Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - HÍREK

KULTURÁLIS KRÓNIKA Veszprémben a Georgi Dimitrov Megyei Műve­lődési Központban rendeztek kiállítást Balogh Fe­renc békéscsabai fotóművész munkáiból. A 70 kép­ből álló tárlatot 1976. július 15-én 15 órakor Poós Ferenc, a Georgi Dimitrov Megyei Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg. Gyulán a Dürer Terem mögötti sétányou szabad­téri szoborkiállítást rendezett az Erkel Ferenc Mú­zeum Papi Lajos kisújszállási szobrászművész 22 al­kotásából. A tárlatot Sik Ferenc érdemes művész, a Pccsi Nemzeti Színház főrendezője, a Várszínház művészeti vezetője nyitotta meg 1976. július 16-án 17 órakor. Augusztus 10-én 18 órakor nyílt meg a teremben a XI. Székely Aladár Országos Fotókiállí­tás, amelyen 73 fotóművész 159 alkotása került be­mutatásra. A tárlatot Koszta Rozália festőművész nyitotta meg, majd Havasi István, a Gyula Város Tanácsa Művelődésügyi Osztályának népművelési felügyelője ismertette a Székely Aladár-emlékbi­zottság értékelését, amely szerint emlékplakettel és első díjjal Urbán Tamást, második díjjal Tóth Ist­vánt, harmadik díjjal pedig Benkő Imrét és Zsedényi Ferencet jutalmazták. Szeptember 17-én 17,30 óra­kor ugyanitt nyílt grafikai kiállítás Békés megyei képzőművészek munkáiból. Megyénk 18 művészé­nek mintegy száz alkotásából álló tárlatot B. Supka Magdolna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa nyitotta meg. A Megyei Művelődési Központ 1976. július 19-én 19,30 órakor hangversenyt rendezett Békéscsabán a városi tanács udvarán. Ez alkalommal Békéscsaba jugoszláviai testvérvárosának a Zrenjanini Kamara­zenekarnak hangversenyére került sor. Orgona­hangversenyt rendeztek az evangélikus nagytemp­lomban július 27-én 19,30 órakor. Ekkor holland orgonaművész látogatott Békéscsabára Theo Saris személyében. Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központ augusztus 25-én 20 órakor a belvárosi ka­tolikus templomban rendezett orgonahangversenyt Regős Imre orgonaművész és Forgács Éva opera­énekes közreműködésével. A műsoron Bach: Két korálelőjáték, Komm süsser Tod, C-dúr toccata és fúga; Stradella: Piéta Signore; Beethoven: Von Tode; Liszt: Trauerode; Reger: Wiegenlied és Hindemith: I. orgonaszonátája szerepelt. Békésen a református templomban rendeztek orgonahangver­senyt Ella István orgonaművész és a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar közreműködésével, amelyet Füzesséry Tibor karnagy vezényelt. Az október 3-án 18 órakor megrendezett koncerten fellépett Fejes Antal gordonka- és Marton György fuvolaművész. 1976. július 27-én 11 órakor Gyulán a városi ta­nács a Várszínházért emlékplakettjeit adták át, ame­lyeket a több éves és kiemelkedő művészi teljesít­ményért ítél oda minden évben Gyula Város Taná­csa. Az immár hetedik alkalommal kiosztott művé­szeti díjakat ebben az évben Sinkovics Imre Kos­suth-díjas, érdemes művész; Schäffer Judit érdemes művész, a Nemzeti Színház jelmeztervezője és Csi­kós Gábor, a Huszonötödik Színház művésze vette át dr. Takács Lőrinctől, Gyula Város Tanácsának el­nökétől. Természetvédelem Békés megyében címmel ren­deztek kiállítást Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban. Megnyitót 1976. július 31-én II óra­kor Sterbecz István, az Országos Természetvédelmi Hivatal természetvédelmi főfelügyelője, a Madár­tani Intézet megbízott igazgatója mondott. A „Mo­dern grafika 1976" című kiállítást, amelynek anya­gát a Pécsi Janus Pannonius Múzeum bocsájtotta a rendezők rendelkezésére, október 3-án 11 órakor Romvári Ferenc művészettörténész nyitotta meg. Október 4-én 19 órakor rendezték meg a kiállító­csarnokban az Új Aurora művészeti és közművelő­déspolitikai antológia irodalmi estjét. Bevezetőt Bata Imre József Attila-díjas irodalomtörténész mondott, majd a Békés megyei Jókai Színház művé­szei mutattak be részleteket az Új Aurora íróinak, költőinek alkotásaiból. Ugyancsak Új Aurora iro­dalmi estre került sor 25-én 19 órakor Békésen a vá­rosi könyvtárban. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitünte­tett Magyar Állami Népi Együttes vendégszerepelt Békéscsabán a szabadtéri színpadon 1976. augusztus 16-án 19,30 órakor. A fennállásának 25. évforduló­265

Next

/
Thumbnails
Contents