Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bencsik János: Erdős Kamillra emlékezünk
mányozta a szakirodalmat. Figyelemmel kísérte az elszórtan megjelenő cigány témájú írásokat. Jegyzetei füzetszám íródtak. Az országot járta: 1957-ben Balassagyarmaton, 1958-ban a Dunán túlon élő cigányokat kereste fel. 1960-ban Sárospatakon, Kovácsvágáson, Ricsén, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, 1961-ben Debrecenben, Hajdúhadházon, Poroszlón, Hajdúnánáson, Tarpán, Turricsén, Kiskundorozsmán, Kiskunhalason, Mezőgyánban gyűjtött recens néprajzi anyagot; rendre összegezte kutatásainak eredményeit. Eközben volt ereje ahhoz is, hogy ne maradjon adósa a ciganológiának egy széleskörű, tudományos alapvetéssel. A Békés megyei cigányok (alcíme: Cigánydialektusok Magyarországon!), A magyarországi cigányság jelzik törekvését. E sorban jelentős eredménye az Erkel Ferenc Múzeum évkönyvében megjelent összefoglaló cikke: a Cigánykutatók. Az egyetemes cigány-irodalom mellett összefoglalja a magyar eredményeket is. „A magyaroknak sincs mit szégyenkezni valójuk. A cigánydalok és a cigányok táncai lejegyzésében, vizsgálatában: világviszonylatban az első helyen állunk..." Itt is megszólalt benne az agitátor is: „...Ez a munka azonban eddig sajnos elvonatkoztatott volt a gyakorlati élettől, vagyis nem célozta a cigányság felemelkedését és egyenjogúsítását a környező lakossággal." Munkabírását példázza tudományos eredményessége. Nyomdafestéket látnak olyan tanulmányai, amelyek a magyar cigánykutatás területén egyedülállóak. Ezek felsorolásától eltekintek, de részletesen akarok foglalkozni két nagyobb tanulmányával: A cigány törvényszék (Romani kris) és a Cigány temetés 1 2. A cigány törvényszék egy széthullóban levő közösség már-már kihaló jogi gyakorlatát örökítette meg. Kiderül írásából, hogy a cigányok vitás kérdéseiket egy öregekből álló tanács elé viszik. E tanács adja meg az utasítást, vagy keresi meg a módozatot ahhoz, hogy az ellentét elsimuljon. A romani kris-nek, bár fenyítő ereje nincs, mégis határozata kötelező érvényű mindkét félre nézve. Másik téma, amely kerek egésszé állott össze gyűjtései során, a Cigány temetés. Tanulmánya bevezetőjében maga a szerző írta, hogy két egymástól nyelvészetileg és etnikailag eltérő cigánycsoport temetési szokásait teszi vizsgálat tárgyává: a) Kherare (oláh)-cigányokét s a b) kárpáti cigányokét. Mindkét csoport cigány anyanyelvű. A nyelvi eltérés oly nagymérvű, hogy egymással képtelenek beszélni. Mély ellentét mutatkozik társadalmi vonatkozásban is közöttük, pl.: nem házasodnak össze, kölcsönösen megvetik egymást és lenézik, nem hajlandók egy fedél alatt lakni stb. Ebből eredően a leírt néprajzi anyag nagybecsű, hisz két terület, két egymással alig érintkező cigány-csoport ismeretét rögzítette Erdős Kamill. Ha a közreadott ismeretanyagot tanulmányozzuk, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy alapos és gondos gyűjtőmunka eredményével állunk szemben. Világosan tagolt, jól csoportosított anyaga alkalmas a gyors és lényegretörő tájékozódásra. A cigányok anyagában tallózva meglephet bennünket az, hogy annak jelentős százaléka megtalálható a magyarság körében is. Sőt a tükör letakarásának szokása még archaikusabb réteghez tartozik. Az ötödik fejezetben leírt pomana (halotti tor), amelyet Erdős Kamill sajátos kherare-cigány szokásnak tartott, a román etnikum körében ma is ismert és széleskörben gyakorolt. 1 3 A temetés szokáskörén belül legszembeötlőbb a „mulo", az élőholttest cigány kultusza. 1 4 Az itt leírtakkal kapcsolatban kell idéznünk Erdős Kamill egyik lényeges megállapítását, amelyről apjának így írt: „Őriznek a cigányok ezen kívül olyan régi magyar babonákat stb., amelyek jelenleg pl. a magyar parasztság körében már nem ismertek, elfelejtődtek. (De ugyanígy találkoztam régi oszmán közmondásokkal is körükben, mely Törökországban jelenleg is használatos.) Nálunk a néprajzkutatók kezdik észrevenni, hogy az összehasonlító néprajztudomány alaposan gazdagodhat a cigányság életének rendszeres vizsgálatával." Azt is megjegyezhetjük, hogy Erdős Kamill 50
