Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Csoór István: Ünnepi képek - ünnepi hangulatok

Vissza a tanyába? Látástól a vakulásig? Vagy előre? S a magányos öregasszony pihenő, tépelődő sorsa viszi tovább a cselekményt, és újabb kérdést vet fel. Velünk, ilyen magával is tehetetlen vénségekkel mi lesz? Amire a következő kép már válaszol is, a két falusi pár csendes beszélgetése. Ünneplő gúnya, ünnepélyes hangulat és a megnyugtatóan kifejező gondolat. Tudunk mit aprítani a tejbe . . . Ne csüggedjen, öreganyám ... A sort a kilencalakos kompozíció viszi tovább. Tobzódó színekkel halad a sor, köztük a pirospulóveres lány, a farmernadrágos lány, s a gitáros, a könyves. Nincs tépelődő alak, nincs gondba merült arc, hiszen a sor egyenes, messzire mutat, oda, ahol a kék ég magához öleli a föld zöldellő világát. S a befejező pillanat, az egyedül ülő, pihenő kékruhás lány. Nyitott könyvvel az ölében és az írott betűk gondolatával néz a lány a néző szemébe. Nyugodt, érett az arc, azzal a vitathatatlan kifejezéssel, hogy a kapott stafétabottal tovább, tovább . . . A másik díjazott kép Lipták Pál: Ház előtt menetelő katonák. Szomorúan szép kép, ami visszaviszi a nézőt az elmúlt világba. A négy menetelő zöldruhás katona, utána a három ló a két lovassal. Mintha a patkók csattogása hajtaná a gyalogosokat előre. Minél távolabbra a sárga vertfalú kerítéstől, az egyablakos háztól, ami bármennyire is szegényes, mégis az otthon. A tiszta fények, a falak tiszta csillogása meleget áraszt, és ebből a melegből masíroznak ki a sötét lombját hullajtott fák alól a még sötétebb világ felé. Nem dobszóval, nem víg énekkel, hanem a lovak patkóinak csattogásával. A kép úgy fogalmaztat meg a nézővel, hogy ebből a zajból kiszűrődik a kaszafenés hangja is, amit a messzi sötétben lapuló halál élesít vízbemártott fenőkővel . . . Lipták Pál: Ház előtt menetelő katonák