Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Mosolygó László: Adalékok Gyula idegenforgalmi földrajzához

Adalékok Gyula város idegenforgalmi földrajzához MOSOLYGÓ LÁSZLÓ 1. Bevezetés Az idegenforgalom földrajzi vizsgálatának jelentősége egyre inkább növek­szik. Ezt mind a tudomány, mind a gyakorlat érdeke indokolja (PÉCSI M. 1966). A földrajzkutató feladata az, hogy az idegenforgalom tényezőiből azokat válogassa ki és értékelje, amelyek földrajzi jellegűek és az idegenforgalom elő­feltételeiben és kibontakozásában érvényre jutnak. A geográfus tehát az idegen­forgalmat is a térbeli összefüggések szemszögéből vizsgálja (ABELLA M. 1968). Többek (GÜNTHER J. 1966, ABELLA M. 1968) véleménye szerint az ide­genforgalmi földrajzi vizsgálatok egyik nagyon jó megközelítési lehetősége a te­lepülésszintű kutatás. Sajnos azonban úgy látszik, hogy eléggé kevesen látták meg a települések idegenforgalmában adódó kutatási feladatokat és lehetősége­ket, (ERDEI G. 1966, TÖTH J.-PÉNZES I. 1971). Ilyen irányú szakirodal­munk meglehetősen szegényes. A fentebb említett szerzőkhöz hasonlóan én is vizsgálat alá veszem a város idegenforgalmának földrajzi jellemzőit a már is­mert módszerekkel, azonban ezeken túl is léptem azzal, hogy részletesen meg­vizsgáltam a város idegenforgalmi vonzásterületeit. Ez ideig ilyen kísérlettel még nem találkoztunk a hazai földrajzi szakirodalomban, aminek egyik magya­rázata az, hogy az adatok* nehezen hozzáférhetők. Meg kell jegyezni azonban, hogy a vendégforgalom területi vonatkozásainak fontosságára már korábban fel­hívták a figyelmet (GÜNTHER J. 1966, ABELLA M. 1968). A dolgozat a kereskedelmi szálláshelyek adatai** által tükrözött idegenforga­lom földajzi problémáinak vizsgálatához szándékozik néhány adalékkal hozzá­járulni. Természetszerűleg így mindvégig következetesen kereskedelmi szállás­hely-adatokat tartalmaz. A tanulmány során alkalmazott fogalmak igazodnak az 1972-es Idegenfor­galmi Statisztikában közölt meghatározásokhoz. A statisztikában nem közölt, esetleg nem eléggé általános fogalmakra az adott helyen röviden kitérek. * E helyen is köszönetet mondok a gyulai Park Szálló, Idegenforgalmi Hivatal, Várfürdő, a Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóság és a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat veze­tőinek, akik az adatbeszerzést lehetővé tették. ** A Gyulára vonatkozó kereskedelmi szálláshely adatok nem foglalják magukba az ide sorolt úgynevezett kisegítő szálláshelyek adatait. 55

Next

/
Thumbnails
Contents