Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László. Justh Zsigmond - naplói és levelei tükrében

művészekkel festeti és mintáztatja „nagy büszkeségeit", „kitűnő parasztjait", elmélyülten tanulmányozza életvitelüket és filozófiájukat, feljegyzi ízes szavaikat és kifejezéseiket, lesi mozdulataikat. „E héten kimegyek a Sóstóra - jövő héten Csabacsűdre a pásztorokhoz" ismerteti programját Feszty Árpádnéval. Igen, a Párizsi napló csillogó termeit lassanként elhomályosítja a puszta tiszta fénye, a gépiesen mosolygó, merev elsőbálozók közhelyudvariasságát és előre betanult bókjait a parasztifjúság természetessége és jókedve, a hervatag bájú hölgyeknek udvarló kövérkés urak gáláns széptevését a szegényparasztok és gányók nyílt tekintete és kendőzetlen beszéde. Fokozatosan veszti el varázsát a szalonélet is, nem izgatja „az úgynevezett intellektuális világ". Érzi, sokkal kevesebbet ér, mint amennyit hitt róla, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Csak okoskodó szalmacséplés folyik benne, amiből társadalmilag hasznos tett csak nagyritkán ha fakad. Nemcsak a már nagyon ismert Párizsban, máshol sem talál egyhamar nyugtot. Kevés a vele homogén természet a gazdagok között. Fél az újtól, nehezen köt ismeretséget. Nem úgy, mint régen. Sajnál minden haszontalan elfecsérelt percet. Tudja, nem pazarolhat. Nincs reá ideje. Menekül környezetének üres fecsegése elől: energiátlanná teszi, szinte megdermed tőle. „Úgy érzem, megfagyok a forró afrikai napon" - kesergi egy Kairóból küldött levelében. Nemcsak állandó láza és nehezen szűnő vérhányásai miatt. Húzza haza az ősz fagyos szele, erős honvágy gyötri, pedig „itt érdekes, gyönyörű szép, tele élettel minden. De hát én fáradt vagyok, s a nagy zaj, meg az idegenek tönkretesznek... Önmagamba vonulok, írni fogok - s gondolkozni, hogy nagyon, de túlságosan nagyon ne érezzek" - ígéri Czóbel Minkának. S fázóssága, ridegsége akkor enged csak fel, amikor új népi élmények nyomára bukkan, és megérzi kelet varázsát egy líbiai határszéli faluban az ott táborozó beduinok között. Elfelejti körükben betegségét, új erőre kap szokatlanul egyszerű élet - és gondolkodásmódjukat tanulmányozva. Máskor a hajó munkásai közt talál igazi társakra: „...tea után lemegyek a hajó népéhez - matrózok és gépészekhez, s énekelem velük énem jobbik felét: azt, amely az egyszerűhöz húz. Néhány nagy barátom is van ezek között, egy öreg tüzelő, ki 21 év óta járja a tengereket. Egy másik, ki pár ciklonon keresztül tudja tüzelni gépét. Naponta 8 óra, néha 75 Celsius hőségben. En istenem, hát ilyen is lehetséges! Hát minden foglalkozásra akad ember?" - ámul el a Bombayba tartó hajón, embertelen sorsuk felett elmélkedve. Fontos szerep jut nekik: jelző tüzek ők is - akár a beduinok - Justh néphez vezető útján. Nekik is részük van a tétel általánosításában, s abban, hogy az író parasztszemlélete erős társadalompolitikai tudatossággal telítődött. Körükben is felfedezve a népi erőt, ők is hozzásegítették ahhoz, hogy a hibátlanná eszményített parasztok legalább egyenértékűekké váltak, talán értékesebbé is, mint saját társadalmi rétege. Nem is maradhatott kizárólagosan a felső tízezer írója. Sőt azt sem bánja már, ha A puszta könyve miatt többen el is fordulnak tőle: „...de hisz ez, ez éppen az, ami megnyugtat. Most látom, hogy az ilyen outside-dolgok mi kevés értékkel bírnak már reám nézve. Én is csak a csillag fénye után megyek, mint maga, s nem csábít a - csillárok factice (mesterséges, csinált) világa. Annál könnyebb ezentúl írni. Úgy érzem, mind kevesebb konvencióval vagyok szemközt, s így tisztábban láthatok" - írja Anarcsra barátnőjének, a költőnő Czóbel Minkának, kinek Délibáb c. darabját is játsszák színészei. S bizonyságul jön a Delelő és az a Gányó Julcsa, amelynek naturalista ábrázolásmódján a finomkodó kritikusok megütköznek, tagadhatatlan értékeit kétségbe vonni azonban nem tudják. Ezek a művek igazolják, hogy nemcsak a felszín érdekli. Az csak kifejezésformája az alapvető realitásnak, a 454