Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - SZEMLE

Sterbetz István: A természet szolgálatában Budapest, 1975. Natura. 277 oldal, 80 fekete-fehér fotó RÉTHY ZSIGMOND Talán az lenne a legjobb, ha munkánkkal végezve, mindig elindulhatnánk a határba; erdők, vizek és puszták közé; élvezni a csendet, a szelet, a tiszta fényeket, madarak reptét, állatok futását... Egy-egy kiránduláson gyerekkori álmok ébrednek fel, parányi emlékek és hangulatok a falun töltött gyermekkorból, melyek tulajdonképpen sohasem teljesednek be, de legalább mindig a felszabadultság, az emberi tisztaság és egyszerűség boldog illúzióját adják. És ez végsősorban pihentet és megnyugtat. Talán ezért is vágyunk oly sokszor túlszervezett környezetünkből a szabad természetbe. De a körülmények, a lehetőségek - és egyéb hasonló tények - nem teszik lehetővé mindezt, illetve csak ritkán. így hát legtöbbször marad a könyvespolc, hogy a hétköznapok rohanásához valamelyik könyv lapjai közül merítsünk erőt magunknak. Sterbetz István szép könyve több évtizedes kutatómunka irodalmi párlata. Sok ilyen pompásan megírt könyvre volna szükségünk! A természetről és a természetben járó emberről néhány nagyszerű magyar író tollából kitűnő könyveket olvashattunk, de mintha ennek most nem lenne folytatása. Szükség van erre a könyvre! Jobbnál-jobb ismeretterjesztő könyvek látnak napvilágot, azonban hiányzik belőlük az a többlet, az a lélektani szervezőerő, amit csak a szépirodalmi jellegű munka adhat. A jó munka, természetesen! A friss kutatási eredmények leírása azzal a szenvedéllyel, amely „elbűvöli" az ifjúságot és minden fiú és leány pionír szeretne lenni, aranyásó, vagy esetünkben: természetkutató ... Sterbetz könyvéről azért kell ennek a lapnak hasábjain megemlékeznünk, mert amit itt leírt, az nagyrészt Békés megyei vonatkozású. Ó is ebben a megyében született, és nemcsak a nemzetközi hírű kardoskúti madárvédelmi terület vonzza - ami talán legkedvesebb kutatási területe -, hanem az a belső vonzerő, amit a szülőföld szeretete ad, tenniakarás a szülőföldért... Sterbetz könyvében a természet szolgálatában eltöltött évekről olvashatunk; gyerekkori emlékekről, a madarászásban eltöltött évek nehéz és gyönyörű óráiról, vadászatokról, az első természetvédelmi problémákról és feladatokról, Kardoskútról, Sasérről, a Tiszáról... A könyv utolsó fejezetében „Dobrudzsái barangolások" cím alatt a Duna deltájában tett megfigyelőútjairól számol be, de úgy érezzük, hogy azok a legszebb és számunkra, legértékesebb részek, amikor a székfűvirágos pusztákról ír, „Vadról, halról, fűről, fáról...", pásztoremberekről, régi történetekről és azokról a ritka madárfajokról, melyek jobbára csak itt találhatók. Nincs a természetnek olyan része, amit meg ne említene előbbutóbb könyvének lapjain, nagy-nagy szeretettel! Bárhol is olvasunk újból bele a könyvbe, mindig magával ragad kellemes sodrása, élvezetes stílusa. A szöveg mellett 80 szép fényképfelvétel segít még, hogy elvarázsoljon bennünket a csöndes, felhőúsztató margarétás május, vagy a téli puszta, ahol róka lohol a hómezőben és a szán előtt „baktatnak a lovak, ki a térből és időből". A puszta szeretete, ismerete és természetvédelme nagyon fontos számunkra, 524