Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Bencsik János: A nagybánhegyesi példa és tanulság (Portré-vázlat egy szakkörről)

van, a díszítés maga. Eközben tanúi lehetünk annak a folyamatnak is, amikor a népi díszítőművészetben már többé kevésbé elválik a díszítmény az anyagától és külön életbe kezd. Az anyag szerencsés esetben (már a jól alakított formával) magában is esztétikus. A díszítmény minőségi többletet képvisel. Természetesen, az anyag magához alakította azt a motívum (ornamens)-világot, amely a legjobban hasonult anyagához, amely a hordozó anyagból eredeztethető. Szokatlanul élő, különösen erős az anyag és díszítményének harmóniája. Egységük az első tapasztalásra szoros és megbonthatatlan. Azonban mégis azt kell mondanunk, hogy egy adott közösség ízlése tovább differenciálja az ornamensek közösségi világát. Területenként elkülönülten kialakultak olyan kisközösségek, amelyek más-más formakincs és színvilág (s ezek jelentéstartalma) harmóniáját vallották sajátjuknak. A népi díszítőművészet reprezentációs szerepe egyértelműen meghatározott; ennélfogva az anyag és a forma (díszítmény) táji jelleget hordoz, etnikai ismérveket is tükröz. A gazdasági lehetőségek és a reprezentáció kapcsolatának igazát is a közízlés határozza meg. E közösségekben az ízlés sokkal konzekvensebb, mintsem engedne az egyéni ráhatásoknak. Minden egyéni törekvés tehát a konvenciókkal szembeni lépés, ellentétes törekvés, közösség-ellenes. Csakhogy a tét oly kicsi, hogy ez nem jelenthet a közösség részéről ellenakcióra serkentést, szembefordulást. Mikor azonban a falvainkban a kapitalizálódás differenciáló hatása kezdett érvényesülni a közízlésben is, felbomlott a korábbi norma-rendszer. Helyette nem jött létre falvainkban egy új szintézis, hanem sokirányúság uralkodott el még egy-egy tájon (pl. Palócföld) belül is. így bármennyire is igaz a népművészet sarkallatos tétele, az anyag és forma csodálatos összhangja, amelyben szerencsésen fejeződik ki a funkció is; mégis hol erőteljes, hol csupán árnyalati eltérések tapasztalhatók egyes falvak, műhelyek, kisebb egységek között. Melyek végül karakterisztikus jegyek is. Ez nem más, mint a jobbágy-világ hunytával bekövetkezett új gazdaságiminőség által teremtett új ízlés-minőség, amikor a kisközösségek ízlése mind inkább távolodtak egymástól, mígnem eljutunk a népművészet elpusztulásához, az új polgári ízléshez. Falvaink ízlésbeli helyzete válságosra fordult, mert a parasztokhoz a polgári kultúrából csak az olcsó, igen gyakran az ízléstelen jutott el. Mi a díszítőművészet fentebb már említett sokszínűségét keressük, s ebben az ízlésvilágban látjuk a harmonikus művészit megtestesülni. S az eszerinti ízlés széles körű elterjesztésén, 479