Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - SZEMLE

gítsége adta meg a lehetőseget egy nekik juttatott 15-20 holdas birtok ajándékozása révén"? (116. lap) Nem céh-történeti tanulmányokat, csupán az érvényben lévő középiskolás tankönyvet elolvasva ennél részletesebb indoklásra találhatott volna a szerző: „ A céhek túlkapásai miatt 1872-ben a Céhintézményt (!) megszüntették." (119. lap) Ha Ványai alias Túrkevei Ambrus kiemelkedő szerepe miatt Dózsa Györgyről és a nevével összekapcsolódott parasztfelkelésről részletese» kellett szólni a községtörténetben (132-138. lap), azt is illett volna számontartania a szerzőnek, hogy az utóbbi években (Dózsa György feltételezett születési évének 500. évfordulóján, 1972-ben, és azóta is) szinte „átírták" a történeti kutatások Márki Sándor eredményeit. Az újabb szakirodalom ismerete nélkül sem írható le azonban Ványai Ambrusról ilyen banalitás: „személy szerint Dózsa György bizalmas embere lett, s a tragikus kimenetelű temesvári csatában hősi halált halt a jobbágyfelszabadítás (!) nemes ügyéért" (261. lap). Még az érvényben lévő általános iskolai tankönyvet sem kell kezbevennie a szerzőnek, elég bármelyik dévaványai öreget megkérdezni, hogy maga korrigálja az ilyen mondatát: „Görgey Aradnál (!) az oroszok előtt letette a fegyvert" (149. lap). A könyv második felét, a község 1945-1975. közötti történetét a „szerkesztő bizottság" írta. így nem tudhatom, hogy (a kommunista párt tagja, de nyilvánvalóan anarchista) 1945-ös rendőrparancsnok garázdálkodásának leírását kinek köszönhetjük (158-161. lap). Arra azonban hadd hívjam fel a névtelen szerző figyelmét, hogy ilyen esetben, amikor a kommunista párt nevével él vissza valaki, nem elegendő a krónikás ismertetés: magyarázat, értelmezés - történetírói és politikusi felelősség is szükségeltetik. Elhiszem, hogy a mezőgazdaság felszabadulás utáni történetének megírására magánál alkalmasabbat is el tudna képzelni a névtelen szerző; olyat, „akinek a mestersége a tollforgatás, akit nem csak a község, a mezőgazdaság és a történelmi hűség szeretete invitált az amatőr írók sorába" (171. lap). Olyan írót azonban aligha talált volna maga helyett, aki 1975-ben (a könyv írása idején) táblázatba tudta volna foglalni: 1980-ban (!) mennyi a termelőszövetkezetek vetésterülete, termésátlaga, állatlétszáma (193. skk. lapok). Nem folytatom, így is kétségbeejtően hosszú ez a lista... Pedig folytatni kellene, felsorolni az összes hibát, nevetséges tévedést, megmosolyogtató bölcselkedést. Folytami kellene, nehogy félreértsen valaki is. Nem gondolja-e az olvasó, aki ismeri a szerzőt (szerzőket), s tudja, amit én csak feltételezek: szándéka (szándékuk) tiszteletreméltó volt, hogy érthetetlenül és megbocsájthatatlanul rosszindulatú vagyok? Kipécéztem néhány hibát, alkalmat keresvén tisztességben megőszült emberek lejáratására ?... Hogy bizonyítsam: lehetetlen minden „apróságot" szóvátenni, ha a könyv minden lapján több „apróságon" fennakadhat az olvasó? Vajon elhiszi-e az, aki a történeti filológiában kevéssé járatos, ha kijelentem: az a szerző, akinek mindegy, hogy Szederkényi Nándor Békés megye vagy Heves megye történetét írta meg (az irodalomjegyzékben ez is, az is szerepel); az a szerző, aki „Emlékek a török időkből (templomtorony és házorom díszek)" címmel közli négy tárgy fényképét, de nem veszi észre e tárgyakon az 1733-as, illetve 1892-es évszámot; az a szerző, aki megelégszik ilyen forrásmegjelöléssel: „Heves vármegyei Levéltárban elfekvő jegyzőkönyvek közül 1500-tól 1876-ig: hozzáférhető és elolvasható, amelyek Ványára vonatkoznak..." - ez a szerző egy-egy részletében írhat jót is, hasznosat is, minden mondatában kételkedem?! Ha egy orvos egyetlen egyszer „eltéveszti" a dózist: lónak való mennyiséget ír fel az embernek, életet kockáztat - és a maga orvosi hitelét. Csak a történettudományban (és 3000 példányban) lenne mindegy, mit írunk ? Alighanem nagy zavarban volt a könyv tudós lektora is, hiszen mindent újra kellett volna írnia, ha nem akarja kimondani: az írás is mesterség; előbb tanulja meg az, aki könyvcsinálásba fog. De mert Dévaványa szülötte, ezt így nem mondhatta kedves ismerőseinek - inkább behunyta a szemét. Mivel magyaráznánk egyébként, hogy az ő kutatásait méltató bekezdésben sem „vette észre" a bosszantó banalitásokat: „két könyve is foglalkozik Janus Pannonius-szal, aki több mint félezer évvel ezelőtt Mátyás király korában pécsi püspök, amellett kiváló humanista költő volt. Igaz ugyan, hogy nem magyarul írt, hanem latinul, de a lefordított versek olyan csodálatosan szépek, hogy az ember századokkal utóbb is gyönyörködni tud bennük"? (266. lap) 129