Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Marsi Gyula: A demokratikus centralizmus mint a szocialista-kommunista társadalmi munkamegosztás alapelve

A demokratikus centralizmus mint a szocialista-kommunista társadalmi munkamegosztás A társadalom és irányítás legáltalánosabb összefüggéseit vizsgálva a kérdések az alapproblémához vezetnek. Ahhoz, hogy milyen az adott társadalomban a munkamegosztás, milyen kooperációs viszonyok alakulnak ki a társadalom legfőbb elemei, az emberek között. Munkamegosztás nélkül nincs társadalom. Sőt még a társadaloménál alacsonyabb rendű, kevésbé összetett funkciójú élőlények mozgásában is feltárhatók a munkamegosztás elemei. A munkamegosztás a legbonyolultabb, legösszetettebb viszonyok kialakulásának, sokrétű, gazdag kölcsönhatásának a lehetősége, feltétele. Ha ez általában áll, akkor sokszorosan is áll az emberi társadalom mozgására, a társadalmi viszonyokra. A munkamegosztás tehát a társadalom életének jellemzője. Részben természetadta ez a munkamegosztás, másrészt a társadalom tagjainak, az emberek céltudatos tevékenységének következménye. Bizonyos értelemben az utóbbi esetben is természetadta, hiszen ez a megállapítás még nem jelenti azt, hogy a munkamegosztás mindig el is vezet a társadalom tagjainak céljaihoz. Az emberiség történetében, meg az egyes ember életében is éppen az a legizgalmasabb, a küzdelmek, harcok, elbukások a ritka győzelmek oka, hogy a munkamegosztás csak kivételes esetben vezet el a célhoz, célokhoz. Társadalmi méretekben pedig csupán perspektívaként, tendenciaként beszélhetünk róla. A társadalmi munkamegosztás tehát mindeddig - bár céltudatos emberi tevékenység eredménye nem tudatos, hanem ösztönös folyamat. Nem is lehetett tudatossá, mert annak feltétele a társadalmi mozgás fő folyamatainak, alapvető törvényszerűségeinek a feltárása, az a felismerés, hogy mind az egyes ember, mind az emberiség alapvető érdeke a társadalom legfontosabb folyamatainak szabályozása. Elsősorban az antagonizmusok, az alapvető érdekek ütközését kell elhárítania a társadalomnak, hogy létrehozhassa, megteremthesse a részérdekek egyeztetésének feltételeit. Ez a felismerés - tulajdonképpen a társadalom tudományos irányításának szükségessége és lehetősége alig évszázada fogalmazódott meg. Nem arról van szó azonban, mintha a társadalmi munkamegosztás, a társadalmi kooperáció szabályozására törekvés nem nyilvánult volna meg korábban. Az uralmi viszonyok kialakulásával a tulajdonosi osztályok minden törekvése arra irányult - ezért alakulnak ki politikai szervezeteik, hozzák létre az államot -, hogy a tulajdontól megfosztott osztályok tevékenységét, magatartását meghatározott keretek között tartsák. Két következtetés adódik ebből a megállapításból. Először az, hogy a termelési eszközök magántulajdonával kialakuló emberi kapcsolatok a társadalmi munkamegosztás alapvető viszonyaivá válnak. Másodszor pedig az, hogy a termelési eszközök birtokosai, a tulaj doMARSI GYULA 155