Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Puja Frigyes: 1944 ősze, 1945 tele és tavasza Battonyán

beszélt az emberekkel, részrehajlóvá vált, s néhány esetben - különféle nem egészen elfogadható indokokkal - a nincstelenek rovására intézkedett. Bár visszataszító han­goskodó magatartása miatt T. F. nem örvendett népszerűségnek, mégsem hittem el róla. Jóhiszeműségem azonban nem sokat használt. A hírek tovább terjedtek, annyi mindent beszéltek már róla az emberek, hogy célszerűnek látszott a leváltása e funk­cióból. Behívattam a pártirodára, hogy megbeszéljem vele az ügyet. Amikor meg­tudta, hogy miről van szó, kiabálni, gorombáskodni kezdett, éktelen dühében kirán­totta a zsebéből a tagkönyvet, széttépte, az asztalomra dobta, s kirohant a párt­helyiségből. Mindezeknél sokkal fájdalmasabban érintette a tagságot is, a pártvezetőséget is, és engem is J. L. elvtárs visszahívása a községi bírói funkcióból és kizárása a pártból. Mást tenni azonban nem lehetett. J. L. a bírói funkcióba helyezése után példamutatóan, az emberek megelégedésére dolgozott. Igazságos döntéseinek, a szegény embert védelmező intézkedéseinek hamar híre ment, s gyorsan megkedvelték őt azok is, akik korábban nem ismerték. De egy­szerre hirtelen és megmagyarázhatatlanul minden megváltozott. J. L. pálinkafőzésre adta a fejét, elhanyagolta hivatalát, napokig nem járt be, s nem törődött a közügyek­kel. Jobban érdekelte őt már a különböző pálinkafélék keverési aránya, mint a község érdeke. Ismét ránk szegeződött Battonya szeme, s a többi pártok vezetői kaján mo­sollyal a bajuszuk alatt várták, mint oldja meg ezt a nehéz kérdést a Kommunista Párt. Mindennapi késlekedés rengeteget ártott a pártnak, erélyes, gyors határozatra volt szükség. Üzenetet küldtem J. L.-hez, s a pártirodára hívtam, J. L. azonban fütyült a hívásra és nem volt hajlandó bejönni. Nyilván érezte, hogy túlságosan messzire ment, s nem volt bátorsága szembenézni a tényekkel. Ekkor a pártvezetőség egyik tagját küldtem hozzá. J. L. kidobta őt, egyszerűen nem volt hajlandó szóbaállni vele. Ilyen nehéz pártvezetőségi ülésünk még nem volt. A pártvezetőségi tagok egy része, elsősorban a parasztok nem tartották túlságosan nagy bűnnek a pálinkafőzést, s nem is értették egészen, miért kell J. L.-lel szemben ilyen szigorúan eljárni. Elítélték őt azért, mert otthagyta a hivatalát, de a pálinkafőzésért magukban megbocsátottak neki. Csak lassan, fokról fokra látták be, hogy igazam van, s egyeztek bele J. L. kizá­rásába. A határozat végül is egyhangú lett. 2. A NÉPI SZERVEK A Népszabadság 1965. március 2-án „Két évtized" címen indított cikksorozatából: „1944. december 21-én, csütörtökön ült össze Debrecenben az újjászülető ország Ideiglenes Nemzetgyűlése. A debreceni előkészítő bizottság döntése alapján 19 teherautón, 24 küldött szedte össze a 230 képviselőt, Pesttől Sze­gedig, Makótól Vásárosnaményig, Miskolctól Egerig, Jászberénytől Ceglé­dig, mindenütt a felszabadított területeken. A képviselőket a városokban, községekben nyilvános gyűléseken választotta meg a nép." 482

Next

/
Thumbnails
Contents