Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Rácz Lajos: A póhalmi honfoglalás

Segítettünk mi azonban magunkon másban is 1201-es nemesített. Az Bánkúti búzát adták ki vetőmagnak, állami úton. Rögtön jelentkeztünk a gazdasági felügyelőnél az igényünkkel, de azzal utasított el bennünket, hogy nem látja biztosítottnak a vetőmag visszafizetését. Nyomban írtunk egy levelet a földművelésügyi miniszternek, hogy ezer hold bérleten gazdálkodunk és abban nemesített vetőmagot akarunk termelni, de a helyi gazdasági felügyelőség elutasította kérelmünket. Az alkalom jó volt, mert a miniszter a következő napon a megye székhelyére érkezett a főispán beiktatására, így a kérvényt nem kellett Pestre küldeni. Vaszkó Mihály vezetésével egy háromtagú küldöttség ment a megyei ünnepélyre, meghívás nélkül. Azonban az ünnepségre nem akarták beengedni őket, mivel nem volt meghívójuk. Küldöttségünk azonban átlépte a kordont és egyenesen a miniszter elé léptek az alábbi szavakkal: „Miniszter Úr! Tudjuk, hogy ünneprontásnak tűnik az, hogy kérelmünket itt bátorkodunk személye elé terjeszteni. Azonban egy ezcrholdas birtokot bérlő ioo tagú család azon kérelmét hozzuk, hogy utalhasson ki számunkra joo mázsa nemesített búza vetőmagot, hogy ezáltal több kenyeret termelhessünk a magyar nép számára." A miniszter a kérelmet meghallgatva a kérvényt átvette és ott nyomban utasította a megye vezetőit, hogy a kérelmezőknek utaljanak ki joo mázsa vetőmagot és törekvő szándékukat továbbra is kísérjék figyelemmel. így esett le nekünk az égből az egész búza vetőmag - ha kölcsön is - és a mi gyenge vetőmagunk árából pedig bárányokat, rúgott borjakat vásároltunk, amellyel a juhállományunk alapját raktuk le, a borjak pedig kellően szolgáltak a nagy istállók kihasznál.', './a. Ballaszt-takarmány volt elegendő. December közepére minden mezőgazdasági munka befejést nyert, még az akácsuhángokat is kivettük a csatornák oldaláról. Már nem kellett azt éjjel kivenni és lopni az előadások próbáihoz, mert az egészet megszerezték a szereplők szülei saját hasznukra. Az 1201-cs búzasorok is végig látszottak a dűlőn a benedvesedett melegágyakban, mire a hópihe megérkezett. Küzdelmes harc után verte fel a béresudvar évezredes csendjét és változtatta meg a múltját egy bátor és nagycsaládos embercsoport akaratereje. Ezek a föld jövedelmét a családjaik új otthonának felépítésére használták fel, hogy megszüntessék a félkonyhás béresudvari életet. Az 1936-os esztendő nemcsak gabonában adott nagyon bő termést, hanem egyéb növényekben is. így nemcsak a kötelezettségünket tudtuk teljesíteni, hanem gazdaságilag is talpra álltunk már az első évben. A hangulat is megváltozott körülöttünk. Egyedül a gróf Bethlen Ödön tiszttartója gyűlölt olthatatlanul bennünket. Igaz, mi sem kerestük különösen a szeretetét. A Bethlen-féle birtokkal én voltam határos, köszönési viszony nélkül. A határon csatorna húzódott, a mi bérletünk földjéből széles partszegéllyel. Mivel még csak két lovam volt, a búzavetés miatt a csutkaszárat kézi erővel lehordtuk a partra a szántandó területről, hogy haladjon a vetés. Másnap a tiszttartó levelet küldött hozzám a kocsisával, „hogy 24 órán belül takarítsam cl a partról a csutkát, mert amennyiben az nem történik meg, fel fogom jelenteni a hatóságnál. Úgy látszik, itt maguk Abesszíniát akarnak csinálni a határokon." Az alábbi nyílt levelet küldtem neki vissza: „Tiszttartó úr! Eddig én olyan helyen éltem békességben embertársaimmal, ahol a mesgye közötti terület csupán néhány lépés volt. Azt hittem, itt a nagybirtok árnyékában is lehet majd békességben élni. Csalódtam ebben, mert önben egy alacsonylelkű, piszkálódó természetű embert kellett megismernem." Még egy félóra sem tellett bele, újra jött a kocsis a levéllel, melyben azt követeli, hogy írjam meg neki, elviszem-e a partról a csutkát azonnal vagy nem! „Uram! - írom vissza neki -, tegyen belátása szerint, de a jogtanáraitól kérje vissza a tandíjat, ha még azt sem tanulta meg tőlük, hogy a saját területén mindenki azt tehet, amit akar, ha azzal nem okoz másoknak kárt. Ezt illene tudni egy egyszerű földművelő figyelmeztetése nélkül is." Többet aztán nem írt, sejtettük, hogy nem örült a levelemnek, mert amikor erre járt, mindig hadonászott a botjával felénk. Már a béresei is kinevették érte. Akkor nyert némi elég•104