Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)
1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Gácser József: A szakmunkásképzés helyzete és feladatai Békés megyében
oktatási célra épült. Ezeknek az intézeteknek karbantartása, felújítása jelentős pénzeszközt igényel. A SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETEK IRÁNYÍTÁSA A minisztériumi vizsgálat úgy értékelte, hogy az irányítás személyi feltételei biztosítottak. A Megyei Művelődésügyi Osztály, más megyéktől eltérően, úgy oldotta meg az irányítást, hogy egy személy foglalkozik az iskolai csoporton belül a szakmunkásképző intézményekkel. Természetes, hogy feladatát csak úgy oldhatja meg eredményesen - és ezt mi következetesen igyekszünk megvalósítani -, hogy a szakmunkásképző intézetek irányításában az osztályvezető, az osztályvezető-helyettes, az iskolai, személyügyi és gazdasági csoportvezetők aktívan és tervszerűen működnek együtt. Véleményünk szerint - és a minisztériumi vizsgálat is azt igazolta -, az ilyen irányítás eredményes. Szerintünk a jövőben sem szükséges több létszám a szakmunkásképzéssel kapcsolatos feladatok irányításának ellátásához, hanem e rövid idő alatt szerzett tapasztalatok alapján kell továbbra is végeznünk az irányító-ellenőrző tevékenységünket. Ezzel az irányítási megoldással sikerült az egységes elvek alapján történő gyakorlatot kialakítani. Az 1975. július i-vel átadott újabb feladatok (intézeti tanműhelyek műszaki tevékenységének irányítása, gép- és anyaggazdálkodás) személyi feltétele is biztosított. Gondoskodtunk arról, hogy a Pedagógus Továbbképzési Intézet tervszerűen ütemezze a szakmai-elméleti tantárgyak és a gyakorlati oktatást végző nevelők továbbképzését. Sikerült a szomszédos megyék művelődésügyi osztályaival közösen a szakmai szakfelügyeletet is időben kialakítani. Ez Csongrád, Bács-Kiskun, Szolnok és Békés megye közös összefogásának eredménye. A minisztériumi vizsgálat az osztály tevékenységéről az alábbiakat állapította meg: „Az osztály a szakmunkásképzés közvetlen irányításával és az intézmények fenntartásával összefüggő feladatait a szervezeti felépítésének megfelelően kialakított ügyrend szerint végzi. 1. Tervezőtevékenység Az osztály az intézmények átvételét követően mindenekelőtt arra törekedett, hogy megismerje az intézmények munkáját, az oktatás-nevelés feltételeit és a szakmunkástanulók politikai, világnézeti, kulturális szintjét. Széles körű felmérést végeztek az intézményeknél a szakmunkástanulók és a pedagógusok körében. Megvizsgálták az intézetek nevelési, kulturális lehetőségeit, a vállalatoknál és a szövetkezeteknél folyó gyakorlati oktatás helyzetét. E munka alapján 1974 novemberében tárgyalta meg az osztály a szakmunkásképzés megyei helyzetét. A gondosan végzett helyzetfeltárás alapozta meg a tennivalókat, az éves és a következő 5 évre szóló korszerűsítési és fejlesztési munkát. A párt- és állami határozatokkal összhangban kiemelt feladatként szerepel a világnézeti, politikai, erkölcsi és közösségi nevelés, az iskolai demokratizmus fejlesztése, a rend és fegyelem javítása, és a családi életre nevelés. Kidolgozták a folyamatos ellenőrzés és segítés, továbbá az általános 324