Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - SZEMLE

romániai szlovák települések hasonló szokásai sem egészen ismeretlenek előttünk, nem beszélve Szlovákia különböző vidékeinek lakodalmi leírásairól. Dedinszky Gyula Zivot slovenskych sedliakov na cabianskych salasoch (Szlovák parasztok élete a békéscsabai tanyákon) című dolgozata a Békéscsaba környéki szlovák tanyák világát vetíti az olvasó elé. Kár, hogy ez a vetítés itt-ott gyengébb megvilágítással történt. Ennek következtében a tanyasi szlovákság élete nem rajzolódik elénk olyan plasztikusan. Igaz ugyan, hogy Dedinszky Gyula szól a tanyák népének múltbeli életmódjáról, mindennapi munkájáról, pihenéséről, szórakozási és művelődési lehetőségeiről, de mindezt néha elvonatkoztatva és pontos utalások nélkül teszi (hiányzik pl. az informátor közlése, vö. 125-126). Tudjuk, hogy az adott keretek között részletes ábrázolásra törekedni nem lehet, éppen ezért jobb lett volna súlypontozni (alaposabban bemutatni például az egyes munkaterületeket: szőlő-, gyümölcs-, dohánytermesztés stb.) Tábori György Kozuchy Slovákov v Békésskej zupe (A Békés megyei szlovákok ködmöne) című tanulmánya is a Békés megyei szlovákok életéhez kapcsolódik: nevezetesen az ottani ködmönök sajátosságait elemzi, szép képanyaggal illusztrálva. Nyomban szögezzük le: az igényesen megoldott feladat valóban a legutolsó pillanatban örökíti meg az utókor számára mindazt, amit a ködmön helyi készítéséről, specialitásairól a mesterektől - már ma isjobbára csak közvetve (142. old.)megtudni érdemes és hasznos. Az egykor anynyira megbecsült ködmönt ugyanis az 1920-as évek eleje óta nem készítik (ekkor került ki a műhelyből Szarvason az utolsó néhány ködmön), viselete napjainkra teljesen kiment a divatból. Békés megyében a juhbőrből készült ködmön régente főként az asszonyok ünnepi felső ruházatának volt gazdagon díszített, mutatós és minden szempontból értékes darabja. Tábori György a ködmön készítésén kívül tárgyalja annak különféle típusait és viselésének sajátosságait is, így a jól felépített tanulmány gazdag tartalmával maradandó ismereteket ad az érdeklődőknek. Két dolgot azonban feltétlenül tisztázandónak tartok: először is a báránybőrből készült ködmön a mai írásmód szerint atilla volt, nem pedig attila (vö. Ért. Sz.) Másodszor kérdéses a sos (régiesen: sós) főnév neme. A szöveg ugyanis egyszer az idézőjelben használt sosou (144. old.) instrumentális nőnemre, másszor a sosu (144. old.) genitivus hímnemre utal. A nőnem szokatlan, de nyelvjárási változatként elfogadhatnánk, ha biztosak lehetnénk az előfordulási helyben és a szó alapalakjában. Petik Rezső Drotári z Hegyközu (Hegyközi drótosok) című tanulmánya zárja a kötetet. A megjelent legfontosabb szakirodalom alapján bemutatja a drótos mesterség kialakulását és jellegét általában, majd saját gyűjtő munkájával kiegészítve fölvázolja a Hegyközben élő drótosok életének múltját és jelenét, mesterségük különböző vonásait és beszél társadalmi helyzetükről is. Petik Rezsőtől megtudjuk, hogy Vágás-, Kis- és Nagyhután a II. világháború előtt még a drótosmesterség volt a lakosság főfoglalkozása, míg korábban vándorablakosként kereste meg a kenyerét. Napjainkra számuk erősen lecsökkent, 1973-ban csupán kilenc kétnyelvű szlovák drótos volt a három községben. Tehát ismét egy olyan terület, amelyről az utolsó hírmondó is eltűnik, s nekünk fokozottan ügyelnünk kell arra, hogy a foglalkozás kiveszése ne jelentse egyben annak teljes elmúlását. Petik Rezső érdeme, hogy a hegyközi szlovák drótosok küzdelmes élete és munkája nem merül feledésbe. Néhány megjegyzés a kötet formai oldaláról: A népnyelvi adatokat kívánatos lett volna következetesen dűlten szedni, esetleg zárójelbe is tenni. (Az eltérésekre vö. Dedinszky, Petik munkáit). Petik Rezső a jegyzetek között olyan művekre is hivatkozik, amelyek az irodalomban nem szerepelnek (pl. Banner 1948, Matter 1889 stb.) Számos nyomdahiba, elírás és néhány súlyosabb helyesírási hiba található a szövegben. Pl. nepriebiehal (13), med-zi (22), pomadarcili (29), nekdajsieho (30), levő (34), zenichovno (98), do pre nájmu (121), 493