Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Barta Gábor: Az 1514. évi parasztháború résztvevői

2. Falvak és mezővárosok A felkelés tömegeit az eddigiek szerint tehát a jobbágyság valamennyi rétege adta - a vezetés viszont a hagyományos elit kezében maradt. Ha vizsgálatunk kevés támpontot is nyújtott az általános kategóriákon belüli differenciálásra, egy valamire mégis figyelmeztet: a mezővárosok szerepét valóban nem szabad lebecsülnünk. Az I. kategória (szegények) hét adatából három királyi városokra vonatkozik (összesen négyre), ezek közül Szeged nemrég még maga is mezőváros volt. További három adatban összesen hat mezőváros nevével találkoztunk - faluéval eggyel sem. A he­tediknek fölvett hajdú-csoportot pedig - általános vélemény szerint - a mezővárosi külterjes állattenyésztés hozta létre. A II. kategória nyolc adatából kettő mezővárosi, s hat a falusi. A III. kategória tízegynéhány személyisége közül a megállapítható hovatartozá­súakból hatan mezővárosiak, egy fő (Ambrus pap) mezővárosi születésű, de falun cl, s egyetlen egy sincsen, akit csak faluhoz köthetnénk. A IV. kategória tizenegy adatából egy törvény, kilenc vonatkozik mezővárosi lakosokra, s egyedül Kis Gergely mondható falusinak - igaz, gazdag falusinak. Ha pedig a vezetőket tekintjük, a 19 emberből 8 képviseli a mezővárosokat, 1 a falvakat, a többi tíz értékelhetetlen. Nem lehet tehát eltekinteni a mezőváros, mint települési forma szerepének vizs­gálatától. Ezt a kérdést az eddiginél nagyobb apparátus segítségével elemezhetjük: a fent fölhasznált forrásokon túl ugyanis egy olyan adatsor is rendelkezésünkre áll, amelynek darabjai - anélkül, hogy személyekre vesztegetnénk a szót - általános­ságban számos vétkes községet neveznek meg. A teljes anyag vizsgálatához a legkényelmesebb módszer, ha híradásainkat eleve a kérdéses mezőváros-falu megosztásban sorakoztatjuk föl. 1. A felkelésben ténylegesen résztvevő mezővárosok: 1. Kengyel (Külső-Szolnok megye) 2. Kölesér (Bihar megye) 3. Körösszeg (Bihar megye) 4. Dés 5. Torda (Mindezek adatait fentebb közöltem.) 6. Szamosszeg - lakói károkat okoztak. (Szabolcs megye.) 6 3 7. Fehérgyarmatnál hasonló a helyzet. 6 3 8. Torockószentgyörgy várát a parasztok a felkelők kezére játszották. (Erdély) 6 4 9. I.ippa - történetét lásd fentebb/'­5 10. Monostor (Temes megye). Előbb is ismertetett történetéhez itt annyit tennénk hozzá, hogy a megye nemesei szerint a lakosok tömegesen csatlakoztak a „lázadók­hoz", s a cívisek a vádra csak azzal tudtak védekezni: utóbb hazaszökdöstek azok táborából. 6 6 11. Donáttornya (Csongrád megye) - lakosait kártérítésre kötelezték. 6 7 12. (Nyír)bátor (Szabolcs megye). Szintén kártérítést fizetett. 6 8 13. (Nagy)kálló (Szabolcs megye) és 14. Semjén (uo.) szintúgy 6 9 201

Next

/
Thumbnails
Contents