Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Palov József: A rét- és legelőöntözések múltja a Körös-Tisza-Maros-közben

Az öntözésre való berendezkedés idején a legelő igen gyomos volt. A gyomok irtása céljából a legelőt 1906-ban kaszálóként kezelték, ezután ismét legelőként használták. A közben végzett takarító kaszálások és öntözések eredményeként a gyomok háttérbe szorultak, és az értékesebb fű- és pillangósfajok szaporodtak el. A legelő 1907-ben 24 marhát tartott el, ami ha-ként kb. 2 számosállatnak felelt meg.

4 További sorsához tartozik, hogy 1928-30-ban 10,3 ha-os területén rizst termesztettek. Ennek megszűnése után a területet ismét legelőként használták, és csak kivételesen öntözték. Tisza Kálmán vadászi legelőöntözése 1906-ban létesült 23,6 ha-on. A békéscsabai legelőhöz hasonlóan ezt is három - kb. 8 ha-os - szakaszra osztották fel, és ezeket is 15-20 naponként váltották. A szakaszok túlzott méreteit a legelő állatok szabadabb mozgási lehetőségeivel és a berendezési költségek megtakarításával indokolták. A legelőn 1908-ban 59 vegyes korú lovat legeltettek, tehát eltartóképessége 0,5 számosállatnak vehető ha-ként.

5 A vadászi legelőöntözés az első világháború alatt szűnt meg. Az 1929-ben országosan megindult zöldmezőmozgalom vidékünkön alig talált követőre. Ilyen volt a Derekegyháza-terehalmi Legeltetési Társulat, amely 1930-ban 170 ha-os legelőt rendezett be öntözésre. Az öntözővizet két artézi kút szolgáltatta. Ezt előbb föld-medencékben gyűjtötték össze, majd innen juttatták a legelőre.

2

0 A Szarvas-kákai Legeltetési Társulat 1935-ben készített tervet 115 ha-os legelő öntözésére. Ebből csupán annyi valósult meg, hogy a területet skatulyákra osztották fel, és ezeket 1942-ben átfutó árasztással öntözték. Az öntözővizet a közeli rizstelepek időszakos lecsapolásából nyerték Adatok vannak arra is, hogy Mezőgyán község határában legelőt terveztek öntözni 1939-ben. Ez azonban nem valósult meg. Össze:foglalás, következtetések A századforduló éveiben a rétöntözések fellendültek a Körös-Tisza-Maros-köz területén, azonban - néhány kivételtől eltekintve - rövid idő alatt megszűntek. A rétöntözések iránti érdeklődés néhány év alatt országosan is csökkent, és mélypontját az első világháború utolsó éveiben érte el. Erre utal Bogdánfy Ödönnek az a megállapítása, hogy az országban 1907-ig 10350 ha-t rendeztek be öntözésre, 1916-ig azonban 6900 ha-on szüntették be az öntözést.

1 Nem jártak nagyobb sikerrel a legelőöntözések sem, amelyekkel vidékünkön csupán elszigetelt próbálkozások történtek. A sikertelenség okai között elsőként az állami támogatás elégtelensége és igénybevételének körülményes volta említhető. A hanyatláshoz a hibás telepítések (pl. Marko vi ts Antal telepe), a tulajdonosváltozások (pl. dr. Zsilinszky Endre telepe), a csapadékos és belvizes évek (1912-16), a világháború, az ezt követő területi változások és gazdasági nehézségek is hozzájárultak. A legfőbb okok azonban a szakszerűtlen gyepgazdálkodásban keresendők. Ugyanis az uradalmak a rétöntözéseket elsősorban műszaki és hitelügyi kérdésként kezelték. Nem fordítottak viszont kellő gondot a rétek trágyázására, szakszerű öntözésére, ápolására és gazdaságos hasznosítására. Erre utal Kvassay Jenőnek az a - kissé részrehajló - megállapítása, hogy „a (kultúr-)mérnöknek teendője a vizet az öntözendő területre vezetni és ott lehető egyenletesen elosztani; a gazdaságnak feladata ellenben azt okszerűen felhasználni; miért is az öntözött réteken előforduló hibák és sikertelenségek rendszerint nem a (kultúr-)mérnököt, hanem a gazdát dicsérik".

9 A rétek trágyázásának elhanyagolása azzal az akkori nézettel magyarázható, hogy a sikeres rétgazdálkodás egyedüli kulcsa a víz és a benne levő ásványi anyagok. Ez a nézet már 1905-ben megdőlt. A békéscsabai réten ekkor bizonyosodott be, hogy az öntözővíz tápanyagtartalma igen alacsony, ugyanakkor viszont a víz rövid idő alatt mozgósítja a talaj eredeti és gyakran szegényes tápanyagkészletét. Ezért a termések az első években fokozatosan növekedtek, később azonban hirtelen csökkentek. Amíg a békéscsabai réten rendszeres trágyázással ellensúlyozták a csökkenést, addig az uradalmi réteken a tápanyagutánpótlást az öntözővízben levő ásványi anyagokra alapozták, kivételesen trágyázott szántóföldi kultúrákat iktattak közbe, és néha műtrágyákat is alkalmaztak. A sikertelenséghez az ún. megzokulás is hozzájárult. Ennek lényegét Gyárfás József abban látta, hogy az öntözött talaj idővel tartósan levegőtlenné válik, és ezért gyeptakarója elsilányul. Ennek egyik példájaként Tisza Kálmán rétöntözését hozta fel, amely nem járt olyan sikerrel, mint amilyet ,,az öntöző255