Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - EMLÉKÜLÉS OROSHÁZÁN, AZ 1937. ÉVI VIHARSARKI ILLEGÁLIS KOMMUNISTA LETARTÓZTATÁSOK NEGYVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN - Nagy János: Az 1937. évi letartóztatások és a viharsarki szocialista mozgalom

Orosháza és tágabb környéke munkásai a Horthy-fasizmus 25 nehéz esztendeje alatt is a szocializmusért, a dolgozó emberhez méltó jövőért vívott harc élén jártak. 1937. júniusát megelőzően a munkát, kenyeret és szabadságjogokat követelő, 1930-32-ben lezajlott orosházi, békéscsabai, dobozi, tótkomlósi, nagybánhegyesi és más tüntetések, különösen pedig az 1935. március 20-i véres endrődi csendőrsortűz juttatta kifejezésre legélesebben a megyénkben élő, elnyomott és kizsákmányolt nincstelenek elégedetlenségét az ellenfor­radalmi rendszerrel szemben. A mozgalom gyökereinek, az osztálytudat ébredésének, az osztályharc folyamatosságá­nak és erejének történeti áttekintése még korábbra vissza kell hogy vigye figyelmünket. Számontartjuk, hogy a Tiszántúlon éppen itt Orosházán, Táncsics Mihály orosházi kép­viselősége, erős kapcsolatai révén nevelődtek ki az első szocialisták. Büszkék vagyunk arra, hogy 1891-ben Békés megyében valósult meg hazánkban először a földmunkásság csatla­kozása az ipari proletárok marxista alapon 1890 decemberében szervezett pártjához, s Orosházán, Békéscsabán, Battonyán az agrárszegénység már ekkor szocialista célkitűzé­sekért indult harcba a katonák és csendőrök szuronyaival, golyóival, a főszolgabírók fenye­getéseivel szemben. A századforduló éveire a Viharsarok, beleértve Hódmezővásárhely, Szentes, Makó, Csongrád és vidékük munkásságát is, a szocialista szervezkedés, az úri renddel szembenálló ellenzéki tömegek egyik legfontosabb vidéki bázisa lett. Ennek is köszönhető, hogy az 1918-19. évi forradalmak idején a munkásság, parasztság és a haladó értelmiség szinte egyemberként támogatta a társadalmi átalakulást, s a Tanács­köztársaság honvédő háborújában a viharsarki nép fiai a legvégsőkig küzdöttek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól kapott lenini útmutatás nyomán a forra­dalmi időszak adta az eszmei fejlődés nagy fordulatát: a kommunista célkitűzések, a bolsevik tapasztalatok megismerését. 1919. a magyar proletárdiktatúra rövid 133 napja - amely a mi vidékünkön 35-38 napig állhatott fenn mindössze - bár a földkérdést nem oldotta meg, mégis egészen a felszabadulásig mozgósító, lelkesítő emlék és példa maradt. A nép szeme a Horthy-korszak sötétségében mindvégig a Szovjetunión, a földkerekség akkor még egyetlen szocialista országán függött. A szovjet államban megvalósult igazságos társadalmi rendszer hívása rendkívül nagy volt a nyomorral küzdő tömegek iránt, az ellenforradalmi rendszer minden demagógiája, gyalázkodása ellenére. A két világháború közötti évtizedeket jellemző s ma már szinte hihetetlen, tömeges nincstelenségre, létbizonytalanságra, munkanélküliségre nagyon sok megdöbbentő adatot sorakoztathatnánk föl, akár országos, akár megyei, akár orosházi viszonylatban. Emlékez­tetek arra, hogy 1930-ban a mezőgazdaságból élő népesség 46%-a nincstelen volt, 1935-ben az agrárproletárok 36%-a, 1937-ben a 24%-a maradt munka nélkül a nyári betakarítás idején az akkori Békés megyében. A szegénység nehéz sorsát éppen 1937-ben két azóta klasszikussá emelkedett írói mű örökítette meg tájunkon és itt Orosházán: Féja Géza Viharsarokja és Darvas József: A legnagyobb magyar falu című szociográfiája. A maga eszközeivel a szegénység életéről hiteles és változást követelő ábrázolást adott ugyanezekben az években dr. Sós József orosházi orvos, a későbbi kiváló Kossuth-díjas orvostudós. Az 1937-ben a csendőrkopók által letartóztatott orosházi és környéki kommunisták, s a velük együtt lefogott baloldali szocialisták szervezkedése a magyarországi illegális küzdelmek részét jelentő alföldi mozgalom egyik legértékesebb, legtöbb résztvevőre kiter­jedő fejezetét adja. Egy hosszabb eszmei és szervezeti fejlődés eredménye testesült meg benne. A Békés megyei mozgalom története nagyjából az országos változásokat, a legális és az illegális mozgalom kereteit, formáit követte. 4

Next

/
Thumbnails
Contents