Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - MŰVELŐDÉS - Elek László: Az Orosházi Juhász Balázs Gyűjtőklub és évkönyvei

Fentebb említettük, hogy különböző tárgyú és színvonalú szakmai elemzésekkel, ismertetőkkel a gyűjtőklub eddig megjelent kiadványainak a lapjain is találkozhattunk már. Elmondtuk róluk azt is, hogy a köztük tapasztalható színvonalbeli egyenetlenségnek még bizonyos bájt is kölcsönöz az a tény, hogy belőlük a kollektív érzés tüzének a kellemes melege árad. Függetlenül attól, mennyire jellemző reájuk a kezdő lépések bátortalanságáról és nehézségéről árulkodó sablonosság. A szakirodalom exakt megállapításainak, általános érvényű igazságainak kommentár nélküli, vagy csak alig-alig kommentált közlései, a szaknyelv félénk, szemérmes használata, a szűken értelmezett szakmaiságból fakadó száraz, színtelen stílus, amelyek mint sajátos jegyek ráülnek a dolgozatokra, szintén a kezdet jellegzetes dokumentációi. Természetes vonás ez: a kezdő, tipegő lépésekhez kell a mankó. Onnan erednek, hogy a gyűjtők - nem érezve a biztonságos szakmai alapot - nem mernek önállóan gondolkodni még. Nem merik kinyilvánítani saját véleményeiket saját darabjaikról, s inkább azt vállalják, hogy alázatos közvetítői lesznek a tudományágban már elismert kutatók általános érvénnyel megfogalmazott elveinek. Szavaiknak ennélfogva kevesebb a hitető erejük, hiányzik mögülük az adott tárgy specifikumainak érzékeltetése, az egyéni látás varázsa, a körültekintő, tüzetes elemző munka fedezete, amely az értékelést az általánostól az egyedi, a különös felé tolná el, s megszabadítaná íróját a prakticista jellegű szakmai átvételtől. Vagyis attól a vonástól, amely éppen az élctescbb, a vitázóbb bemutatást gátolja meg. A szakismeret-gazdagításnak fentebb vázolt útja és módja kisebb-nagyobb változtatással csaknem minden olyan gyűjtési területre érvényes lehet, amelynek helyi érdekeltsége van (munkásmozgalmi emlékek, orosházi származású képzőművészek alkotásai, ide kapcsolódó régészeti tárgyak stb.). Legfeljebb arra kellene még tudatosabban törekedni, hogy élő, eleven kapcsolat alakuljon ki a helyi múzeummal. Nem elsősorban szakmai előadások tartására, szakcikkek íratására gondolok itt (erre akad példa a klub történetében), hanem sokkal inkább az egyéni és a múzeumi érdek összehangolására. Olyan személyes találkozásokra (nem tudom, volt-e már ilyenre példa?), amelyeken azt döntenék cl, hogy egy-egy megvételre felajánlott tárgy - értéke szerint - nem inkább közgyűjteménybe, semmint magángyűjtők szobájába való-e. Nemcsak a biztonságosabb állagvédés, hanem a múzeumnak szélesebb körű hatásrendszere, nyitottabb életformája, nagyobb közművelődési kötelezettsége kívánja ezt meg. Se szeri se száma azoknak a kérdéseknek, melyeknek tisztázása a tagság jobb szakmai hozzáállását segítheti elő. Problémafelvetésünkkel korántsem törekedtünk teljességre. Azért említettük ezeket is, hogy jobban aláhúzzuk: nem szabad megállni az úton. Nem elégedhet meg a klub vezetősége az első esztendők tagadhatatlanul szép eredményeivel. Nem szabad abbahagynia a szakmai nevelést! Köztudott, hogy minden társulati csoportosulásnak van emelkedő és hanyatló, leszálló ága. Tartósakká, időt állókká azok tudnak válni, amelyek megőrzik problémaérzékenységüket, s egyre jobban látják céljaikat. Amelyeket az örökké változó, sokarcú élet kívánalmai szerint ügyesen, korszerű elvek és módszerek alkalmazásával vezetnek. A szép kezdet nem önelégültséget, hanem lelkes és eredményes folytatást követel! Meg kell keresni és meg kell találni a korszerű eszméket és kereteket, amelyekkel ébren tartható a lelkesedés. A dilettantizmus - a beszűkülés és elszürkülés, a tudálékosság - ellen a tanulás, a szakszerű, célirányos művelődés az egyetlen orvosság. Olyan izgalmas, olyan eleven kulturális programokat kell készíteni, amelyek érdeklik a tagokat, s amelyek nem engedik, hogy a szép kezdeti nekibuzdulás elfásultságba, közönybe fulladjon csak azért, mert az összetettebb látás elsajátítása fáradságos munkát követel. A küzdelemnek is van szépsége, ennek az élvezésére is nevelni kell. A második évkönyv - ahogy említettük már - mintha éppen a társasági munka clsziirkülésének lenne a dokumentuma. Az egyéni-szakmai megnyilvánulások helyét kiállítási megnyitó előadások szövegei a fontos részletkérdések taglalását általánosabb igényű, a gyűjtői tevékenységet csak mellékesen, per tangentem érintő kultúrhistóriai elemzések (Dr. Szabó Ferenc: Jegyzetek az orosházi nyomdászat száz esztendejéről; Koszorús Oszkár: Kultúrtörténeti adatok Orosháza és környéke műgyűjtéséhez, műpártolásának kezdeteihez 1900-ig) vagy elsősorban életrajzi vonatkozásokat, helyi kötöttségeket rögzítő és tudatosító visszaemlékezések és beszélgetések (Csizmadia Lajos: Kohán György Orosházán; Bor Imre: Rajki Józsefre emlékezve; Varga Zoltán: Látogatóban Kiss Nagy Andrásnál; Fülöp 468