Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - HETVENÖT ÉVE SZÜLETETT MENDÖL TIBOR FÖLDRAJZTUDÓS - Szabó Ferenc: Mendöl Tibor életműve és a társtudományok

téneti földrajznak (még ha a topográfia szintjéhez közelítve is), az új- és legújabbkori történeti kérdések ilyenféle vizsgálatára esetleges kísérletek is alig történtek. Az ipartelepítés története, a vonzásközpontok múltjának megismerése, a társadalom szociológiai-históriai megközelítése - hogy csak néhány példát említsünk - az utóbbi évtizedben váltott csupán ki kutatói érdeklődést. A komplex településföldrajz Mendöl eredményeivel kinyújtott kezét csak a hasonló szemléletű történetkutatás tudja megfogni. Ennek a tendenciának újabban már van néhány reményt keltő terméke. (Pl. Bárth János Kalocsa szállásainak településnéprajzáról írt munkái.) Inkább mint az eredmények befogadó és tovább kamatoztató kutatóját, kevésbé a tudományág inspirálóját értékelheti Mendöl Tibor személyében az etnográfia. A település, az építkezés és a gazdálkodás néprajzának lényeges kérdéseit a publikációk (és hozzáértő szemmel szerzett személyes tapasztalatai) alapján Mendöl imponáló szakszerűséggel ismerte. Az Altalános településföldrajznak az első fele a néprajzosok mindennapos kézikönyve. A hajlékok formáinak, funkciójuk és belső tagozódásuk fejlődésének kitűnő ábrákkal kísért elemzése, a falualaprajzok típusainak megállapítása a gyakorlat által sokszorosan igazolt, kitűnő vezérfonal. Ugyanez vonatkozik a népi építkezésben felhasználható helyi nyersanyagok rendszerezésére is. Mendöl leginkább Bátky Zsigmond, Gunda Béla, GyörfFy István és Hofer Tamás kutatási eredményeit hasznosította összegző művében. Említést kíván, s Mendöl és az ctnografia jelzett viszonyát is dokumentálja Mendölnek a néprajz hagyományos fórumán, az Ethnographiában 1947-ben megjelent ,,Néprajz és földrajz" című tanulmánya, amely észrevehetően egy előadás szövege. A dolgozat a két tudományág közös tárgyait, közös módszereit emeli ki, s az emberföldrajz és a tárgyi néprajz közötti határvonal egybefolyó voltát hangsúlyozza. A legtöbb kapcsolódási pontot a paraszti település (építkezés) és a gazdálkodás vizsgálatában látja. A tanulmány elvi alapállásának azonban egyfajta hibája volt: Mendöl az etnográfiát csak az élő népi műveltség tudományának tartotta, nem vette észre az akkoriban elinduló nagy átalakulást, a néprajz történeti jellegű stúdiummá válását, a historikus metódusok fokozott bevonulását a néprajzba. (Ez annál inkább feltűnhet, hogy a folyóirat ugyanazon és következő évfolyamában a néprajz és a településtörténet, továbbá a néprajz és a gazdaságtörténet közös feladatainak felvázolását Maksay Ferenc és Wellmann Imre az etnográfia történeti tudomány voltát hangsúlyozva végezték el.) Mellékes jelenségnek is vehetnénk, de - anélkül, hogy okát pontosabban tudnánk - érthetetlennek találjuk, hogy a néprajztudomány elsőszámú folyóirata egyetlen jelentős Mendöl-művet sem ismertetett megjelenésük idején, így az Altalános településföldrajzot sem. (Sajnos, a Századokról vagy az Agrártörténeti Szemléről is ugyanezt kell mondanunk. Aligha csak a tudományközi választóvonalak játszottak ebben szerepet!) Rövid áttekintésünk utolsó nagy problémakörét annak a tudománytörténeti jelentőségű vitának az ismertetése jelenti, amely Mendöl Tibor és a hazai társadalomkutatást gyökeresen megújító, több tudományág szintetizáló összefogására képes Erdei Ferenc között kialakult. Határozott fogalmazásokkal operáló, de a tudományos célzatot mindig tiszteletben tartó, súlyos érvelésű vitáról volt szó, amely az alföldi városok városi minőségének megítélése körül forgott, s amelyben a két vitatkozó fél mindvégig fenntartotta véleményét. Mendöl az 1936-ban megjelent Alföldi városaink morfológiája című jeles könyvében - valamennyi alföldi várost és annak számítható települést személyesen végigjárva - a nemzetközileg, főként a nyugat-európai településföldrajzi gyakorlatban elfogadott városfogalom alföldi érvényesülését vette vizsgálat alá. Konklúziója az a közismert véleménye lett, hogy az Alföld 429