Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - SZEMLE

nagyközség Tanácsával közösen jelentette meg. A sajtó alá rendezés, Miklya Jenő és nemrégiben elhunyt Tokaji Gyula munkája, elismerést kiváltó vállalkozás. Néhány kritikai megjegyzésünk alig von le a teljesítmény értékéből, inkább a következő kötetek hasonló problémáinak kíván elébe vágni. A válogatás mindenkor dilemmák elé állít. Itt sem volt könnyű dolog a részletek kiválasztása. A szöveg gondozói nem léphették túl a kötött terjedelmet. A kimaradt részek nagyrészt olyanok, amelyek elhagyását helyeselni lehet. Az eredeti szöveget nehézkessé teszik sok helyen a hosszabb latin és bibliai idézetek, valamint a terjedelmes lábjegyzetek. Az utóbbiak elmaradása azonban némileg torzítja is az olvasónak a kéziratról és szerzőjéről kialakuló képét. A szakirodalmi utalásokkal együtt a szerkesztők törölték Gacsárinak a ma már délibábosnak minősülő történelmi okoskodásait is. Pedig a nemzeti romantika korában született műből ezek az olykor megmosolyogtató betétek, nem hiányozhatnak. Színét, ízét adják az írásnak. Az a néhány forráshivatkozás, ami a kiadott szövegben benne maradt, ma is fontos és értékes (pl. Lampe azaz Debreceni Ember Pál egyháztörténeti műve vagy a Váradi Regestrum), mások, a kor tudományosságának jellemző képviselői, amelyek egyben azt is mutatják, hogy egy falusi értelmiségi milyen könyvekhez jutott hozzá, kimaradtak. Akadnak olyan szempontjai is a válogatásnak, amelyekkel vitatkozunk ugyan, de nem tartjuk fontos kérdésnek őket. Például hasznos lett volna a lelkészek életrajzai közül nemcsak Gacsáriét, hanem másokét is közölni. Mérlegelni lehetett volna, hogy egyes részek helyett inkább a kolerajárványról szóló, más írásokban is olvasható, országszerte elterjedt hiedelmek maradjanak ki. Végül, amikor hiányoljuk a szöveggondozás szempontjainak rövid összegzését, nem a sajtó alá rendezők - hangsúlyozzuk ismét - dicséretes munkájával vitatkozunk, hanem a sorozat eddigi gyakorlatával. Bibliofil kiadványról van szó, azonban amint ez a könyvecske nem nélkülözhette a régi és idegen szavak magyarázó jegyzékét, ugyanígy megkívánt volna néhány sornyi, a szöveg megrövidítését, a helyesírás megváltoztatását megvilágító jegyzetet is. Itt lehetett volna megemlíteni, hogy néhány évtizeddel elkészülése után már Zsilinszky Mihály a Békés megyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulata Evkönyvében majdnem szöveghíven kiadta a kéziratot (1879-1880). Gacsári István és műve a reformkorban egyáltalán nem volt egyedi és elszigetelt jelenség. A Dél-Tiszántúl városaiban és falvaiban egész sor értelmiségi alkotott hasonló írásművet, és ezek közül sok eljutott a nyomtatás nyilvánosságához is. A legnevesebb kortárs, a szentesi Kiss Bálint volt, aki az akadémiai levelező tagságot is elnyerte. Vele való kapcsolatára Gacsári utal a szövegben. Békés megyén belül meg lehet említeni Haan Lajos, Balassa Pál, Ecsedi Gábor, Ágoston János nevét, mindnyájan a helytörténetírás és honismeret úttörői voltak, többnyire honoráciorok, akár a paraszti származású Gacsári István. Ebben az összefüggésben természetes módon vetődik föl, hogy a teljes terjedelmében máig nem olvasható Füzesgyarmati Krónikát, érdemes lenne egyszer csonkítatlanul megjelentetni. 163