Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - SZEMLE

nek, csakhogy nem a szerzők betűrendjének, hanem a tárgyalt alkotókénak. Áchim után tehát nem Banner János a fontos ezúttal, hanem Darvas József. Bannernak Márki Sándorról szóló füzete az M betűhöz való. Nagy szerencse, s ezt itt mondom el mindjárt, hogy a mutató sokoldalú, és így némiképpen kárpótol a szakrendi csoportosítás hiányáért. Dicsérendő már azért is, mert egységes név- és tárgymutató. Kár volt a neveket csupa nagy betűvel szedetni: ennek itt nincs szerepe (funkciója), és rontja a tipográfiai képet. Szükségtelen a mutatóban tovább tagolni, ha azonos tételről van szó. Pl. Magyarbánhegyes alatt három címszó van: dokumentumok, helytörténet, Tanácsköztársaság, de mindhárom mellett a 249. tételszám. Teljesen elegendő volna ennyi: Magyarbánhegyes a Tanácsköztársaság alatt 24g. Olykor célszerű a címben, annotációban szereplő szavakhoz való tapadáson kívül olyan rokonértelmű szavakat is keresni, amelyek az ottaniaknál használatosabbak. Pl. Bartók Békés megyei gyűjtését népzenekutatás címszó alatt is jó lett volna adni (416). A szövetkezetek alól hiányzik a háziipari alcsoport; a háziipari szövetkezet alatt viszont két tételszám van, ebből az egyik rögtön utána közvetlenül ismét szerepel (Háziipari Szövetkezet, Cyoma 77); nem érthető viszont, hogy a másik, az orosházi (57) miért nem? Ezt így oldottam volna meg: Háziipari szövetkezet Gyoma 77 Orosháza 57 Az azonos nevű termelőszövetkezeteket meg így: Lenin Termelőszövetkezet Csabacsűd 134 Endrőd 109 Nagyszénás 137 stb. Szűcs Sándor nevét a mutató jelezte helyen, a 466. tételben nem találom. Vagy sajtóhiba, vagy arról van szó, hogy a tételben szereplő antológiának egyik - föl nem tüntetett - szerzője. Ilyen bizonytalanságban azonban nem hagyhatjuk a bibliográfia használóját, mert emiatt nem mer rá hivatkozni, hiszen attól félhet, téves adat. Elvként mondanám ki: ami nincs a címfölvételben, nem lehet a mutatóban. Címfölvételen értem természetesen az annotációt is. Ebben az esetben pl. az annotációnak föl kellett volna sorolnia az antológia munkatársait. Ezzel visszajutottunk a mutatótól az anyagközlő részhez, az annotációkhoz, amelyek - a mutatóhoz hasonlatosan, vele szoros összefüggésben - a bibliográfiai munka leginkább szellemi erőfeszítést és képességet megkívánó részei. A nyomdai előállítás lehetővé tette volna, hogy az annotáció egy-két fokozattal kisebb betűvel tapadjon a címfölvételhez. Ez világosabbá tette volna a szövegképet. Az annotációk itt-ott bőbeszédűek (pl. 25., 437.), másutt viszont túl szűkszavúak, sőt gyakran, ahol kéne, hiányoznak. A 3. tételben csak annyit találunk: Gépirat. Bár sejtjük, hogy a megyei könyvtárban őrzik, nem ártana odaírni, sőt akár a leltári számát is megadni. Az 5. tétel sokszorosítás, de tűnődhetünk, Debrecenben, Békéscsabán vagy Szeghalmon hozzáférhető-e? A 19. tétel tanulmánygyűjtemény: ennek az annotációjában szerzők és címük szerint föl kellett volna sorolni egyenként a tanulmányokat, és mindezt (nevet, tárgyat) tükröztetni a mutatóban. Ez vonatkozik sok más tételre, főként a gyűjteményekre és az általános, megyei művekre, útikönyvekre. Ez utóbbiak esetében főként az érdemben tárgyalt helységek nevét volna célszerű annotációban megadni, hogy így a mutatóban is meglelhetők legyenek. Annotációban a helye az egy-egy műre vonatkozó ismertetéseknek is. Szokatlan és érthetetlen, hogy Varga Gáborné önkényesen megszabott egy határt, amelyen túl, az általa ún. „fölös számú" ismertetéseket nem ott, hanem a függelékben adja. Mi értelme lehet ennek? Ha már egyszer úgyis adja, akkor miért választja el a címfölvételtől? Minden tétel után lapozzunk a függelékbe, s nézzük meg, nincs-e még több ismertetés? Kár, hogy az ismertetések címfölvételében a lapok keltezése helyett a semmitmondó sorszámot adja meg. A keltezés egyrészt több tájékoztatást ad, másrészt sajtóhiba esetén is jobban lehetővé teszi a megtalálást, mint pl. egy hetilap 52. számában. Azzal végképpen nem lehet egyetérteni, hogy az ismertetések szerzőinek nevét a mutató mellőzi. Úgy látszik, a tandíjat mindenkinek külön-külön kell megfizetnie. Varga Gáborné bizonyára jól átgondolja a bibliográfia célszerű használatát szolgáló megjegyzéseimet, s ha rögtön nem is, a vele való gyakorlati bánás közben rá fog jönni, hogy ugyanannyi munkával, a jobb módszerek megválasztásával a célt jobban szolgáló kiadványt tehetett volna megyéje kutatóinak asztalára. 512