Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)
1981 / 2. szám - 90 ÉVE KEZDŐDTEK A VIHARSARKI AGRÁRMOZGALMAK - Szabó Ferenc: Kutatási feladatok a Viharsarok kapitalista kori történetében - a településrendszer és a lakosságszám tükrében
A mezővárosi népességnek a táj két mai megyéje területén képviselt részaránya 1900-ban Szeged nélkül számítva majdnem 66%-ot, Szegeddel együtt 70,4%-ot tett ki. 1941 elején az arányszámok valamivel rosszabbak: Szegeddel együtt62,2%-ot, Szeged nélkül 62.6%-ot jelentett a Viharsarokban a mezővárosok népessége. A visszaesés jelentős, különösen akkor tűnik szembe, ha a két kategóriát (mezővárosok, kismezővárosok) és azon belül az egyes városokat is megvizsgáljuk, s az 1900-1941 közötti periódust összevetjük az 1857-1900 közötti szakasszal. Ez esetben a két mai megyeterület közötti egykori eltérések is kirajzolódnak. (1. táblázat.) Békés megyében az öt mezőváros népessége 1857-1900 között 38,5%-kal, a tíz kismezővárosé pedig 43%-kal gyarapodott. 1900-1941 viszonylatában a növekedés mértéke a mezővárosok esetében 20,2%, a kismezővárosoknál 13,7%. Az 1900 előtti szakaszban Békéscsaba, Orosháza és Szarvas, továbbá Battonya, Endrőd és Füzesgyarmat mutatott nagy dinamizmust a népességnövekedésben. Az 1900 utáni négy évtizedben kiugró Békéscsaba 39,6%-os lakossággyarapodása, s átlagon felüli Orosháza 26,5%-os növekedése; a kismezővárosok közül Sarkad 44,5%-os és 1. táblázat A MEZŐVÁROSOK ÉS A KISMEZŐVÁROSOK NÉPESSÉGÉNEK ARÁNYA A MAI BÉKÉS ÉS CSONGRÁD MEGYÉK TERÜLETÉN 1900-ban és 1941-ben Össznépesség Az össznépességen belül esik a Össznépesség mezővárosokra % kismezővárosokra /o Békés megye 1900-ban 385 129 132 234 34,3 107 202 27,0 1941-ben 472 682 158 940 33,6 121 926 25,7 Csongrád megye (Szeged nélkül) 1900-ban 265 395 148 532 56,0 40 107 15,1 1941-ben 301 680 157467 52,1 46 179 15,3 Csongrád megye (Szegeddel együtt) 1900-ban 368 386 251 523 68,3 40 107 10,9 1941-ben 438 432 294 219 67,2 46 179 10,5 Békés és Csongrád együtt (Szeged nélkül) 1900-ban 650 524 280 766 43,2 147 309 22,6 1941-ben 774 362 316407 40,9 168 105 21,7 Békés és Csongrád együtt (Szegeddel) 1900-ban 753 515 383 757 50,9 147 309 19,5 1941-ben 911 114 453 159 49,7 168 105 18,4 (A két mai megyeterületre eső 1900. évi lakosságszámot a századforduló óta történt területváltozások figyelembe vételével számítottuk ki. A különféle bizonytalansági tényezők miatt 500-1000 fő közötti ingadozással kell számolni a megyénkénti összlakosság-számnál.) 156