Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 4. szám - SZEMLE
kézikönyvként szolgálhat? Sándorfalva száz évet átfogó történetéről és népe kultúrájáról a tipikus jegyeket és az egyedi sajátosságokat jól kiemelő képet kapunk. Ehhez a szerzők széles körű általános és nagyon alapos táji ismereteire volt szükség. A könyvből a Szegedtől északra eső és a Tiszától nyugatra húzódó nagyobb területsáv történeti sorsa tárul elénk. A szerzők tudatosan szerepeltetik Sándorfalva adataival együtt Algyő és Sövényháza adatait is. A terület felszabadulás előtti történetére az őrgróf Pallavicini-család nagy kiterjedésű hitbizományának léte volt döntő befolyással. A táj egyik legkegyetlenebb kizsákmányolója ez a latifundium volt, szinte állam az államban. A Pallaviciniek megvalósították a legkíméletlenebb haszonelvű gazdálkodást. A könyv - bár nem az uradalom történetének megírását tartotta fő feladatának, hanem a sándorfalvi nép múltjának sokoldalú megörökítését - rendkívül sok és életteli ismeretet nyújt a mammutbirtokról magáról is. A történeti rész legrészletesebben kimunkált fejezete a község telepítéséről szól. Ennek tanulságai úgyszólván országos fontosságúak még egyediségükben is. 1879 márciusában, néhány nappal a nagy szegedi árvíz előtt - a vízszabályozások költségeit Szeged városára erőszakoló Pallaviciniek több évtizedes mulasztása következtében -, a Tisza folyó árja elpusztította Algyőt, az ősi tiszai falut, a hitbizomány részét. A pusztulást a Pallaviciniek - a jótékonykodás álarcában - az uradalom érdekei szerint próbálták kihasználni, amikor Algyő lakosait arra próbálták kényszeríteni, hogy a vízmentes területen biztosított házhelyekre - ebből lett Sándorfalva - települjön át. Az igazi cél az uradalomtól közvetlenül függő munkaerő letelepítése volt a hitbizomány „népszegény területén", a több kézimunkát követelő termelés kiszélesítése érdekében. Rendkívül érdekes annak a tüzetes rajza, hogyan jött létre a település és honnan verbuválódott a lakossága. Id. Juhász Antal ehhez kitűnően felhasználta az anyakönyvekből hangyaszorgalommal kigyűjthető és roppant beszédes tényeket. A sándorfalvi nép törzse a szegedi nagytáj nincstelen vagy kisvagyonú elemeiből alakult ki - jórészt az algyőiekből, bár azok zöme visszament Algyőt újjáteremteni -, de jelentős számban vonzotta a gyökérverés lehetősége az Alföld sőt a Felvidék szegényeit is. A népi kultúra egységesülése a szegedi népélet jegyében történt meg. A hitbizomány akaratától függött a község életének, közösségi létesítményeinek megteremtése is. A községi önkormányzat teljes kiszolgáltatottságának tényei mellett számos bizonyítékot kapunk erre nézve az iskolaügy alapos tárgyalásánál. Sándorfalva a kiegyezés utáni uradalmi telepítések egyik tipikus példája. Békés megyéből is lehet bizonyos mértékig hasonló példákat felsorakoztatni: Bucsatelepet a századforduló előtti, Kaszapert a két háború közötti időszakból. A könyv másik kiemelkedő tartalmi értéke annak bemutatása, hogyan élt meg a lakosság illetve annak különböző rétegei ebben a helyzetben. A kisebb részt jelentő tanyai lakosság, bérelt vagy saját földön, a szegcdi tanyavilág életvitelét követte. A belterületi lakosok az uradalom által biztosított munkaalkalmakra voltak elsősorban ráutalva, de minden lehetőséget megkerestek az attól független munkára is: eljártak bárhova, lányaikat szegcdi szolgálatba küldték, s megpróbálkoztak sokféle, nemegyszer sikeres ügyeskedéssel, háziiparral is. Az élet kényszere az életszemléletet, az életvitelt is formálta, végső fokon hozzásegített a tudati felemelkedéshez is. Sajátos módon ennek nemigen volt megfogható nyoma a baloldali vagy ellenzéki nyílt politizálásban. A latifundium árnyékában fekvő község 1944 októberi felszabadulása és azt követő fejlődése az uradalomtól való függésben hosszú ideig rokon községekre vonatkozóan jórészt tipikusnak mondható. Algyő az olajipar egyik fő bázisa és Szeged része lett, Sándorfalva útját szintén a nagybirtok felosztása majd a szocialista mezőgazdaság kiépítése, jórészt pedig Szeged közelsége határozta meg. A nagyváros vonzáskörében a község jól megtalálta a helyét, fejlődése felfelé ívelő. Jól követhető a könyv mindkét részéből, hogy Sándorfalván 1944 őszén kettős felszabadulásról beszélhetünk: a község népe, vezetése a saját és külön történeti hátrányokat is leküzdötte, a település egyenrangú lett tudatban és szemléletben is a „régi", a hagyományos, az uradalmi elnyomást közvetlenül nem szenvedő községekkel. Ennek a ténynek a kiemelkedő jelentőségét a néprajzi fejezetek ismeretében értheti meg legjobban az olvasó. A Sándorfalva története és népélete gazdag anyagának méltó részletességű elemzése a szakkritika feladata. Mi a kötet néhány alapvető eredményét, azok termékenyítő hatását emelhettük ki csupán. A mű történeti részének szerkezetével kapcsolatosan a szerkesztőével ellentétes felfogást vallunk (az ún. ágazati tárgyalást bizonyos történeti korszakolással kombinálva célravezetőbbnek tartottuk 524