Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Varga László: Emléksorok helyett

Papp: Nagyon felháborított, hogy hogy állnak. Nyeglén viselkednek. Meggyőződésünk volt, hogy nem így kéne viselkedni, ez nem fér össze azzal, hogy mi KISZ-tagok voltunk. Szűcs: Emlékszem, hogy sokat vitatkoztunk. Cikkek is vannak itt az újságban, pl. a KISZ-ben való tevékenység módjáról... Papp: Egyáltalán a belépésről, Pista! Mielőtt beléptünk, úgy világnézetileg, no, most mondom, hogy világnézetileg, akkor nem így mondtam, győzködtük egymást arról, hogy mi a materializmus, hogy mi az idealizmus, szóval ilyen elméleti dolgokról vitatkoztunk. Én egészen jól emlékszem, hogy estéken keresztül, hát nem kívül, mert belül lehetett csak, a kollégiumban, esténként győzködtük egymást, és tényleg, a vegén odajutottunk, hogy nekünk be kell lépni a KISZ-be. Aztán jött a KISZ-cn belüli munka. Szűcs: Igen nagy jelentősége volt akkor a belépés előtti időszaknak, hogy az illető jelölt, hogy tevékenykedett. Akkor feladatot szabtak a részére... Varga: Ez volt a Kilián-próba! Szűcs: ...igen. Azt teljesíteni kellett, és elég szigorúan bevasalta ezt a vezetőség. Nem állt szóba az illetővel a felvételnél, ha ezeket a követelményeket nem teljesítette. Kovács: Én saját példám mondom: 59-ben, mikor építőtáborba mentünk, én még nem voltam KISZtag, de én azt rendkívül nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a között a tizenvalahány ember között lehettem, akik elmentek építőtáborba. És én rendkívül büszke voltam arra is, amikor az igazgató felolvasta ezeket a neveket, akik hozták a vándorzászlót. Varga: Benei mester, én rád úgy emlékszem vissza, mint a színjátszó csoport egyik legaktívabb, leglelkesebb tagjára. Miféle emlékeket őriztél meg? Benei: Harmadikosok voltunk, amikor az első ilyen előadáson én is részt vettem, mint aktív szereplő, mert addig kellékes voltam. Amellett, hogy színészkedtünk, még a kelléktárunkba tartozott egy póniló lovaskocsival, amit ugye elsősorban én hajottam. Mint első számú lovász. Jártuk a szomszédos falvakat: Körösladány, Dévaványa, összevissza, előadásokat tartottunk... Az öreg, az eredeti hajtó, nem merte vállalni a távolsági fuvarokat, ő csak ott, a disznóólig volt bajnok. A távolsági fuvarokat mi bonyolítottuk, kisebb-nagyobb sikerrel, mert azért volt úgy, hogy máma várták a díszleteket, és csak holnap ért oda, mert nem sikerült befogni a lovat... Szűcs: De lovagolni csak nekem volt engedélyem! Benei: Az egyik színdarabban az egyik szereplő hirtelen betegsége miatt az egyik tanárunk ugrott be az apa szerepébe, Aradszky tanár úr. És ugye a nej szerepét egy negyedik osztályos diáklány alakította, és ugye puszizkodni kellett. Olyan kabarét váltott ki az előző próbákon, hogy szinte hihetetlen, hogy diák és tanár puszizkodik nyilvános próbán. Emellé még tartozott egy népi tánccsoport. Ennek a tízesnek három tagja, hajói emlékszem, táncolt is. Varga: Kik voltak táncosok? Benei: Maróthy Laci is táncolt, Kovács Imre is, sőt jómagam is részt vettem ebben a játékban. Mikor Orosházára mentünk télen teherautóval, olyan népi riittyős szerelésben, majd megfagytunk, és a közönségünk ott szinte egyenlő volt a nullával, mi fagyoskodtunk ott még a nézőtéren is, de hát ilyen is volt, jó volt... Kovács: De ehhez fűzd még azt is hozzá, hogy nem emlékszem már, kinek repedt szét a nadrágja? Benei: Azt hiszem, nekem. Ki kellett menni a színpadról, mert ment a repedés lefelé. Adtak egy nagy bőszárú gatyát. Abban meg meg sem tudtam fordulni. Varga: Érdekes dolog, visszagondolva, hogy ha az ember kapott valamiféle megbízatást, ezt milyen felelősségtudattal vagy komolysággal végezte. (Maróthyhoz) Emlékszem rá például, hogy Laci, ami333