Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Nagy Gyula: "Hogy ne vigyem magammal a sírba..." (Részletek az orosházi önéletíró parasztok munkáiból) (Juhász Nagy Vilmos, Csarejs Jánosné, Hrabovszki Ilona, Násztor György, Györgyi Lajos, Koczka Pál, Ujj Istvánné Németh Julianna, Csizmadia Imre, Erdős Tóth Sándor)

az ilyen kukoricás disznót, hogy szájtátva lihegett, és az ütésre ordított. Ez a verés több napra megtette a maga hatását. Ha a koca megint szökni próbált, és rákiáltottunk; idegyerc vadas, kell neked kukorica? nyomban visszafordult. De amikor napok múlva elfelejtette már a verést, újra elszökött. KOCKA PÁL: SUHANCKOR Mikor kimaradtunk az iskolából, mindig jobban, jobban befogtak a munkába. Nem sok földjük volt apáméknak, csak nyolc kishold (noo D-öl), de ebből két kishold szőlő volt, gyümölcsfákkal. Itt mindig volt mit csinálni. Segíteni kellett kapálni. Az apám nem szorított, de mindig buzdított, hogy amit én megkapálok, azt se kell neki kapálni. Mikor elkezdtük nyitni a szőlőt, még voltak egy kis fagyok is. Nekem sokszor nagyon fázott a kapa nyelén a kezem. Meg-megálltam a kezem melegíteni. Az apám mindig biztatott, hogy gyorsabban kapáljak, majd akkor megmelegszem. Abban igaza is volt, melegemnek melegem lett, de az ujjaim csak fáztak. Majd a metszéshez is maga mellé vett. Megmutatta, magyarázta, hogy melyik vesszőt hogy vágjam le négy szemre, vagy csak kettőre. Majd megkezdődött a szántás. Akkor még Vidacs-féle ekével szántottunk. Ezt mindig fogni kellett, hogyjól járjon. Hogy ne kelljen olyan nagyon vigyázni a lovakra is, az ilyen gyerekekkel vezettették a lovakat. Majd később vettünk német Sack-ekét. Ezzel az embernek könnyebb dolga lett, a lovaknak azonban nehezebb, mert sokkal jobb volt a szántás, mint a Vidacsé, de nehezebb is volt. Majd ekekapát is vettünk. Abba is lovat fogtak, azt is vezetni kellett. Aratáskor, hogy a marokverőnek könnyebb legyen, (hisz az is olyan gyereklány volt, mint mi, legfeljebb 2 évvel volt öregebb), kötelet teregettünk. így vezettek bele minden munkába. Ha jó csináltuk, megdicsértek. Különösen örültünk, ha idegenek, vagy ismerősök mondták apámnak, hogy ilyen jó segítséggel könnyen megy a munka. Igyekeztünk is jól dolgozni, mert ha nem megelégedésre végeztük el, nagyon megpirongattak. Apám nem is vert meg, csak akkor, ha valami olyat csináltunk, amit nem lett volna szabad. Nem is volt nekünk sok szabad időnk, különösen nyáron, mert a szőlőben mindig volt munka. Amikor a gyümölcs érett, még sok is volt, mert sok cseresznye- és meggyfa volt, sokszor kellett szedni és a fa tetejébe mindig engem küldtek. A mi időnkben az ifjúságot az egész napi munka formálta, amely alól nem volt kitérés. Szabad idő kevés volt, és mivel pénzünk se nagyon volt, nemigen költhettük azt léhaságokra. Igaz, sokat kellett dolgozni, de azóta rájöttem arra, és állítom is meggyőződésből, hogy a munka rendesen, egészséges helyen végezve soha nem rontja el az ember életét, de a sok szabad idő, ha nem jól, hasznosan használja föl, nagyon könnyen romlását okozhatja életének. Vasárnap azonban mindig szabad nap volt, mert az apám azt mondta, hogy aki nem dolgozott eleget hétköznap, az dolgozzon. Mi azonban hat nap alatt dolgoztunk annyit, hogy a hetedik napot megszentelhettük. Ő elment a 48-as körbe. Mi gyerekek meg a komákhoz, és eljátszottuk az időt labdázással, tekézéssel, majd már a lányokhoz is el-elmentünk labdázni, meg szembekötősdit játszani, hiszen ők is gyerekek voltak még. Igaz, hogy már csakigen mindenki kiválasztotta, hogy kivel szeret játszani. Ahogy telt az idő fölöttünk, mindig komolyabban bevontak a munkába. Először csak marokverő voltam, de már a másik esztendőben kaszáltam. Eleinte az apám kalapálta meg a kaszát, de aztán megmagyarázta, megmutatta, hogyan kell verni a kasza élét. Az volt a szavajárása, hogy te verd meg a kaszát, mert ha nem jól vered meg, majd megver az téged. Majd 1912-ben kihánytuk az egyik hold szőlőt, 1913-ban meg a másik holdat, mert a filoxera úgyis nagyon megrongálta. Mindet úgy ástuk föl. Mikor odaértünk egy tőkéhez, csákánnyal kivágtuk, és ástunk tovább. Másfél hónapig tartott kettőnknek az ásás. Másik esztendőben meg a másik holdra került a sor. Elhiheti mindenki, hogy nagyon nehéz volt, különösen nekem, hisz még 13-14 éves gyerek voltam. Csak ha rossz idő volt, akkor komázhattunk, vagy este vacsora után mentünk mi, nagyobb gyerekek el a szomszéd gyerekekhez, és az istállóban kártyáztunk, vagy beszélgettünk. Otthon nem tudták meg, 91