Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Pócs Éva: A magyarországi románok néphite Diószegi Vilmos gyűjtésében

korában. Édesanyám azt mondta, ő nem akarja ezt, mer nem veszi az ő bűneit a lekére. »Ha nem ölöd megjova Annát, akkor nem gyógyulsz meg, a hátadban megmarad a fájdalom, amíg csak élsz.« És úgy is volt. Élt, dolgozott szegény, de fájni csak fájt a háta, amíg csak élt. Jova Anna férjhez ment, megölt egy egy másik asszonyt, négy gyerek maradt utána. Még mindig él. Mikor édesanyám a tudósnál volt, akkor a tudós mondta, hogy csak tegye a pénzt az ablakba kívülre, majd ő elmegy érte. Édesanyám kedd este odatette, aztán egész nap nem aludt, mert félt, hogy vajon mit tesz az, ha eljön, az a dracu. Éppen 12 órakor nagy szél jött, úgy fújt, mintha a házat is elfújta volna, gondolta édesanyám: »Jaj, jaj, a nádat is leviszi a házról.« Reggel, mikor kiment, nézett körül, és nem volt semmi baj, minden úgy volt, ahogy este volt, csak a pénz nem volt ott. A szél azért fújt, a dracu azzal jött. (M 11) Hónapos voltam Kustyánban a Svarc zsidónál. Egy kedd este hazajöttem. Reggel, mikor én elmentem, úgy átugrottam a küszöb előtt, hogy ha valami lesz, nehogy belelépjek, mer egyetlen lány voltam, aztán mindig féltem, mer látták, hogy nagyon futnak utánam a legények, aztán a lányoknak nem jól esik. Ezért vigyáztam magamra. Mert az édesanyámmal is történt az a baj. Reggel elmentem, aztán édesanyám sepregetett, akkor talált egy csomót az utcaajtóban. Megijedt nagyon, hogy talán ráhágtam. De szerencsémre nem hágtam rá. Édesanyám egy pálcával felvette és megmutatta a szomszédasszonynak: »Naná Floare, nézze csak, mit találtam az utcaajtóban.« Nana Floare tudós asszony volt, azt mondta: »Ne égesd cl, csak tett cl valahova, mert ha elégeted, akkornem tudsz kimászni belőle.« Egy nagy terméskő volt az udvaron, az alá tették. Hallottam egy öregasszonytól: ha nem tettük volna az udvarunkba, akkor nem lett volna semmi bajunk. Ekkor még özvegyasszony voltam. Aztán férjhez mentem. Három éve volt már, hogy a kő alá tették a csomót. Aztán a férjem meg az édesapám azt a nagy terméskövet szétdarabolták, hogy járdát csináljanak belőle. Amikor eldarabolták a követ, akkor megnézték ők is azt a csomót. Az még mindig olyan volt, mint három évvel azelőtt. Az uram akkor úgy este nagyon beteg lett, álmából felébredt, én észrevettem, mer kis gyerekem volt. »Mi van veled?« Mindig az ablak felé nézett: »Itt van Tógyer, akarja vinni a gyereket, meg téged.« Akkor felállt, ki akart menni. Dc mi nem engedtük ki. Bezártuk az ajtót, a kulcsot zsebre tette édesapám, és elment az apjáért, anyjáért. Édesanyám lekapta az inget róla, hátulról fogta meg, és úgy húzta le róla, hogy fonál ki legyen. Akkor kivitte a konyhába, két csomó szalmacsutkát gyújtott, és úgy rázta a tűzre, a sulykolóval pedig jól megverte azt az inget, és azt mondta édesanyám: »Doamnc Marie Maicä Sfintä, ajutäm, cä io eimese o lovese cä pä cine-o fäcut vraciurile!« (O, szent Mária, anyám, segíts, mert én az ingemet ahhoz vágom hozzá, aki ezt a varázslatot csinálta!) Ezt olvasta. Az édesapám visszajött a férjem szüleivel, akkor a férjemnek nem volt semmi baja, elmúlt az az óra. De attól kezdve éhes lett beteg. Evettivott, csak ereje nem volt, mint azelőtt; meg mindig két galambot látott ott a szoba sarkában, a lába irányában. Tizenegy évig mindig így volt ez. Elment. A csomót ők ketten szétbontották. Volt benne kisgyerekkéz ujja, nem tudom, hogy jobb-e vagy bal kéz, meg cérnák, kilenc görcsök voltak rajta. Az első férjem anyja tette oda ezt a csomót. Ha én lépek rá, akkor vissza kellett volna mennem, mert addig nem gyógyultam volna meg. (M 11) Lánykoromban beszéltem egy legénnyel. Négy cs fél évig járt hozzám, udvarolt nekem. És azt mondta az édesanyja, hogy én nem kellek a házukba, vagyonosabb kellett neki. A legény, Rokszin Tógyer aztán elment katonának, abban a 14-es háborúban. És mikor ő hazajött, akkor én már férjnél voltam, az első fiam már meg is volt, tán hat hónapos volt a fiam. Tógyer el akart engem lopni gyerekestől, hogy elmegyek vízér, aszt ü majd bevisz. Azt mondta az anyjának, hogy őneki nem kell más, csak én, ü majd bevisz. Én mindig nagy kerülővel mentem a vízér, hogy ne találkozzunk. És aztán ő megnősült. Ezt a lányt, akit elvett, jobb vagyonos volt, mint én. Vitt egy bikabornyút, meg egy kis üszőt. Mikor együtt voltak azzal a menyecskével, akkor az én uram hónaposnak ment két hónapra Almásy gróf pusztájára. Vót ott aztán egy menyecske, az nagyon szerette volna az uramat. Egy vasárnapi reggel korán jött ide az uramhoz, hogy menjenek vissza, mer sütni kell a hónaposoknak, adjon ki lisztet. Mer a menyecske szakácsnő vót, az uram meg a vállalkozó, négyen voltak a szakácsnők, dc csak az az egyjött ide. Én nem engedtem, azt mondtam, ő nem megy, menjen a másik vállalkozóval. Mikor én elmentem a menyecskével a másik vállalkozóhoz, akkor találkoztam Rokszin Tógycrrel, a feleségivei mentek, meg a két gyerekivei: az egyik az ő, a másik a felesége keziben. Mikor találkoztunk, akkor •497