Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 3. szám - KIÁLLÍTÁS - Bíró József: Kiállítás Békésen a Körösök történetéről
A Körös-vidék átalakítása ,,Eltűnt a kócsag, a daru, a gém, mióta eltűntek a vadvizek; de visszajönnek, míg a Nagyalföldön egy tócsa lesz, a sírós bíbicek. Bibic! Bibic! - kiabálnak felettem, kísérnek az oktondi madarak, mintha keresnék rajtam: hova lettek a régi szép kiterjedt mocsarak." (Erdélyi József: Nyári rapszódia. 1934.) A Körös-táj rendezése a XIX. század végére már igen nagy eredményeket hozott. A lecsapolásokkal kereken 500 000 kat. h. új termőfölddel szaporodott a mezőgazdaság, a vidék termésátlaga 1870-188$ között több mint a kétszeresére emelkedett. Az árvíz elleni védtöltésekbe pedig kereken ötmillió köbméter földet építettek be. A kiegyezés után meginduló kapitalizálódás lassacskán elérte a Körös-vidéket is. Az épülő gőzmalmokhoz, szeszfőzdékhez, az utakhoz kellett az építőanyag: a kő, a homok, a tégla, a fa. De kellett a fa a cséplőgépek és a malmok tüzes gépeihez is. A fában szegény Békés és Csongrád megye szükségleteit Bihar cs Arad megye nagykiterjedésű erdei szolgáltatták. Szállításukra legolcsóbb megoldásnak a víziút kínálkozott. Árral szemben emberi vagy állati erővel - főleg lóval - vontatták, lejtmenetben pedig a víz sodrával vitették a hajókat. A Berettyó és Körös-vidéken számos családnak volt kenyérkereső forrása a hajózás. A szállítás szépen jövedelmezett, a hajósgazdáknak, különösen, ha lovakat is tudtak tartani a vontatáshoz. A homokot, a követ maguk a „hajóslegények" termelték ki. így nevezték azokat az embereket, akik egy-egy útra elszegődtek a hajósgazdához. A szállítás nem volt kockázat nélküli a Körösökön. Egy-egy vízbe került tuskó elsüllyeszthette a megterhelt hajót. Ilyenkor a hajósgazda viselte a kárt. A gyakran 18-20 méter hosszú, 3-4 méter széles hajók megvásárlására, tartására négy-öt ember „hajós társaság"-ba tömörült. Ilyenkor a résztulajdonosok maguk szolgálták ki hajójukat. Liikő Gábor említi, hogy még 1954-ben Szeghalmon számos olyan idősebb emberrel találkozott, aki fiatal korában járt ilyen hajókkal, vagy emlékezett rá, hogy szüleinek, nagybátyjának volt hajója, mellyel a Körösöket járta: Erdélyből szarufát hordott, Gyomáról téglát, a Körösmederből homokot az építkezésekhez, utakhoz. Szeghalmon ugyanebben az időben még két hajót is látott Liikő. Mindkettő Borús Sándor tulajdona volt. A nagyobbik 13,5 méter hosszú, 3,3 méter széles, orr- és fartőkés, közepén „galyibával". így hívják a hajón azt a kis házikófélét, amely főzésre, pihenésre szlogál. A kisebbik tíz méter hosszú, három méter széles lehetett. Elöl orrtőkés, hátul csapott, ún. borjúszájú volt. 1 6 Az első gabonát szállító hajó, amelyről a feljegyzések szólnak, 1804-ben indult el Szentesről a Tiszára. 1 7 A szájhagyomány szerint a szeghalmi hajósok is szállítottak gabonát. A hajózás mellett igen gyakori volt a Körösökön a faúsztatás, vagy ahogy errefelé nevezik „lápolás". Tábori György a körösi faúsztatásnak három módját ismerteti: a lápokban, kasokban és rucalápon történő szállítást. 1 8 Lápokban - általánosabb nevén tutajokban - az épiilctfáknak valót és a nádat úsztatták. A szálfák hossza a régi feljegyzések szerint gyakran elérte a hét ölet. Érdekes, hogy a Fekete-Körösön főleg tölgyfát, a Sebes-Körösön pedig fenyőfát és nádat szállítottak. A tüzelőfát kasokban vagy rucalápon úsztatták. A kasokban történő úsztatáshoz husángokból egy háromölnyi hosszú és széles, gúzsokkal összekötött farácsot készítettek, melyeknek véko582
