Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Krupa András: Egy újkígyósi népi önéletírás (Szántó Józsefné)

volna azért a remek pofonért, amit Szalay nagyságos úr kapott. Mikor megérkeztünk a pályára a versenylovakkal, körülnézett, és gőgös gúnnyal mondta: Fiam, te is futni akarsz? Evvel a gebével? Én azt feleltem: - Ez fogja megverni az urak lovát, ö gúnyos nevetéssel odábbállt. 10 koronás aranyat és gyönyörű oklevelet hozott haza a kis Szellő. Így végződött a lóverseny. Nem sokáig laktunk az Öreg utcai házban. Édesapámnak 4 leánytestvére volt, amikor a lányok férjhez mentek, az öreg szülők egyedül maradtak. És nagymama azt hajtotta, hogy költözzünk haza. Édesapánk úgy volt hajlandó hazamenni, ha eladják a szülei a házat nekünk. így lett az apai ház a mienk, hogy Gera János nagyapánk ajándékba kapta a nagynénijétől, özvegy Erdődi Miklósné Gera Teréziától, akinek Gara Nándor volt a nagyapja, és Gerára magyarosították a nevüket, mert Czillei miatt összeesküvők lettek, és így Gera nevet visel a leszármazás. (Erről sokat mesélt nekünk nagyanyánk. Gara Mária ebből a családból való volt, Gara Nándor leánya.) Terézia néninek ez volt az utolsó kívánsága, mivel gyermeke nem volt, özvegységben élte élete nagy részét, azzal a végrendelettel hagyta, hogy édesapánkra írják át, és olyan feltétellel, míg ebből a családból fiúgyermek származik, csak Gera néven szerepelhet a ház. Édesapám adásvételi szerződést kötött szüleivel, 5 ezer Frt-ot ki is fizetett érte, a megegyezett ár szerint. De még éltek, mindennel ellátta őket. Nagyapámék beköltöztek az udvar jobb szárnyába, volt egy szoba-konyha-kamrás kis ház, ez volt Újkígyóson az első ház, és ebben laktak. Mindenük megvolt, édesapám mindennel ellátta őket. Még ma is megvan a kis fehér épület. Ereklyeként őrzi a család. Jóleső érzés, mikor hazamegyek, ott látom a kisszéken ülve a nagyapát. Aki csupa tréfa és humor volt. Sokszor letelepedtünk mellé, és sokat mesélt. Nagymamánk 1916-ban halt meg, nagyon szép magas barna asszony volt, Zsótér Erzsébetnek hívták, hét évig volt beteg. Ebben a házban lakott az első pap Kígyóson, Léhner főtisztelendő. Nagyon jó és szép gyermekkorunk volt, megvolt mindenünk, amit a gyermek kíván. Édesapánk nagyon szeretett bennünket. Anyánk néha zúgolódott, azt mondhatnám, hogy fösvény volt édesapánkhoz képest. Sokat kikapott apánk, ha vásárra ment, nem sajnálta a pénzét, egy-egy labdát, babát, gurigát, ostort hozott a gyerekeknek, és mindég vitt egy zsák búzát a kocsiba, almát cserélt érte az erdélyi románoktól. Annyi szép élményem van a gyermekkoromból, hogy nem férne papírra, ha leírhatnám. Elérkezett az iskola. Margitka volt hét éves, én öt. Keserves sírás lett, mikor én nem mehettem iskolába. Növésben nagyobb voltam, de évben kisebb. Mikor láttam, hogy Margitkának megvették a táskát, palatáblát, ÁBC-könyvet, nem maradtam otthon, nagyon sírtam, hogy én is iskolába akarok járni. Édesanyám kézenfogott, elvitt Margitka után, és kérte a tanító urat, engedje meg, hogy ottmaradjak, még meg nem unom, mert otthon nem tud mit kezdjen velem. Tamási József áldott jó ember volt, ez volt a tanító. Így szólt: Nem bánom, jöjjön, de ha zavarja a tanítást, hazaküldöm. Ottmaradtam, és bizony az asztal alatt, a dobogón kaptam helyet. Szembe az osztálynak. Ezt mondta: Itt szabad lenni, játszani is, ha akarsz, de ha rossz leszel, kiteszem a szűröd. Én félénken ránéztem, és mondtam: Én - én tanulni akarok, nem játszani! - No, jó - mondta ő. Adott táblát, palavesszőt. Írjál, amit akarsz. Én úgy 179