Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik János: Eszközváltás a XIX. század második felében a méhkeréki román parasztok gazdálkodásában

4-3Ha 7 hónapos hasas tehén volt az istállóban, akkor a fokhagyma koszorú (ai cununä) nem maradhatott el. 4.3.2. Ezt csak akkor dobták ki, amikor újjal cserélték fel. 4.3.3. Szokás a fokhagyma koszorút (használat után!) a jászol alá dobni. 4.3.4. Ismerték és gyakorolták az istálló tömjénezését is. 4.3.5. Néhány istálló küszöbén most is van keresetlen lópatkó, amely mindig szerencsét hoz a gazdának, jelesen az állattartáshoz lesz szerencséje. 4.4. A tehenet azzal is védték a gonoszoktól, hogy ellés után kevés tömjént, 9 gerezd fokhagymát rongyba kötve az állat farkaszőrébe erősítettek. Addig maradt ott, amíg az állat elszórta. 4.5. Amikor a haszonállatot (tehenet, lovat, sertést) eladták, illetve vásárra hajtáskor pár szál szőrt (par) húztak ki belőle, s azt az istálló vagy az ól gerendájába, ereszébe dugták: „Nehogy az állat magával vigye a gazda szerencséjét!" 4.6. Ellés után 9 napig nem adtak ki tejet az udvarról. Kilencedik napon a tőgyét lemosták vízzel, a maradékot a tetőre csapták ki. Ezzel is az állatot és a tejet védték. 4.6.1. Manapság még a csarnokba sem visznek 9 napig tejet, nehogy elmenjen a tehén teje! 4.6.2. Ellés után először balkézzel kezdtek a fejéshez, mégpedig keresztbe fejték a csecseket, vagyis az első után a harmadikat, majd a másodikat és negyediket. Ugyancsak keresztbe vezették a tejsugárt is a sustárba. 4.6.2.1. Egyesek 9 napig így fejték a tehenet az eilest követően. 4.6.3. E szokásokat különösen az előhasú üszők ellésekor tartották be. Szigorúan ragaszkodtak a hagyományokhoz. Még curiastat sem adtak ki a háztól 9 napig. 4.7. Naplemente után tejet általában nem engedték kivinni az udvarról. „Elvihették a gonoszok a tejét a tehénnek. Lehet, hogy volt is abban valami. Volt olyan asszony, aki elvitte a másik tehenének a tejét, hogy a sajátjának több legyen." 4.7.1. Elterjedt szokás volt az is, hogy az eladott vagy elajándékozott tejbe csipetnyi sót dobtak, hogy ezzel védjék a tejhasznot. 4.7.2. Méhkeréken is volt, aki el tudta vinni a tejet. De olyan is akadt, aki meggyógyította a tehenet. 4.7.2.1. „Egy tehenünk is így járt. Nem jött be este a kapuból, csak bőgött, s elszaladt ahhoz a kapuhoz, ahová „elvitték" a tejét. Drii Stcfán bácsinak szóltunk. Mondotta, mi a baj ? O tudott. Este eljött, s ahogyan a tehenünk ment az udvaron, ásóval sorra felforgatta a nyomát, meg valamit csinált még és rendbejött a teje" (Drágán T.). 4.7.2.2. Ha elvitték a tejet, elapasztott (o-nt'arcat), akkor egy emberhez fordultak, aki azzal foglakozott. Szegény volt. Volt, aki csak bajt tudott csinálni, de jót nem. Ez az ember mondotta, hogy a gonoszok este mennek az istállóba, s éjszaka viszik el légy vagy más állat alakjában a tehén tejét. 4.7.2.3. Ruzsáék tehenének is elment a teje. Egy ember visszahozta; de éjjel csinálta, s miként és hogyan csinálta, nem figyelhették meg. Csak megjött a tehén teje. 4.7.2.4. Ha elment a tehén teje, titokban kellett tartani. 4.7.3. Gonoszűző hatása volt az elsőtejből (puroi) készült pogácsának is. Tejből és lisztből gyúrták. Megszárítva, zacskóban tárolták a kamrában, csak akkor étették meg a tehénnel, ha baj volt, ha apadt a teje. 4.7.3.x. Ezt a pogácsát együtt adták oda az elcserélt vagy értékesített tehénnel. Egyébként bele is dögölhetett az állat abba, hogy elmaradt tőle a pogácsa. 343