Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: Harc a tömegek megnyeréséért Battonyán és környékén 1945-46-ban

nemcsak a földreform visszacsinálása nem kerülhetett többé szóba, de elértük azt is, hogy a reakció visszavonult, behúzta a nyakát, s az 1947-es választási harcokig nem merészkedett elő odújából. Csak titokban konspirált, nyíltan nem mert a színre lépni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Független Kisgazdapártnak, a reakció fellegvárának szétesési folyamata már ebben az időben megkezdődött. Szervezetünk követelni kezdte, hogy a Kisgazdapárt helyi szervezetei is zárják ki soraikból a reakciósokat, s ez egyes helyeken a Kisgazdapárt belső válságához, bomlásához vezetett. De a népmozgalmaknak voltak negatív visszahatásai is. Az amit most elmondok, valószínűleg nemcsak viharsarki jelenség, mindenesetre nem tudom, hogy máshol is hasonló módon nyilvánult-e meg ez? Arról van szó, hogy amíg a népmozgalmakban óriási tömegek hatalmas lelkesedéssel vettek részt, addig a népmozgalmak lezajlása után az aktivitás nagymértékben visszaesett, s általában bizonyos passzivitásba, tespedtségbe süllyedt a tagság. Ezt már áprilisban észrevettük, májusban, júniusban fokozódott ez, s tartott egész nyáron át. Jellemző volt, hogy míg a népmozgalmak idején a párt egyetlen szavára ezrek álltak azonnal talpra, most a legnagyobb erőfeszítések árán sikerült csak a gyűlések megszervezése, nem is beszélve az oktatásról, agitációról, stb. Mindannyiunkat nagyon foglalkoztatott ez a téma, kerestük-kutattuk az okát, s ennek érdekében nagyon sokat beszélgettünk az emberekkel, párttagokkal, más pártbcliekkel és pártonkívüliekkel egyaránt. Arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a nagy tömegek, de pártunk tagságának jelentős része se értette meg, hogy a népmozgalmak politikai harcunk egyik állomása volt csupán, és semmi esetre sem tűzhette maga elé mint célt, a végleges megoldást. A velünk szimpatizáló nagy tömegek, pártunk tagságának nagy része nem értette meg, hogy a nép többségének a megnyeréséért vívjuk a csatát, hogy a sok kisebb-nagyobb akció éppen azt célozza, hogy megnyerjük a legszélesebb néprétegeket ügyünknek, s elszigeteljük a reakciót. Nálunk, a Viharsarokban egyszerűbben képzelték el az emberek: fel kell vonulni, ki kell dobálni a reakciósokat mindenhonnan, át kell venni a hatalmat és kész! Miért kell olyan nagyon ügyelni a parlamentáris formákra, s arra, hogy a nép többsége mindenütt mellénk álljon? Harc kell ide, szét kell csapni a reakció között, akkor a nép követ majd bennünket, s minden szinte magától oldódik meg! Érthető, ha ilyen mentalitás és gondolkodás alapján a nagy tömegek és maguk a párttagok is csalódottságot éreztek, s egy időre nem volt kedvük a sziszifuszi munkára a tömegek megnyerése érdekében. Ezért esett vissza a pártélet 1946. nyarán. És ennek a hullámvölgynek a leküzdésére kellett fordítanunk minden erőnket és energiánkat. A népmozgalmak során elkövetett túlkapások megrontották a viszonyunkat a többi pártokkal, elsősorban a Szociáldemokrata Párttal. A kidobott jegyzők, a megvert intézők közül néhányan a Szociáldemokrata Párt tagjai voltak. És sok helyen a Szociáldemokrata Párt vezetői sem a legvérbelibb demokraták közül kerültek ki... A megyei és járási szociáldemokrata vezetők viszont az ilyen emberekért is teljes mellel kiálltak, s nemcsak akkor, ha tettleg bántalmazták őket, hanem akkor is, ha a kommunisták és a nép nagyobb része a közigazgatásból való elbocsátásukat követelte. Ez kétségtelenül súlyos hiba volt a szociáldemokrata elvtársak részéről, s ez lazította a saját tömegeikhez fűződő kapcsolataikat. Másrészt mi kommunisták is hibákat követtünk el akkor, amikor ilyen esetekben semmiféle megértést nem tanúsítot17