Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 3. szám - MŰVELŐDÉS - Bencsik János: A Szeghalmi Helytörténeti Közgyűjtemény életrajza

A Szeghalmi Helytörténeti Közgyűjtemény otthona 1980-ig, a Hunyadi u. 1. szám alatti volt magánlakás Részletes életrajza helyett életének két állomását említem, Kesztöíc (Komárom megye) az egyik ahol 1949-ben fiatalon, lelkesen vetette bele magát a falu művelődési életébe, egy kis szlovák település ébredő igény-tengerébe (mert talán a hazai szlovákok azok, akik az új rend adta lehetőségekkel a legkorábban akartak és tudtak is élni); másik Csatládapáca. Vissza újra Békésbe, az otthont jelentő szűkebb tájra. Itt ismerkedett meg - előbb a pályával is - Bálint Sándorral (1904-1980), akiről ő is azt tudja elmondani, mint annyian mások, hogy szíves, készséges, áldozatkész volt vele szemben. Itt kezdett hozzá (majd Gyulán fejezte be) Csanádapáca története (1962) c. tanulmányához. Érdeklődése egyre mélyül, s már ekkor látszott, hogy eljegyezte magát a helytörténettel és a néprajzzal. Amikor e megkezdett úton tovább akart lépni a szakterületre - már Szeghalomról „menekülőben" -, megpályázta a megüresedett múzeumigazgatói állást Makón. Terve nem sikerült. Sikertelensége miatt érzett bánatát valakivel meg kellett osztania. Ki legyen az? Éppen „keze ügyében" volt Bálint Sándor professzor, noha nem véletlen, tudjuk. Aki azt kérdezte tőle, hogy hol is dolgozol most (mert közben Miklya Jenő volt Gyulán, a remetei (!) intézetben is). Mondotta, hogy Szeghalmon, Halaspusztán. Mire a kis öreg bölcsen azt tanácsolta: „Hát csinálj ott egy múzeumot magadnak!" Talán kacsintott is egyet! így indult a múzeumszervezés fáradságot és kitartást igénylő munkája Szeghalmon. Milyen is volt akkor, s előtte Szeghalom, illetve a település szellemisége? - tehetjük fel az újabb kérdést, s ez nem is indokolatlan, hiszen a kialakítandó múzeum profilját végső soron ez fogja meghatározni. Miklya Jenő az 1960-as évek elején ismerkedett meg új környezetével. A Sárrét néprajzát, a táj helytörténetét tanulmányozta, s a számára sem ismeretlen népi írók műveit vette újra elő. Tőlük így is tanácsokat kért, meg úgy is, hogy nem egyszer személyesen kereste föl e táj szülötteit, Sinka Istvánt, Szabó Pált. Miklya, miközben ismerkedett Szeghalommal és környékével, e táj közeli és távoli múltjának (történetének, néprajzának) krónikásává szegődött; mert hogy amikor megfogadta Bálint Sándor részint atyai tanácsát, részint tréfásan komolykodó kiszólását, az éppen bontakozó honismereti mozgalom felé tájékozódott, s először a kaposvári (1963) tanácskozáson vett részt. Ezért is vállalhatott némi szerepet indításában Dömötör Sándor, a honismereti mozgalom egyik szellemi atyja. Miklya Jenő megbízólevelét Papp József szeghalmi tanácselnök 1963. augusztus 23-án írta alá. Ettől számíthatjuk tehát a helytörténeti-honismereti munka Miklya által kezdeményezett kibontakozását. 1964-ben napirendre került a tanácsülésen a Sárréti Múzeum ügye, a feladatok, a teendők. A Községfejlesztési Állandó Bizottság vette szárnyai alá a gyarapodó közgyűjteményt, s a pénzügyi szakembe•329