Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Marsi Gyula: A demokratikus centralizmus mint a szocialista-kommunista társadalmi munkamegosztás alapelve

dasági -, termelés egyre kevésbé különbözik az ipari munkától. A városi életmód, életvitel számtalan eleme a falvakban is ható tényező. Ha a munkamegosztás, mint strukturáló tényező hatását vizsgáljuk a társadalomban, szembetűnik egy ellentmondások nélküli, de mégis egyenlősítő tendencia. Természetes következménye ez a gazdaságban a tulajdonviszonyok egységesüléséből következő egységnek. Nem csak arról van szó, hogy a városi és falusi jövedelmek szintje kiegyenlítődött, hanem arról is, hogy minden tevékenységben egyre nagyobb szerepet kap a konstruktív, alkotó magatartás. Alig van olyan tevékenységi terület, amely iránt ma már legalább igényként ne fogalmazódna meg a fejlesztés, változás követelménye, amellyel kapcsolatban nc jelentkezne a fizikai tevékenységet pótló, felváltó szellemi munka szerepének hangsúlyozása. Mindez napjaink nagy problémája. Ellentmondásairól többek között a társadalmi mobilitás extenzivitásának kiapadásából adódó következményekről, sok lényeges megállapítás volt az utóbbi évtizedben. Az nyilvánvaló, hogy a város és falu, a szellemi és fizikai tevékenység között kialakuló munkamegosztási viszonyok a szocializmus körülményei között gyökeresen átalakulnak. A kapitalista viszonyok között is érzékelhető hasonló folyamat. A fejlett tőkés országokban sem az ma már a város és a falu, vagy a szellemi és fizikai munka viszonya, mint száz, ötven vagy akár húsz évvel ezelőtt is volt. A hasonlóság lehetőséget teremt a burzsoá ideológusoknak arra, hogy párhuzamot „tárjanak fel" a szocialista és kapitalista társadalom lényegében, hogy különbségként csak a politikai rendszer különbségeit hangsúlyozzák. Pedig egészen másról van szó. Az említett jelenségek a kapitalista viszonyok között csupán előzményei, a mi viszonyaink között viszont természetes következményei a szocialista forradalomnak, a társadalom szocialista fejlődésének. A szocializmus és a kapitalizmus politikai rendszere pedig nem lényege, hanem tükröződése az ellentétes gazdasági, termelési viszonyoknak. Sajátos módon a gazdasági viszonyok ellentmondásaihoz másként viszonyul a kétféle politikai rendszer. A kapitalista politikai viszonyok konzerválják, erősítik a gazdasági viszonyok antagonizmusát, a szocialista politikai viszonyok viszont megteremtik a feltételeket a már nem antagonisztikus érdekütközések megoldására. A kapitalizmus sorsa a szocialista forradalom. A folyamat szempontjából leglényegesebb a hatalom gyakorlása, a társadalom irányításának folyamata. A társadalmi munkamegosztás elemi ténye a vezetési funkció. Ez a természetadta emberi tevékenység a magántulajdon viszonyai közepette lényegében átalakul. Bővül, mert gyakorlatilag az osztályuralom a társadalom egészének irányítását, valamilyen szabályozását feltételezi. A termelési eszközökkel rendelkező osztály rendelkezik a termelési eszközökkel nem rendelkező osztályokkal. Hogy ezt megtehesse, érdekeit következetesen érvényesíthesse, az adott osztály uralmi tevékenységének koordinálására is, kialakítja a politika eszközeit, szervezeteit, intézményeit. A társadalomban tehát a tulajdonviszonyok antagonizmusával megjelenik, és évezredeken át erősödik a társadalom irányításában jelentkező ellentmondás antagonizmusa, a vezetők és vezetettek ellentmondása. Leginkább az a jellemző, hogy a vezetők és vezetettek között merev, áthatolhatatlan válaszfal húzódik, a vezetők a tulajdonosi osztály, a vezetettek azok, akik termelési eszközökkel nem rendelkeznek. A vezetők minden hatalmat biztosítani igyekeznek maguknak, uralmukat, demokráciájukat a hatalom centralizálásával igyekeznek biztosítani. Ilyen körülmények között a demokrácia és centralizmus egymást feltételező, de ellentétes tendenciák. A centralizmus az uralkodó osztály hatalmának, demokráciájának eszköze, de 163