Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 4. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Herczeg Mihály: Tanácsköztársasági emlékkiállítás Békéscsabán
A kiállítás utolsó tablóin direktóriumi tagok, vöröskatonák, internacionalisták képei néztek ránk a Pártarchívum anyagából. Ott a Penzába küldött levelük másolata, amely így kezdődik: ,,Mi, Békés megyei internacionalisták, akiknek megadatott az a szerencse, hogy 60 évvel ezelőtt, - fegyverrel a kézben - részt vehettünk a Lenin irányította bolsevik párt vezetésével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért folytatott Harcban..." „A Nagy Október halhatatlan eszméje adott erőt népünknek 1919-ben a dicsőséges Tanácsköztársaság megteremtéséhez, majd pedig leverése után a Horthy-fasizmus elleni harcunkhoz, a hatalom meghódításáért vívott küzdelmünkhöz. Boldogok vagyunk, hogy harcunk nem volt hiábavaló". A vendégkönyv elárulja, hogy a propaganda is jó volt. Szabadkígyóstól Mezőberényig iskolák tucatjai látogattak el ide. Megjelentek a szocialista brigádok. A lelkesült bejegyzések többek közt azt hangsúlyozzák, hogy itt sokat tanultak. „Sok új (illetve eddig ismeretlen) dokumentumot mutattak be. Örülök annak is, hogy a gyerekek gyűjteménye is helyet kapott a kiállításon" - írja Kóti Erzsébet. A rendező szervek nem kampányszerűen, nem „parancsra", tessék-lássék vetettek oda valamit, hanem tudásukat, tapasztalatukat beleadva élményt nyújtó gyűjteményt állítottak össze. A látogatókra valóban számíthattak, ezért tartották együtt június 4-ig az anyagot. Varga Géza: Nyújtózkodó figura. Vázlat, 1975