Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Koszorús Oszkár: Kohán György és Orosháza

Ha egy-két hónapig nem hallott klasszikus zenét, már kedélybeteg volt. Nyugtalan lett, nem tudott dolgozni. Hódmezővásárhelyen három zongoraművész barát is akadt, aki Kohánnak játszott, Gyulán szintén. Művészbaráti szolgálataikat képekkel honorálta. Csak éppen Oroshá­zán nem akadt barát vagy ismerős, aki örökös zeneszomját kielégíthette volna. Orosházáról olykor a zeneéhség hajtotta el, s elment oda, ahol zeneművész barátai éltek." 2 2 Kevesen, de voltak olyanok Orosházán is, akik segítették Kohánt vásárlásokkal, kölcsönök­kel. Voltak akik már akkor felismerték azt, hogy nagy művésszel állnak szemben, s többre becsülték alkotásait, mint a képkereskedők ügynökei által vidékre kerülő gyenge, vagy maximum köze­pes képeket, mely édeskés csendéleteket és legtöbbször giccses tájképeket juttatott a művészetet szerető, vagy éppen a művészettel ismerkedő családok falaira. Orosházán készült fel jórészt a Tamás Galériabeli kiállítására. Ettől az tyabb fővárosi bemutat­kozástól sokat is várt. Várta, hogy szakmai körökben felfigyeljenek rá és várta, hogy képeiből értékesíteni tud pár darabot, hogy egy ideig ne gyötörje a mindennapi megélhetés gondja. Orosházi barátai közül többet megkért, hogy pesti útjaik alkalmával vigyenek fel egy-egy képét az V. ker. Akadémia utca 8. alá, hogy így a postaköltséget, - melybe a képek szállítása kerülne ­megtakarítsa. 2 3 A zsűri igen szépen értékelte alkotásait, s a sajtóvisszhang is kedvező volt. Egy a szerző birtokában levő ezen a kiállításon szerepelt kép, egy 50x35 cm-es Virágcsendélet ára 120 P volt. (Ezt a képet csak később, itthon adta cl.) A vásárlások a filléres gondokkal küzdő Kohánnak nagy anyagi és erkölcsi felemelkedést is hozhattak volna. Volna. Mert az igazság az, - többek egybehangzó állítása szerint - hogy egyetlen képet sem tudott eladni Pesten. Nagyon letörte ez a sikertelenség. Orosházán aztán négy-öt kisebb méretű képet nagy engedménnyel és részletre eladott. A letört fiatalembert kisegítette Demartsik Ferenc nyomdatulajdonos, aki egy nagyméretű olajképet (Gyulai Körösrészlet 110x150 cm) vásárolt Kohántól. 1939 táján került kapcsolatba Bokor Pál kőműves mester is Kohánnal. Mint tervező szerette a szép épületeket és szerette a képzőművészeti alkotásokat. Hajlandó volt áldozni is. Sokáig csak látásból ismerte Kohánt, majd az orosházi kiállításokon látta képeit. Egyszer az utcán találko­zott vele, amint öt-hat képét összetekerve vitte a hóna alatt. Megállította és még ott az utcán vásárolt tőle egy képet 20 P-ért, aztán a következő hónapokban még hármat. 2 4 Az adatközlők szerint a legtöbb képet abban az időben Fiam Dezső orosházi műszerész vette, legalább tízet. Vásároltak még Ádler gyógyszerészék, Politzerék, Dr. Torkos Béláék, Siile László, Szalay Lajos takarékpénztári igazgató. Sok képet kapott tőle Sásonyi Miklós és testvére, a közelmúltban elhunyt Sásonyi Zoltán is. Mindketten fogtechnikusok voltak és anyagilag is pártfogolták az orosházi művészeket. Jó barátságban voltak Kohánnal, már akkor tudták, hogy jóval több annál, mint ahogy általában értékelték. Ugyancsak támogatta a szintén nemrég elhunyt Csordás Mihály asztalos, aki több képének keretét csinálta meg. A legtöbb eladott, vagy elajándékozott képét Lőwy József kép­kerctezőéknél kereteztette. 2 5 Orosházi barátai - a Sásonyi testvérek mellett - a helyi művészek és újságírók közül kerültek ki. Jó barátja volt Keresztes Lajos, Petrik József, Fercncz Győző, ifj. Demartsik Ferenc a helyi újságok munkatársai, Csáki-Maronyák József, Rajki József, Wcischt Hugó itt élő művészek. Általában kevés emberrel tudott barátságot kötni, zárkózott volt, állandóan töprengett, nem foglalkoztatták a napi élet kisstílű problémái. 2 6 Bár Kohán életének e korai szakasza tele volt nélkülözéssel, mégsem volt könnyelmű ember. Elítélte azokat, akik csak a mának éltek, s tehetségüket elfecsérelték sokszor kis feladatokra. Elmondhatjuk róla, hogy Kohán csak a művészetért élt. Bizonyára élhetett volna anyagilag job­ban is, de ő többre hivatott volt, még ha ez akkor nagyon vékony szelet kenyeret jelentett is. Kohán Orosházáról való eltávozásának időpontját is megközelítően tudjuk rögzíteni. Bártfay Ibolya szerint is 1940 nyarán költözött el Orosházáról. 2 7 Ő már akkor ismerte meg, amikor 94

Next

/
Thumbnails
Contents