Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - SZEMLE

Kósa László-Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása (Budapest, igyy 231 old. - Akadémiai Kiadó) MTA Néprajzi Kutató Csoportja - Néprajzi Tanulmányok sorozat SZABÓ FERENC Az utóbbi évtizedek mindinkább általános, és ha jól meggondoljuk, törvényszerű jelensége, hogy az egykor önmagukba zárt, saját kérdésköreikkel foglalkozó tudományágak nem is oly régen szokásos határai elmosódnak. A rokon kutatási területek eredményeit szintetizáló és a maga feladataihoz alkalmazó, ugyanakkor a közelebbi tudományok befolyásolására képes szemlélet megerősítésében, kiegyensúlyozott alkalmazásában a magyar társadalomtudományok közül kevés jutott messzebbre, mint a néprajz. Ezt akkor is elismerhetjük, ha tudjuk, hogy a népi kultúra és társadalom feltárásának tudománya a történetírás, a nyelvi, földrajzi, irodalmi, antropológiai stúdiumok talaján nőtt fel, s azokkal szoros és termékeny kapcsolatban állva csak a múlt század végén emelkedett önálló rangra. A hazai néprajzi kutatás megizmosodása teremtett lehetőséget arra, hogy összegzőátfogó szándékkal közelíteni lehessen a korábban egyáltalán nem vizsgált (esetleg fel sem ismert), vagy csak példálózásként, esetleg a lokális leírás színvonalán érintett, bár alapvető kérdésekhez. Ezekhez tartozik a jellegzetes magyar néprajzi csoportok és tájak meghatározóinak komplex feldolgozása is, amely iránt régi igény él. „Ha valahol Európában, hát Magyarországon minden bizonnyal gyümölcsöző lehetne az ilyen kutatás, a népi, etnikai csoportok összefüggéseinek, különbségeinek, földrajzi elhelyezkedésének és a belőle adódó történeti alakulás kérdéseinek a vizsgálata" - írta Ortutay Gyula a Kis magyar néprajz 1958. évi kiadásában. (E könyv éppen a bevezetőben dicsérettel említett szemlélet egyik legkorábbi terméke, hiszen 1940-ben jelent meg először.) A rendkívül szerteágazó s a rokontudományok beható ismeretét követelő feladatra - a kötet szavaival szólva arra, hogy a tájakra és csoportokra vonatkozó „eljövendő pontosító kutatásoknak keretet, támaszt, alapot nyújtson" - a magyar néprajz két jeles fiatal szakembere vállalkozott: a Gyuláról elindult Kósa László és az ifjú éveivel Szenteshez kötődő Filep Antal. (Mindketten az Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának munkatársai.) Könyvüket, már régen hiányolt témaválasztása miatt is, olyan várakozás előzte meg a szakmai berkekben, de azokon kívül is, hogy a megjelenés után napokon belül elfogyott, s újrakiadása máris szükséges. A kötet tartalmi áttekintése előtt el kell mondanunk, hogy a műveltség összetevőinek átalakulása, az iskolai oktatásban szereplő tudásanyag arányainak megváltozása következtében a fiatalabb generációk tájismerete súlyos hiányokat mutat. Saját tapasztalataim szerint a mostanában érettségizők zöme nemigen tudja megmondani, hol van Kemenesalja vagy az Ormányság, a Sárközt összekeveri a Sárréttel. A megyénkben élők nagy többsége előtt ismeretlen a Fekete- és Fehér-Körös közötti, már Romániához tartozó, a századfordulón még többek között Gyulához vonzódó síksági terület Erdőhát népi tájneve. Mindebben nagy szerepet játszik az a tény, hogyaföldrajz, különösen pedig a természeti földrajz tanítása indokolatlanul visszaszorult, nem tudhat megfelelő topografikus ismereteket nyújtani, nem 148