Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Rácz Lajos: A póhalmi honfoglalás

a valódiságát akarjuk megtudni a gazdaság vezetőjétől. Legyen szíves jelentsen be minket nála, hogy beszélhessünk vele." " A határozott fellépésre a béresgazda engedett a gőgből, sőt egy kicsit el is halványodott az arca a bejelentésünkre. Fátyolozott hangon válaszolt, hogy a bérbeadásról nem tud semmit, az intéző úrhoz nem jelenthet be minket, mert neki csak este, a parancskiadáskor szabad az irodába menni. „Nem baj, mondja Pali bácsi, felmegyünk mi hozzá bejelentés nélkül is." Ezzel kezét nyújtotta a béresgazdának, s már indult is a kastély felé, amely egy nagy dombon állott. A domb tetejére út vezetett fel, s a másik oldalon le. Ezen az úton indultunk fel a kutyák ugatása mellett, melyeket most már a béresgazda sem pirongatott. Ez úgy látszott, hogy a kastély csendjét is megzavarta, mert egy fehérkötényes mindeneslány kukkantott ki a veranda ajtaján és elképedve nézte felvonulásunkat a kastélydomb tetejére. Megijedhetett biztosan, mert nyomban behúzta a fejét látásunkra. Biztosan jelentette az esetet a tiszttartónak, mert mire mi felértünk a domb tetejére, már a tiszttartó ott állott a veranda ajtajában, karbafont kézzel, ingujjra vetkőzve, s úgy nézett ki, mint egy védőangyal a mennyek kapujában. Nem várta a köszönésünket a háromlépcsős magaslatról, hanem leszólt parancshoz szokottan, hogy „mit akarnak itt maguk, atyafiak?" Mi azonban csak köszönésbe fogtunk és felmerészkedtünk féllábbal a verandalépcső alsó fokára. Pali bácsi valóban bizonyította, hogy nem fél az árnyékától és felemás köszönésünk után felszólt a verandára: „Tiszttartó úr! Mi azért jöttünk ide, mert úgy tudjuk, hogy ez a birtok bérbeadó és a bérbeadással ön van megbízva. Mi viszont, akik itt vagyunk, szeretnénk a feltételeket megtudni, s azután egyezségre jutni." A tiszttartót még váratlanabbul érintette a kérdés, mint a béresgazdát, mert még a legyet is elfelejtette tovább hajtani az ajtóból, mint addig tette kézlegyintésekkel. Végül mégis csak megszólalt: „Mit gondolnak maguk, hogy 1200 holdat semmivel ki lehet bérelni, amikor még az 1000 holdas birtokos is gondolkodik rajta, hogy ki merje-e venni? A birtok valóban bérbeadó és felhatalmazásom van a kiadására, de azt csak garanciával rendelkező nagy- vagy középbirtokosnak fogom kiadni." „Tiszttartó úr! - szólok én. - Ennek a 15 szorgalmas földművelőnek a szükséges garancián túl van 96 dolgos családtagja, mely felér egy birtok bérleti értékével, hiszen tudomásom szerint ezen a birtokon csak húsz gazdasági cseléd van, aki állandóan dolgozik." Ez meghökkentette a tiszttartót, mert annyit mondott, hogy „én nem vitatkozom magukkal, menjenek dolgukra innen." Ezzel be akart lépni az ajtón visszafelé. Szegény jó Péter bácsi, aki tán azt hitte, hogy most már vége lesz a bérletnek, felugrott a harmadik lépcsőre, melyre a tiszttartó is visszalépett az ajtóból. „Tiszttartó úr! - mondta sebesen Péter bácsi, egyik lábát ismét visszatéve az alsóbb lépcsőfokra, - nekünk is lesz garanciánk a kis földünkön túlmenően a bank által is. És sokgyerekes szülők vagyunk, akiknek szüksége van a nagyobb darab földre". - A tiszttartó ismét dühbe gurult: „Béreljenek egymástól földet, van a határban elég. Ne kapaszkodjanak olyan birtokba, melyet az egész községnek sem adnék oda bérbe, nemhogy 15 embernek". Akkor Vaszkó Mihály vágott közbe: „Nekünk is van jogunk megtenni azt, amit szeretnénk, s így meg is tesszük a saját lépéseinket a bérlet megszerzésére, ha ön elutasított is. Meg akarjuk nézni az épületeket is, melyekben nincsen állat, vagy gabona." Azzal már meg is indult a halomról lefelé. Csak Péter bácsi volt még félig a verandán bocsánatkéréssel és csak aztán kocogott utánunk lefelé. Mivel a vitában se hozzájárulást, se elutasítást nem kaptunk, terepnézésre egyenesen az épületek felé tartottunk. A béresgazda meg a raktáros már ott lesett bennünket a magtár sarkánál. •99