Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Pelle Ferenc: XIX. és XX. századi kevermesi végrendeletek

(A következőkben a megkívánt hivatalos záradék olvasható a tanúk és a végrendeletet meg­író jegyző aláírásával.) p. sz. melléklet VÉGRENDELET Miután szeretet hazám védelme fegyverbe szólított s netalán én is elesnék, úgy már most ép ésszel és elmével saját erős elhatározásomból az általam c célra fölkért tanúk együttes jelenlété­ben a következő végrendeletet teszem: A m. kir. postatakarékpénztár 4 316436 számú betét-könyvecskéjében elhelyezett 320 koro­nát testvér húgaimnak B. F. Veronika és B. F. Máriának hagyományozom. Vannak ugyan még testvéreim, de azok mind fiúk s így azok kevésbé vannak úgy ráutalva a segítségemre mint nőtestvéreim. Mely végrendelet általam ekként megtétetvén az előttem, az általam értett magyar nyelven felolvastatott, általam pedig annak kijelentése után, hogy az végakaratomat híven tartalmazza, elfogadva aláíratott. Kcvcrmes 1917 márc. 8. B. F. János végrendelkező aláírása (A következőkben szintén a megkívánt hivatalos záradék olvasható a tanúk és a végrendeletet megíró jegyző aláírásával.) 10. sz. melléklet VÉGRENDELET Én, alulírott O. Istvánné született N. Erzsébet kevermesi 149. házszám alatti lakos ép ésszel és szabad akarattal a következőképen végrendelkezem: Minden, bárhol található, akár ingó, akár ingatlan vagyonomat halálom esetén hagyomá­nyozom örök- és kizárólagos tulajdonjoggal törvényes férjemnek, O. Istvánnak. Kevermesen, 1920. aug. 21. X O. Istvánné született N. Erzsébet névírója Hegedűs Pál Alulírott, mint e célból felkért, egyszerre, együttesen és állandóan jelen volt végrendeleti tanúk bizonyítjuk, hogy fenti, Hegedűs Pál által készített s az általunk személyesen ismert O. Istvánné N. Erzsébet kevermesi lakos által tollba mondott okirat ugyancsak Hegedűs Pál ál­tal a végrendelkező s a mi együttes jelenlétünkben felolvastatott, magyar nyelven megértelmez­tetett és hogy O. Istvánné N. Erzsébet előttünk kijelentette, miszerint az az ő végrendeletét tar­talmazza s hogy ő azt - írni nem tudván - saját keze kezevonásával ellátta s nevét Hegedűs Pál írta oda. Kcvermes, 1920. aug. 21. Hegedűs Pál Varga István Magyar János Lakatos István 485

Next

/
Thumbnails
Contents