Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: A III. kongresszustól az 1947-es választásokig

A battonyai járási titkár jelentése 1946. októberéről: - A taglétszám Battonyán 1827, Dombegyházán 685, Kevermesen723, Mezőhegyesen 890, Kisdombegyházán 78. Az emelkedés csak Battonyán állandó és folyamatos, havonta 40-50 fő. A tagdíjfizető tagok száma viszonylag kevés, Dombegyházán 330-350, Kevermesen 150-200. - A battonyai szervezet jól működik, sok az egyéni kezdeményezés, Battonyán rendszeresen vannak pártnapok, amelyeken 250-3 oo-an vesznek részt. - A kevermesi pártszervezet titkárválsággal küszködik, a pártvezetésből hiányzik a kezdeményezés. * * • Sz.J. megyei titkárnak 1946. november 12-én a pártközpontban tartott beszámolójából levont következtetések: - Sz. elvtárs rendkívül pesszimista, torz képet festett a megyéről. - A megyei bizottság gyenge munkát végez, s hogy nincs súlyosabb baj, az a tagság öntudatosságának tulajdonítható. - A megyepolitikát a megyei bizottság elhanyagolta. * * * Egy elbeszélésből: Dr. Gábriel Gyula lekászálódott a vonatról, s megropogtatta a hosszú út alatt meggémberedett végtagjait. Aztán a gyéren megvilágított, csupán néhány négyzetméteres peronra topogott, megállt, nézelődött, mintha keresne valakit. Pedig tudta, hogy senki sem várja. így történt ez valahányszor csak elutazott valahova, vagy visszatért valahonnan. Nagytestű, viszeres lábaival kínlódó feleségétől nem kívánhatta ezt, egyetlen leánya pedig még fiatal volt ahhoz, semmint este vagy hajnalban, különösen ilyen kutyaszomorító időben, egyedül kószáljon. Felhajtotta a kabátja prémgallérját, karjára akasztotta botját, s a várótermen keresztül az utcára igyekezett. -Jó estét, ügyvéd úr! - köszönt oda neki a pénztár előtt ácsorgó állomásfőnök s tenyerét katonásan a sapkája mellé emelte. Gábriel kezet rázott az állomásfőnökkel. - Cudar idők járnak ránk! - intett a fejével kifelé. Az állomásfőnök szolgálatkészen mosolygott. - Hiába, ügyvéd úr, kérem szépen, akárhogy is nézzük, már nyakig benne vagyunk az őszben. Még csak november közepén járunk ugyan, de ősz ez már a javából. Gábriel néhány szót mormogott a fogai között, elbúcsúzott az állomásfőnöktől, s a keskeny aszfaltjárdán megindult hazafelé. Messze, mintegy két kilométerre lakott az állomástól, s ilyen csúszós, nyálkás időben nagy erőfeszítést okozott a hosszú út. Nem csoda, hiszen 110 kilót nyomott, s ráadásul a szíve sem volt teljesen rendben. Orvosa, 356