunk győződve, ha e kérdésben loyalis megegyezésre juthatnánk, áldásos egyensúly és termékeny összmunka alakulhatna ki. Lemorzsolódnának a sarlatánok és csak az igazán elhivatottak maradnának az arénában, akikkel könnyű lenne az együttműködés. Tisztázódnék a felismerés, hogy a művészetet nem lehet könyvekből sem megtanulni, sem megtanítani. A művészet művelet, s az nem helyettesíthető elméletekkel, legyenek azok még oly elmések is. A legragyogóbb elemzés is csupán röppentyű, mely felcsillanhat, de aztán bizonyos magasságban szappanbuborék módjára pukkan cl, s nyomtalanul elenyészik. Ennél még egy gyarló műalkotás is többet jelent! A közönség tétova imbolygása, elbizonytalanodása megszűnnék a pillanatban, mihelyt tisztán látná, hogy a sorrendiséget nem szabad visszájára fordítani. Kezdetben van a mű, s csak aztán következik az elmélet. Elsőként a művész lép egyet, s ha van magyarázatra szükség, léphet nyomába az írástudó. Végső soron, mi művészek a közönség pártján vagyunk, műveinken keresztül csakis mi irányíthatjuk őket a helyes útra. S ezt felelősségünk teljes tudatában tesszük. Létünk két' síkon bonyolódik: fele-fele részben. Egyik az ALOM, másik az ÉBERÁLLAPOT közege. Mindenki álmodik. De kérdezted-e valaha is, mi az összefüggés sohasem látott táj, sohasem látott házak, sohasem létezett lakói és saját magad között? Pedig oly otthonosan érzed magad e seholsem létező, de mindenütt lehetséges világban, mintha mást nem is ismernél! Nem tűnődsz azon sem, hogy az emberek, kikkel itt találkozol, mindmegannyian közeli ismerőseid, s egyszerre vagy velük azonos; hol te vagy ők, hol meg ők te... Minden esemény természetes, minden történés meggyőző és magától értődő. S milyen csodálatos, hogy fájdalmadban (mert ez is lehetséges) sohasem halsz meg. Leggyötrelmesebb kínodból is van kiút. És ébredéskor minden semmivé válik, megjelenik a LOGIKA, ez a könyörtelen cenzor, ez az irgalmatlan revizor! Hadd kérdezzem meg az Ön gondolatmenetét követve, s szóhasználatához igazodva: Molnár-C. Pál hol keresi az ollót? Itt van valahol az olló! És itt szegődik hozzád a művész! Karolj belé, bízd magad reá! Ha kép elé állsz, ne az ÉRTELMEDDEL közelíts hozzá-ÉRZELMEIDDEL állj vele szembe! Ne a logika legyen