Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 4. szám - SZEMLE

szerző is megemlít és korábban magam is hosszabban idéztem: ahol a gazdasági fejlődés üteme nem kielégítő és a népességszám csökken vagy stagnál (ilyen település az alföldi városok közt is jónéhány akad), több mutató (a lakásellátottság, az iooo lakosra jutó bolti alapterület, az egy osztályteremre jutó középiskolai tanulók száma, stb) értéke az átlagoshoz közelebb kerülhet úgy, hogy közben az infrastruktúra fejlettsége alig változik. Másrészt pedig a vizsgált 22 mutató pontértékének összevonása az egyes mutatók eltérő jelentősége, súlya miatt is problematikus. Befejezésül a könyvet minden, a tervezéssel foglalkozó vagy aziránt érdeklődő olvasó figyelmébe ajánlom: adat- és problémagazdagsága, gyakorlati szempontokat központba állító szemlélete hasznos, sőt nélkülözhetetlen olvasmánnyá teszi. Zoltán Zoltán: Bizakodó Alföld I—II. kötet Forráskönyvek. Kecskemét, 1976. 173 + 123 oldal RAKONCZ AI JÁNOS A szerző igen gazdag ismeretanyagon, saját kutatási eredményeken alapuló értékelésen keresztül tárja elénk az utóbbi másfél évtized szinte valamennyi fontos alföldi problémáját. A választott téma aktualitását tükrözi az is, hogy röviddel megjelenése után több folyóirat, napilap ismertette a könyvet, sőt rádióriport is készült a szerzővel. A könyv műfaját tekintve kissé szokatlan hazánkban: gazdasági esszék gyűjteménye. Ez meghatározza a szerző közvetlenebb stílusát, pártosabb állásfoglalásait, harcosabb bírálatait. A műfaj szabadabb kezet ad az ismert földrajzos szakembernek, a földrajztudományok kandidátusának, ezért a szakmai kötöttségektől néhol eltekinthet és sokrétűbben fejtheti ki mondanivalóját. Néha műfajváltással hozza testközelbe a problémákat: az olvasó egyszer jól szelektált adatokon nyugvó gazdasági elemzést kap, máskor a gazdaságföldrajzi jelenségek szociológiai vetületével találkozik. Zoltán Zoltán nem alföldi születésű, mégis az itt töltött évek után a legelszántabb lokálpatriótának is becsületére váló hévvel küzd a vidék érdekeiért. Alapjában nem vitatható, hogy az ország háború utáni iparosítását a jobb alapokkal és kooperációs lehetőségekkel rendelkező területeken kellett kezdeni, majd a későbbiekben is ott volt gazdaságosabb fejleszteni. Mégsem indokolt az Alföld és az „energiatengely" közötti nagy aránytalanság. 1972-ben a magyar ipar állóeszközállományának 80%-a az energiatengely menti megyékre és a fővárosra koncentrálódott (Budapest 26%, Borsod megye 12%), míg az összes alföldi megye (Pest megye nélkül) csak 10%-kal részesedett. Iparosításunk első, extenzív szakasza sorsfordulót eredményezett az alföldi emberek életében is. Csak az 1950-cs évtizedben 600 ezer ember települt át az ország déli területeiről az északi iparvidékre. És ez nem minden. Hazánk lakosságának csaknem 1/10ét közvetlenül érinti az ingázás. Súlyos társadalmi gond, hogy az ingázók közül a 60-as évek végén 400 ezren megyéjükön kívül dolgoztak. A következmény ellentmondásos: javuló anyagi helyzet több százezer családban, felbomló családi kötelékek, hétvégi vonatok... Ez már több, mint gazdasági probléma. Hol a helye a mezőgazdaságnak? A szerző a területben rejlő energiák reális elemzésére szólít fel. Kiemeli, hogy fejlett ipar mellett is „az Alföld gazdasági felemelkedésének alapja még sokáig a mezőgazdasági nyersanyagtermelés lesz". Szenvedélyesen szól arról, hogy az alföldi területek iparosítását a mezőgazdaságra kell építeni, hiszen ilyen alapanyagban nem szegény ez a „nyersanyag-szegény" vidék, lehetőségeit pedig korántsem használja ki. Alátámasztja ezt még az is, hogy az élelmiszeripart nem célszerű túlkoncentrálni, mert az egy főre jutó fajlagos állóeszközigény ezt nem indokolja, a szállítás szempontjából pedig hátrányos. Bár a hatvanas évek eleje óta érezhető az ilyen észszerűbb ipartelepítés, még mindig kedvezőtlen az élelmiszeripar túlzott fővárosi koncentrációja (egyéb területi problémáktól eltekintve csupán a malom- és cukoripar decentralizálása megfelelő). Átalakult az Alföldön is a foglalkozási szerkezet, de az országoshoz viszonyítva ez nem elégséges. Még mindig elgondolkodtatóan nagy a mezőgazdasági foglalkoztatottság egyes megyékben (pl.: 1972-ben Bács-Kiskun megye adata 52,2%). 509