Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - SZEMLE

lem és az áruellátás helyzetéről szóló ismertetésről is, amelyet Koszorús Oszkár írt. Barta Imre a városfejlesztés gondjait és eredményeit ismerteti. A tanulmány a kötet egyik értéke. A „történeti" és a nagyobb történelmi múlttal rendelkező városainkról látott csak napvilágot ilyen magvas, szakszerű és szépen megírt tanulmány. Az orosházi helyismeretnek valamennyi tanulmány hasznos része, Barta városfejlesztési eszmefuttatása azonban a várost csak hírből ismerő olvasóra úgy hat, mintha ott járna. (A kötetet jó fotók egészítik ki.) Csizmadia Lajos az oktatásügyről, Feldmann József a közművelődésről értekezik. Inkább Csizmadia dolgozatát emeljük ki, jó korszakbeosztása és elemzése miatt. Feldmann tanulmányán is érezzük, hogy a közművelődés 30 éves fejlődésének ismertetése történetírásunkban is kevésbé járt terület, a helyi események kutatójának országosan sincs még mire támaszkodni. A két művelődésügyi beszámolóból hiányzik az életviszonyok megváltozását nyomon kísérő tudati fejlődés eredményeinek legalább vázolása. Számon kérhetnénk a vagyoni, a vallási, művelődésbeli és az egyéb elkülönülési tényezők eltűnésének vagy csökkenésének mértékét. Mi indokolta a tszekhez való ragaszkodást? Nemcsak az anyagi előnyök, hanem a gazdasági különbségek tudati maradványainak fokozatos eltűnése. Rá kell mutatnunk, hogy két művelődési és közművelődési intézménye is öregbíti a város hírnevét.* Alapjában véve mindkettő a 30 év eredményességének köszönheti létrejöttét: Egyik a Táncsics Mihály Gimnázium, másik a Szántó Kovács János Múzeum. A gimnázium a Dél-Tiszántúl legjobb intézetei közé tartozik. A múzeum a város büszkesége, 1955-től 1964-ig évkönyvet adott ki és így megfelelő eszköz a kutatók kifejlesztésére és összefogására. Megteremtette az alapot az „Orosháza története és néprajza" című mű 1965-ben történt kiadására. A kétkötetes munka helytörténeti irodalmunkban ma is követésre szolgáló példakép. A Múzeum a környék helytörténészeinek, honismerőinek szervezője, közművelődési szerepe kiemelkedő. Igazgatója, Nagy Gyula, legújabban a Parasztélet a Vásárhelyi pusztán című könyvével vállalkozott nagy tudományos tettre. Jó krónikást kapott az egészségügy és abban különösen a kórház, Vajda Péter tollából. Helyet biztosított a szerkesztő a sport erősen hézagos bemutatásának is, Dimák B. Ferenc öszszeállításában. Valamennyi tanulmány írója gondolt a jövőre is, mint jeleztük. Elfogadhatónak tartjuk azt a tervet és nézetet, hogy Orosháza a közeitávoli környék, a járás és a szomszédos mezőkovácsházi járás számos népes községére támaszkodva, területi vonzáskörének központjába kerülhet és ilyen irányban is fejleszthető. Aki meg akarja ismerni Orosházát, nemcsak a három évtized történetét, de városismertetést is kap. Jó útikönyvet lehetne a tanulmányokból összeállítani. A kötettel méltóan ünnepelhették a 30. évfordulót. Feltehetjük a kérdést, méltó folytatása-e ez a kötet az Orosháza története és néprajza című nagy munkának? Mindkét mű más, egymástól eltérő távlatokat tekint át, célkitűzése sem volt azonos, de vajon szükségszerű-e a kortörténetben, mint a most kiadott műben a néhány helyen világosan felismerhető jelentésszerűség és beszámoló stílus. Bizonyos, hogy erre nincs szükség. * Nem feledkeztek meg erről a szerzők sem. 644