Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bendefy László: Adalékok Vörös Mihály népköltő személyének ismeretéhez

Adalékok Vörös Mihály népköltő személyének ismeretéhez BENDEFY LÁSZLÓ A közelmúltban Vörös László geometra, Somogy megye érdemes, hiteles főmér­nöke élettörténetének forrásait kutatgattam. Az éveken át folytatott rendszeres ku­tatás több olyan adatot hozott felszínre, amelyek a Vörös család más tagjainak éle­tével kapcsolatosak, de egyben számot tarthatnak - például - a hely- és az irodalom­történet művelőinek érdeklődésére is. Az alábbiakban Vörös László atyjával, Vörös Mihály asztalos és népköltő sze­mélyével „A bajnokok Vég Gyula várában" című elbeszélő hősköltemény szerzőjével foglalkozom. A Vörös család eredete Amit Vörös László fel- és lemenő ági rokonságáról tudunk, az az egykori Somogy megyei főmérnök, a múlt század híres geometrájának családjára vonatkozó feljegy­zéseiből és gyermekeihez, illetve testvéreihez intézett leveleiből hámozható ki. Vásárhelyi Lajos hódmezővásárhelyi ref. lelkész 1955. január 22-i szíves közlése szerint Vörös László 1790 márciusában Hódmezővásárhelyen született. Atyja: a K[is] U[tcában] lakó Veres Miháj; anyja: Szabó Kata (1). Nevezett Vörös László szülei után kutatva, az idézett anyakönyv (1) I. kt. 456. ol­dalán ezt a lúdtollal írott bejegyzést találtam: „Anno 1119 februáriusáhan Házasodtak: Veres Mihály 20 éves L. T. Szabó János l[eányát] Katát 18 éves."* Ezek szerint Vörös Mihálynak állítólag 1759-ben kellett volna születnie. Más ada­tok azonban ellentmondanak ennek. Az idézett születések anyakönyvében (1) ugyanis az I. kt. 27. oldalán ez áll: „Anno 1150 Júniusában kereszteltetett: Veres István f[ia] Mihály." Majd alább, az I. kt. 48. oldalán: „Anno 115} Júniusában kereszteltetett: Veres István f[iaj Mihály." A két adat egyike sem egyezik Veres Mihálynak a házasságra vonatkozó 20-ik életévével. Vásárhelyi Lajos lelkész megjegyzése szerint „Veres Mihály két szü­letési adatán kívül se közelben, se távolban nem szerepel" egyéb reá vonatkozó adat. Tüzetesebb vizsgálattal megállapítható, hogy az adatokban nincs ellentmondás. Helyes értelmezésük a következő: Vörös László nagyatyjának, Veres István hód­* Az „L. T." rövidítés jelentése: „Legem túlit", azaz törvényes házasságból született. A meg­jegyzés Veres Mihályra vonatkozik, (la). 209

Next

/
Thumbnails
Contents