Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Ecsedy István: A Szeghalom vidéki halmokról

A Szeghalom vidéki halmokról ECSEDY ISTVÁN Ezzel a címmel közölte az Archaeológiai Értesítő több mint hat évtizeddel ezelőtt azt a beszámolót, amelyet a Körös-vidék múltjának buzgó kutatója, Szeghalmi Gyula küldött a nagy tekintélyű országos folyóiratnak. A cikket olvasva hű képet kapunk arról, milyen vesződséges munkával lehetett a régészeti és helytörténeti vizsgálódás lehetőségeit megteremteni, s ez arra indít bennünket, hogy tisztelettel adózzunk a ma már néha mosolyt fakasztó kezdetleges eredményeknek, a munkának, melyet ugyanaz a szenvedélyes tudásvágy sarkallt, mint napjaink legkorszerűbb kutató, feltáró munkáit.

1 Amikor Szeghalmi Gyula a vidéken (Körösladány, Füzesgyarmat, Vésztő és Szeghalom határa) általa ismert 64 halom létezésére és régészeti kutatásuk fontosságára felhívta a figyelmet, még bizonygatnia kellett, hogy az alföldi halmok nem természetes, földtani eredetű képződmények, hanem emberi kéz alkotásai.

2 Szabó József geológus és követői nézetét megcáfolva, a századforduló régészeti kutatása a kelet-magyarországi halmok egy részét mesterséges sírdomboknak minősítette, más részét olyan emelkedéseknek találta, melyek az ugyanazon a helyen hosszú ideig lakó népcsoportok házomladékaiból, a települési hulladék rétegeiből állnak. Az utóbbiakat a külföldi kutatás szóhasználatát átvéve „terramareknek", „konyhahulladék-halmoknak" nevezték,

3 111a közel-keleti analógiáik alapján „teli" néven ismerjük őket. A halmok többségének felszínén nem fordultak elő régészeti leletek, így ezek sírhalom volta első látásra valószínűnek tűnt. (Hamar megdőlt az a feltevés, mely szerint a tiszántúli „kunhalmok" őrdombok, vagyis a terepszemle és a távoli jeladás céljából összehordott magaslatok lettek volna, hiszen többnyire csoportosan leljük ezeket a halmokat, sőt gyakran párosával, és elég nehéz elképzelni hogy olykor 1 km

2-en belül őrdombokat tucatszám hordana össze bárki.) A különböző nagyságú halmok között bőven előfordul 1 m-nél alacsonyabb és 6 m-nél magasabb is, legtöbbjük 1-5 m közötti magasságú. Aki megfordult a békési, bihari vagy hortobágyi földeken, legelőkön, jól tudja, hogy ezek a dombok mennyire elválaszthatatlanul kötődnek a jellegzetes tiszántúli tájhoz. Mivel eredetükről nem maradt, nem is maradhatott fenn hagyomány, igen sok találgatás, monda, hiedelem járta róluk a közöttük szántó-vető parasztok között és különösen a legtöbb idejüket közelükben töltő pásztorok világában. Keletkezésüket hol a népi emlékezetben még élő törökvilághoz, hol a széltében elterjedt Attila-mítoszhoz kötötték. Ezekkel a hiedelmekkel ma is gyakran találkozunk, sokfelé az egyes kurgánok neve is őrzi emlékü•159