Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csende Béla: Adatok Békés megye felszabadulás utáni műkedvelő művészeti tevékenységéről (1945-1956)
5-A műkedvelő művészeti munka irányítására, fejlődésédre igen negatívan hatott az is, hogy az együttesek oktatóinak, rendezőinek, karmestereinek stb. képzése, továbbképzése, utánpótlása a nagy igyekvés mellett sem volt tudatosan és tervszerűen biztosítva. Az állandó versenyek, bemutatók, előadások - a nagy hajsza - és megbecsülés hiánya, az együttesek, csoportok művészeti vezetőinek nagyfokú fluktuációját eredményezte, ami sokkal dinamikusabb volt a képzés üteménél. 6. A műkedvelő művészeti csoportok kultúragitációs munkájának túlzásba vitele szintén nem hatott pozitívan a tevékenység fejlődésére, ugyanakkor megfelelő mennyiségű és színvonalú mű sem állt főleg a színjátszó és tánccsoportok rendelkezésére. 7. A megye lakosságának nagyfokú kulturális éhsége állandó igényt teremtett a műkedvelő művészeti élet szélesítéséhez, kibontakozásához, főleg színvonalának emeléséhez. A felsorakoztatott problémák és hiányosságok szoros összefüggésben vannak az ország társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális stb. életével, elválaszthatatlanok attól. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az irányító-ellenőrző munka gyengesége szintén jelentős tényező volt a műkedvelő művészeti munka további alakulásában. A Magyar Szocialista Munkáspárt 1957-ben majd 1958-ban leszűrte a tanulságokat a műkedvelő művészeti munkával kapcsolatosan is megjelölte a további feladatokat. JEGYZETEK 1. Enyedi G. Sándor: Iskolán kívüli népmüvelés Gyulán, 1974-1966. 18-19. Szakdolgozat. Kézitat. 2. Füzesgyarmati szabadművelődési felügyelő 1949. január havi jelentése. Békés vármegye szabadművelődési felügyelőjének iratai. BML, Gyula. 3. Szép Zsigmond: A művészeti munka megszervezése a kultürotthonokban. 4. 1. Művelt Nép Könyvkiadó, 1951. Budapest. 4. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Alosztályának 1951. évi iratai. BML, Gyula. 5. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Alosztályának 1812-6-10/1951. sz. irata. BML, Gyula. 6. Mesterházi Lajos: Boldogabb élet szaporább munka. Művelt Nép, 1951/7. 7. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Alosztályának 1811-17-37/1951. sz. irata. BML, Gyula. 8. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Osztályának 8777-67-1/1953. sz. irata. BML, Gyula. 9. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Osztályának 8777-67-1/1953. sz. irata. BML, Gyula. 10. Békés megyei Tanács V. B. Népművelési Osztályának 1951. évi iratai. BML, Gyula. 11. Eleki művelődési otthon 14/1954. sz. irata. Eleki Művelődési Otthon irattáca. 12. Az eleki művelődési otthon 76/1955. sz. aktája. Eleki Művelődési Otthon irattára. 13. A művészeti munka a feladatok megvalósításáért. Viharsarok Népe, 1954. október 28. 14. Népművelési Minisztérium Népművelési Főosztálya 1955. évi munkájának értékelése. NI, 1185. 15. A Békés megyei Tanács V. B. 1956. évi jegyzőkönyve. Békés megyei Tanács közp. irattára. 42