Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Fényes Péter: A TIT gyulai természettudományos terem tízéves működése

tás után elkövetkezett 1965. október 15-c, amikor is dr. Ortutay Gyula akadémikus, Társulatunk elnöke átadta rendeltetésének természettudományi előadótermünket. A megnyitó ünnepségen Jánossy Lajos akadémikus a relativitáselméletről, majd Sass Elemér fizikus a hullámtanból vett, sok kísérlettel szemléltetett témából tartott előadást nagyszámú hallgatóság előtt. Tíz évvel ké­sőbb 1975. október 13-án, a jubileum alkalmából ismételten Jánossy Lajos akadémikus állt a zöld tábla elé és A fény kettős természete címmel tartott előadást, majd Sass Elemér fizikus A jelenségbemutató szerepe a tudományos ismeretterjesztésben címmel ismét a sokoldalú szem­léltetés lehetőséget bizonyította, ismételten telt ház előtt. A terem sikeres megvalósulását és megnyitását követő időszak fő problémája annak megfelelő tartalommal való megtöltése volt. A kezdeti aggodalom feleslegesnek bizonyult, mivel témát is találtunk eleget, előadó is akadt bőven, és hallgatók is voltak mindig szép számmal. Az első évadban a terem programja a következőképp alakult: Havonta egy alkalommal tartottunk a tu­dományágak legújabb eredményeit, aktuális és érdekes problémáit feldolgozó reprezentatív előadásokat. Előadóul neves tudósokat kértünk meg. Kéthetenként fizikai, ill. kémiai kísérletes esteket rendeztünk. Működött kémiai, fizikai és ker­tészeti szakkör is, ezek programja ekkor még kezdetleges volt. Itt kaptak helyet a felnőttoktatást segítő konzultációk is, hiszen korszerű és megfelelő kísérletezési lehetőséget tudtunk biztosítani. A teremben rendeztük meg a megyei matematika, fizika szakos tanárok továbbképzését, az elő­adói konferenciákat több alkalommal. Havonta egyszer tartottunk ismeretterjesztő filmeste­ket is. Már az első évadban ismeretterjesztő előadásaihoz több üzem, intézmény vette igénybe a termet és technikai felszerelését: így pl. a vízügyi igazgatóság, a kislakásépítő szövetkezet és az MHSZ. Központunk a teremben lebonyolított országos rendezvényekkel is megtisztelte városunkat, itt rendezte meg először vidéken 1966 áprilisában ülését a TIT Fizikai-Matematikai Országos Választmánya. E rendezvény időpontjában nyílt meg első kiállításunk: az országos csillagászati bélyegkiállítás. Első évadunk zárórendezvenye az első országos országjárás-vezetői ankét volt. Az első és a további évek jó és rossz tapasztalatain okulva alakítottuk ki és fejlesztjük most is a terem programját. Havonta továbbra is megrendezzük a reprezentatív előadásokat, de most már évente 13 alka­lommal és átlagosan 80 hallgatóval, ill. kísérletes délutánjainkat, estjeinket évi 20 alkalommal és 30-40 fős résztvevő átlaggal. Közkedveltek az ismeretterjesztő filmestek: Legtöbbször 60-80 hallgató vesz részt rajtuk, összesen 12 alkalommal tartjuk őket évente. Folytatjuk a felnőttokta­tást segítő konzultációs sorozatokat: fizikából, kémiából, matematikából, biológiából és iroda­lom-nyelvtanból évente 40 előadással, a hallgatóság száma felnőttoktatásban a résztvevők szá­mától függ. Hét éve vezettük be az érettségiző, egyetemi felvételire készülők részére konzultá­ciós sorozatainkat, az előbb említett tárgyakból, szintén negyven előadással. Továbbra is mű­ködnek szakköreink, követelményeinknek megfelelő tematikával (matematikai, kémiai, bioló­giai és csillagászati: általános és középiskolások részére). Az 1967/68-as évadtól kezdve működnek baráti köri rendezvényeink, jelenleg 4 matematikus és 1 biológus csoport van. Ez a rendezvény­forma közkedvelt a város tanulóifjúsága körében, noha részvételi díjas. A baráti köri rendez­vényforma mintájára szervezzük már hatodik éve az orosz és eszperantó nyelv „szoktató" tan­folyamait az általános iskolás tanulók részére. Továbbra is rendszeresen tartjuk az előadói konfe­renciákat. A megyei szervezettel közösen évente általában 15 előadás a különböző tudomány­ágakat képviselő tagjaink részére. A kezdeti évek alapozó természettudományos ismeretterjesztésére támaszkodva vezettük be fokozatosan a legszínvonalasabb ismeretterjesztési formát: a szabadegyetemet. Először az 1966/67-es évadban - a földrajzi tagozatot indítottuk. A szabadegyetem hallgatói színes diave­títéses előadásokon sokoldalú tájékoztatást kapnak a tematikában szereplő országok földrajzi, 242

Next

/
Thumbnails
Contents