Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - LÁTOGATÓBAN - Csende Béla: 30 esztendő múltán (Gondolatok Nyisztor György Állami-díjas eleki művelődési ház igazgató munkájáról)

A Békés megyei „Repülj páva"-körök III. találkozója Eleken 1974. április 6-án. Ajándék- és oklevélátadás (háttérben az eleki nemzetiségi „Repülj páva" Kör, előtérben dr. Baukó Márton tanácselnök és Nyisztor György) A tanács irányító-ellenőrző munkáját az utóbbi években igen pozitívnak ítéli meg. Véleménye szerint sok helyen még ma sem látják világosan a művelődési otthonok szerepét, „műkedvelősdinek fogják fel". Korábban az intézmény tevékenységét a lát­ványos rendezvényei és művészeti csoportjai alapján ítélték meg. A tartalmi tevé­kenység elemzése rendszerint még ma is háttérbe szorul a tanácsok testületi ülésein. Meg szeretném jegyezni, hogy ebben Nyisztor Györgynek teljesen igaza van, de a művelődési otthonok igazgatói is hibásak abban, hogy nem készítettek, illetve nem készítenek megfelelő színvonalú, az adott település kulturális életét összefoglaló, ér­tékelő, elemző, feladatmegjelölő előterjesztéseket, beszámolókat. A tanács sokat tesz azért, hogy a tárgyi feltételek javuljanak, de lehetősége kor­látozott. A gazdasági egységek támogatása sem kielégítő. Függetlenül attól, hogy a műve­lődési háznak nagyon jó a kapcsolata velük. Az eleki művelődési ház eredetileg más célra épült. Eddig kiváló vezetéssel mégis magas szinten tudta biztosítani a lakosság kultúrálódását, szórakozását. Talán még 10-15 évig állni tudná a sarat, ha évente legalább 80-100000 Ft karbantartási ösz­szeg állna rendelkezésre, illetve 200000 Ft-ért új berendezést és felszerelést lehetne venni. Nemcsak Nyisztor Györgyért, hanem a művelődő-szórakozó Elek község lakosságáért is biztosítani kell ezt az összeget! Ez az összeg a lehető legnemesebb célt szolgálná! 167

Next

/
Thumbnails
Contents