Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Az úgynevezett kevermesi eset
jöttek arra, hogy ezek nem katolikus papok, kitették a szűrüket. A nép hamarosan világosan látta, hogy nem katolikus papokkal áll szemben, mert feltűnt, hogy nagyon csúnyán káromkodnak. Azt is megtudták, hogy a vonaton velük utazott a fülkében egy odavaló parasztember is, aki fiiltanúja volt ocsmány beszédüknek. (Ezzel céljuk feltételezhetően a katolikus papság tekintélyének lejáratása volt, mert a katolikus papokhoz hasonló talárisban jártak.) A ,,püspök úr" gyalázza a pápát Magyar Béla bíró a következő napon kidoboltatta, hogy a „püspök" misézni fog. Harangoztatott is a katolikus templom harangjával azon a címen, hogy a község a kegyúr, tehát ő intézkedhet a katolikus plébánia harangjával. Ezt azonban megakadályozta az ottani helyettes plébános. A „püspök" és „papjai" gyóntattak is egyes hiveket, sőt a „püspök" bérmált is, majd pedig megeskette az egyik párt vezetőjét, akinek újdonsült feleségén kívül még két másik felesége is van. A „püspök" közben beszédet is mondott. Elhangzott beszédei azonban alkalmasak voltak arra, hogy a hivek legnagyobbfokú bizalmatlanságát keltsék fel. Útszéli hangon ócsárolták a katolikus egyházat és a katolikus papságot. A pápáról azt állították, hogy 40 millió pengőt vitt ki az országból missziós célokra, amit azonban a római pápa szeretőjére elköltött. E kijelentések hallatára a nép teljesen felzúdult, és megbotránkozva hallgatta a „püspök" kijelentéseit. A „püspök úr" azt is kihirdette, hogy megszavaztatják a népet: kivel tartanak, velük vagy a római katolikus egyházzal? Abban az esetben, ha 75% esik rájuk, akkor egy szobát kap a plébániából a jelenlegi katolikus pap, a többi pedig az övék lesz a templommal és annak javadalmaival együtt. Eljárás indul a kevermesi bíró ellen Erre a bíró, Magyar Béla összehívta esti tanácskozásra a pártok képviselőit, hogy e kérdésben határozzanak. A Kisgazdapárt azonban nem volt hajlandó az esti találkozásra összejönni, okulva a múlt tapasztalatain, amikor más pártok furkósbotokkal támadtak rájuk. E helyett egy kisgadapárti küldöttség bement Battonyára, és egy jelentést tett Magyar Béla üzelmeiről a járási főjegyzőnek, aki ki is szállt Kevermesre, vizsgálatot indított, amelynek során a község lakossága részéről egymás után futottak be a jelentések, aminek következtében számos kilengésről rántották le a leplet, és hír szerint a bíró ellen már meg is indult az eljárás. Hamvas Endre megyéspüspök pásztorlevele Egyébként Hamvas Endre csanádi megyéspüspök pásztorlevelet intézett a kevermesi hivekhez, amelyben a katolikus egyház iránti hűségre és kitartásra intette őket, leleplezve egyúttal a mariavita püspök múltját, aki azelőtt nála megfordult, és vissza akart térni a katolikus egyházba, de mint papot sem vették vissza. Közben az azelőtt letartóztatott kevermesi papok közül Farsang Lászlót szabadlábra helyezték, és megérkezett a faluba, ahova a hívek nagy üdvrivalgása 201