Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Varga László: Emléksorok helyett

A beszélgetők. Balról kezdve: Papp Imre Zoltán, Borús József, Szabó János, Horváth Károly, Varga László Papp (Szabóhoz): Nyilvánvaló, hogy az, amit mondtál, hogy a tornaterem, meg a szertárak, a bemutatott fizikai, kémiai kísérletek, meg még az emeletes épület is hatással volt ránk, mert ilyen épületek között nem nagyon jártunk addig. Maróthy: Emlékezzetek vissza arra, amikor egyszer a Papp Zolival, meg... most nem nagyon tudom pontosan, I.aci, te voltál-e vagy a Szabó Jancsi, hárman beállítottunk a községi könyvtárba, hogy valami marxista könyvet szeretnénk kérni, olvasni. Nem az volt a nagy gond, hogy nem tudtak nekünk adni, hanem hogy zavarba hoztuk a könyvtárost, mert nem tudta, hogy mit ajánljon nekünk. Azt szeretném ebből kihozni, hogy a szakmai ismeretek mellett kaptunk olyanféle pluszt is, ami komoly mértékben érdeklődővé tett bennünket a közösség, a társadalom ügyei iránt is. Azt hiszem, ebben a kollégiumnak óriási szerepe volt. Mert ott egymás között éltünk, egymást formálva és formálódva. Tanáraink nagy része hozzásegített bennünket ahhoz, hogy ebben a közösségben tényleg olyan irányban fejlődjünk, ami képessé tesz bennünket egy nagyobb közösség gondjainak érzékelésére, és az azzal való törődésre is. Papp: Én nem kérdőjelezném meg a tanáraink tevékenységét, de azt hiszem, ha mi nem onnan jövünk, ahonnan jöttünk, ha nem hozzuk magunkkal akár az általános iskolából, de még inkább a községből, meg a családból, a szeghalmiak Szeghalomról - de mi Körösszakálból meg Vésztőről meg a többi kisebb helyről -, azt a mozgalmat, ami volt, akkor nem csinálunk ennyit, nem megyünk el tsz-t agitálni. Maróthy: Elmentünk egy idős parasztházaspárhoz, valahol a falu szélén laktak. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, ugyan meglepetéssel, mert a faluban járt a hír, hogy kik azok, akik a tsz szervezésében részt vesznek, de minket előtte nem neveztek meg. Némi meglepetéssel behívtak, leültettek bennünket. Előadtuk, hogy mi járatban vagyunk, dehát a magunk tizencgynéhány évével 330